Tovább folytatódik a retro-okkult rock svéd szellemeinek diadalmenete. Sőt, a Tobias Forge vezette társulat ismét szintet ugrott, és az idei év végére időzített európai „kísértetjárás” során olyan helyeket pakolt tele, mint nálunk az Aréna. Az énekes-dalszerző kiléte persze jó ideje nem titok már, a budapesti koncert előtti beszélgetés alkalmával mégis ragaszkodott az anonimitáshoz – na, nem mintha nem adná az arcát az alábbiakban kifejtett, nagyon is határozott gondolataihoz…
Elmondható, hogy népszerűségét tekintve pályája eddigi csúcsára érkezett a Ghost a Prequelle albumot követő időszakban, ideértve a Metallica vendégeként lefutott turné-kört is?
Tobias: Abszolút. Ezzel a turnéval új mércét állítottunk fel magunknak. Igaz, az előző körben is volt néhány önálló aréna-koncertünk, és azokat is élveztük.
Nálunk előzőleg a Barba Negrában léptetek fel, most pedig az Arénát veszitek be…
Tobias: Igen, tisztán emlékszem arra a bulira. A mostani turné-ciklusban viszont minden nagyobb, és több ember előtt is játszunk, mint azelőtt. Ez persze jobb, és egyértelműen jelzi, hogy előrelépünk. Roppant elégedett vagyok a dolgok alakulásával, és azzal is, ahogyan most pontot teszünk egy fejezet végére, mert mára, december 2-ára… 2-a van, ugye?
Nem, már 3-át írunk!
Tobias: Akkor át kell állítanom az órámat! Szóval itt tarunk december 3-án. 19-én ér véget a jelenlegi kör, utána márciusban lesz még egy bulink. Most három hetet vagyunk úton, ami nem túl sok. Ha tizennyolc hónapon át turnézol, három hét meg sem kottyan… Vagyis majdnem a végén vagyunk, és nagyszerű érzés, hogy jó hangulatban zárhatjuk le ezt az időszakot. Merthogy már 2021-re tervezünk! Termékenyek vagyunk.
Hogyan összegeznéd a Ghost zenei fejlődését a bemutatkozó anyagtól mostanáig? A kezdetekben súlyosabb, riffelősebb volt a muzsika, azóta viszont sokat csiszolódott, finomodott. Produkció szempontjából ugyanakkor a Prequelle az eddigi csúcsteljesítményetek.
Tobias: A fejlődésünket nagymértékben elősegíti, hogy mindig igen játékos módon írok zenét. Amikor a Repugnantban játszottam, a hatásaim akkor is szerteágazóbbak voltak, mint gondolnád. Az egész igen kompakt volt, elvégre death metalról beszélünk, de a hatásaim már akkor sem voltak mások, mint itt: Pink Floyd, Nick Kershaw… Bármiből tudok ihletet meríteni, amit csak hallgatok. Ami a Ghostot illeti, az Opus… szerintem azért olyan lo-fi, mert egy pincében rántottuk fel háromezer dollárból. Ezért szól úgy, ahogy. Ha lett volna félmillióm a felvételekre, ég és föld volna a különbség! De úgy gondolom, ez a debütáló anyagok legjellemzőbb közös vonása: egy bemutatkozó album fésületlenebb, mint az azt követő lemezek. A hangzásunk némileg amiatt is átalakult, hogy ha egy zenekar elkezd közönség előtt játszani, és főleg ha a tábor gyarapodik, a legtöbb banda változtat ezt-azt a dalszerzési módszerein. Észreveszik ugyanis, ha bizonyos számaik nagyobb helyeken már nem szólnak annyira jól. Nem hatásosak, nem működnek. Az egyszerűbb dalok viszont beütnek, azokra ugrálhatnak az emberek. Könnyebben érvényesülnek, mint a bugyborékkal teli nóták (a szájával imitálja a bonyolult hangszeres témákat). Ezért van, hogy a legtöbb zenekar kicsit a kommersz felé mozdul el, amikor már több embernek játszik. Az egészet a szexhez hasonlítanám. Eleinte az istennek sem akar sikerülni, de aztán fokozatosan belejössz, és jól fogod csinálni. Hacsak nem vagy szadista… Na, ilyen a viszonyunk a közönséggel is.
A Repugnant után a Crashdïetben is megfordultál. Befolyásolta-e bármennyire a Ghost stílusát és koncepcióját, hogy előtte ennyire eltérő irányzatokban alkottál?
