Egy koncert volt, név szerint ez, amit már március óta vártam – ha jól emlékszek, márciusban jelentették be Devin Townsend újabb magyarországi koncertjét. A zseniális Empath kiadását követően emberünk már járt egyszer az Öreg Kontinensen, akkor egy akusztikus turnén hozta el kattant ötleteit (Budapestet elkerülve), de most nem volt kegyelem: a Barba Nerga falaira is fel lettek kenve az új nagylemez színei és már gyöngyszemek!
Az estére a Hakennél jobb kezdést ki sem lehetett volna találni! Mondjuk nem ütötte a legutóbbi pakkot, amikor két világi kedvencem, a Between The Buried And Me és a Leprous fűtött be az általam szimplán a „metalzene Deadpooljának” elnevezett kopasz mesternek, de azért a brit proggerek is kiváló választásnak bizonyultak; az ő muzsikájukat is nagyon szeretem. Persze annak is megvolt az oka, miért ők voltak a röffentés a két órás epikus bál előtt, de erről majd később.
Ross Jenningsék egy takkra a meghirdetett időben kezdett, háromnegyed órás szettben hozták el a legjobbjaikat, illetve a katalógus második felének legjobbjait. A legutóbbi nagylemez, a Vector két dalával nyitottak (Puzzle Box, A Cell Divides, majd jött egy kisebb merítés a korábbi termés javából. Persze a Cockroach King sem maradhatott ki a sajnos szűkre szabott listából, a hatdalos csomag minden egyes pillanata úgy karcolt (progos értelemben persze), ahogy illett. A hangzás is kb. rendben volt, szerencsére csak az elején volt tompa a hangkép, aztán szépen kitisztult minden, a srácokon pedig látszott, hogy hiába a negyedik este van jelenésük zsinórban, azért élvezik, hogy itt lehetnek és játszhatnak nekünk pár nótát. Nyilván nem lehetett annyit tolni, mint tavasszal, de most nem is rajtuk volt a hangsúly. Mondjuk még talán egy másik előzenekart el tudtam volna képzelni, de akkor még nem tudtam, hogy Devin egy mocskosul erős, két órás dallistát pakolt össze nekünk (igen, az a fajta ember vagyok, aki nem szereti előre tudni, mi is a menü az adott turnén).
A Haken buli végeztével el is kezdődött a szó szerint színes jövés-menés a színpadon (micsoda ingek voltak, te jó ég...!), és jöttek az egyre furább, nem igazán szokványos kiegészítők: Diego Tejeida (innen a Hakenes párhuzam!) szinticucca elé nádfonat és ágyásszegély, fehér karácsonyfaizzós mikrofonállványok, szobanövények (akiket a botanikai hiányosságaim miatt puszpángnak tituláltam) és egyéb kattantságok, meg persze a szokásosabb színpadi eszközök.
Ahogy a Haken, úgy Devin és új felállású turnécsapata is takkra pontosan kezdett, de a nyitás közeledtét már eleve az egyre gyorsuló háttérvetítés is tisztán jelezte (jó ötlet lenne több zenekarnak is kihasználni az átszerelés alatt is a LED-falakat, ilyet eddig talán csak Steven Wilsonnál láttam). Sorra érkeztek a zenészek, a neveiket – a kórust alkotó három hölgy kivételével – egyenként, a színpadra lépéskor kiírva. Az egyébként is laza feelinget még Diego is oldotta valamennyire, ő a szabadidejében koktélt kevert a többieknek – nem tudom, mennyire volt ténylegesen alkoholos a mix, vagy egyáltalán mi volt az, de elég feelinges, laza kezdést adott az utazásnak. Igen, ahogy Devin is, én is csak így tudnám leírni ezt a szombat esti eseményt. Miután az egész csapat fent volt a deszkákon (természetesen a legnagyobb zsivajt a főhős kapta), egy rövid bevezetés után belecsaptak az Empath egyik legfurább tételébe (Devinnél mi nem az?), a Borderlandsbe. A koncert előtt sokat gondolkodtam, hogy hogyan lehet majd ezeket az igen tömény hangszerelésű nótákat úgy színpadra vinni, hogy ezúttal nincs semmi követendő sampleres alap... Jelentem, tökéletesen, az élő előadás varázsát bevonva, ez mind tökéletesen sikerült – mint ismeretes, most sokkal szabadabban, sokszor szó szerint jammelve hozta a műsort a változó mennyiségben megjelenő, de maximális szám esetén kilenctagú zenészgárda.
Engem már itt, a nyitánynál megvettek, pedig hol volt még a vége! Itt is ugyanazt éreztem, mint a Haken esetén, hiába az erőltetett menet (és a beteg, de ennek ellenére is tökéletesen helytálló vokalista lányok), azért láthatóan ez a partihangulat minden fáradtságot kivert a színpadon edzett veteránokból és ifjú titánokból (itt elsősorban Nathan Navarro basszer-szörnyetegre gondolok) szeméből. A két órás buli végig hozta a maximumot, bár voltak helyek, melyeknél talán kicsit túlzottan is leült a hangulat, amikor már nagyon jambe ment át a téma. Egyébként szavam nem lehet a szettre, az Empath féltucat dalán kívül (itt még a Sprite is tetszett, amit az albumon annyira nem kedvelek) volt nagy örömömre a Coast is, amelynek megjelenése (a szintén Ki-s Gato mellett) abszolút pozitív meglepetésként ért, de volt a már-már kihagyhatatlan, jazzkezes Lucky Animals is, aminél még a roadok és színpadi munkások is dobálták a mancsaikat. Nyilván lehetett volna szórni még a kiterjedt diszkográfia elemeit, például egy Ziltoid-központú dal sem volt a listán, az abszolút kötelezők közül is csak a Kingdom, de úgy vagyok vele, hogy ez jól is van így. Minden alkalommal más dallistát kapunk, van is miből meríteni.
A fő hangsúly értelemszerűen az Empathon volt, a már említett Borderlands és Sprite mellett az Evermore, a Spirits Will Collide egy gyönyörű akusztikus köntösben és persze a mostantól már kihagyhatatlan Genesis is, ami akkorát szólt, mint ide ’Lacháza! A ráadás három dala közül mondjuk én csak a (be nem kötött wah-pedál miatt bakival kezdett) Kingdomot hagytam volna meg. A Disco Inferno és a rövidebb Frank Zappa jam is jó volt a maga nemében, de ezek helyett én szívesebben hallgattam volna valami sajátot, mondjuk a több helyen elővett, nálunk viszont kihagyott Ih-Ah. Kinek mi, de szerintem értitek, mire gondolok.
Azért akárhogy is tűnik szájhúzásnak ez utóbbi, mindent összevetve ez a koncert is több, mint száz százalékos volt! Imádtam minden egyes pillanatát, mondjuk szép is lett volna, ha nem így lett volna – Devin neve nekem egyfajta minőségi garancia a metalzenén belül (van még azért egy pár). A két órás téma minden pillanata remekbeszabott szórakozást biztosított, a látvány, a többször megváltozott színpadkép és ruházat (Devin balettszoknyájára nem találok magyarázatot, haha!) mind csak hozzáadott az egész színpadiasságához… Egy rossz szót nem tudok mondani, na! Devin Townsend ismét eljött, ismét cafatosra trollkodott mindenkit és ismét egy hatalmas koncertet adott! Az Empath dalai és az új felállás is tökéletesen vizsgáztak, kíváncsian várom a folytatást!
FOTÓK: MÁTÉ ÉVI, további képek ITT.