Tobias: A Crashdïetben nem sokáig maradtam. Nem kifejezetten az én bandám volt, és nagyon is nyomós okom van arra, hogy már nem vagyok a tagja. Nem illett az elképzeléseimhez, ráadásul mereven ragaszkodom az old school dolgokhoz, ha glam / sleaze rockról van szó. Imádom Alice Coopert, a New York Dollst, a Hanoi Rocksot, Johnny Thunderst vagy a Guns N’Rosest. Minden mást kurvára rühellek. A Skid Row jön még be valamennyire, elismerem őket, az első lemezük és a Slave to the Grind is fasza, ki nem állhatom viszont a Poisont, a Strypert, és utálok mindent, ami az ő hatásukra jött létre. Kibaszottul gyűlölöm! A fickó (a néhai Dave Lepard, a Crashdïet egykori énekese, dalszerzője) meg mindent be akart sűríteni, aminek csak köze volt a stílushoz. Én a Guns N’ Roses és a The Damned vonalát vittem volna, ő pedig Tigertailzt akart csinálni a bandából. Abban az irányban nem voltam hajlandó elindulni. Ha volt olyan időszaka az életemnek, amikor ténylegesen eladtam magam, az a Crashdïet tagságom volt. Ott is hagytam őket.
Van-e olyan image-központú kedvenced, amely a Ghost kiállására is hatott?
Tobias: Nemigen tudnék kiemelni egyetlen előadót, mindig is több zenekar hatása keveredett nálunk. Alice Cooper inspiráló erejét mondanám különösen komolynak. A KISS-t is említhetném, bár ők inkább az életemre voltak jelentős hatással. Nem az a célom, hogy a Ghost KISS-ként szóljon. Zeneileg megvoltak a nagy pillanataik, de bőven akadt olyan húzásuk is, amelyet nem igazán neveznék okosnak. De hát ha hatásokról beszélünk, apró elemeket bárhonnan át lehet venni. Zeneileg rengeteget merítettem a Pink Floydból és a Doorsból. Nem arra törekszem, hogy hasonlóak legyünk hozzájuk, viszont szeretnék fele annyira intellektuális világot az emberek elé tárni, mint az övék. Beléphetsz, elidőzhetsz benne… Ha már éppen a Pink Floyd került szóba, a legtöbb munkájukon nagyon érezni a stílusjegyeiket, akár a Piper at the Gates of Dawnt, akár az A Momentary Lapse of Reasont vesszük, holott a kettő teljesen másképp szól.
Tapasztalataid alapján mennyi ideig tudná szerinted a mai időkben megőrizni az anonimitását egy olyan zenekar, mint, teszem azt, a maszkos KISS, ha most alakulna? Vagy mondhatnám King Diamondot is…
Tobias: Ha egy csapatnak igazán jó az image-e, ha ügyel arra, hogy ne nagyon lehessen vele kapcsolatban visszakeresni bármit, és ha úgy dönt, nem játszik élőben, inkább csak lemezeket készít, vagyis gyakorlatilag nem létezik, akkor szerintem szépen megőrizheti a névtelenségét. Amint azonban bármilyen módon elkezdesz a nyilvánosság előtt mutatkozni, borul minden. Ilyen a világ, mert ilyenek az emberek: ha megkéred őket, hogy ne csináljanak valamit, úgyis azt fogják csinálni. Lásd például a fotózást. Mindjárt az első fellépésünkön szembesültünk ezzel. Nem mutattuk a valódi énünket, és volt is, aki csak azért is nekiállt fényképezni. Az emberi rosszindulat állandóan jelen van. A Ghostot igen sokáig övezte egyfajta védelem, hála a rengeteg jó szándékú rajongónknak, de ez mindig veszélyben forgott, mert a kívülállók szükségét érezték, hogy lerombolják. Szóval ha zenészként meg akarod őrizni az anonimitásodat, akkor kár is belevágnod. Ne mutatkozz a nyilvánosság előtt, játszogass a pincétekben... Ellenkező esetben minden lépéssel, amely a nagyobb népszerűséghez és sikerhez vezet, egyre jobban eltávolodsz a névtelenségtől. Ugyanakkor sok függ attól, hogyan kezeled a sztár státuszodat. Tökéletesen megvalósítható, hogy fenntartasz egy rejtelmes aurát, miközben továbbra is ismert ember vagy. Nézd csak meg Nick Cave-et! Ma is kibaszottul titokzatos az ürge, mégis mindenki tudja, hogy néz ki, hol él és milyen idős, mindenki tud a családi ügyeiről… Tényleg azon múlik minden, mire fordítod az idődet, és mit kezdesz azzal, hogy a nyilvánosságot érdekli az életed. Szerintem még nem áldozott le a misztikumnak.
Van is úgy, hogy szükség van a titokzatosságra egy zenekar életében.
Tobias: Hogyne, én is ebben hiszek. A mai időkben mindenütt jelen van ez a probléma. Muszáj nyitottnak, leplezetlennek és elérhetőnek lennünk, és ez mindent tönkretesz. Mintha valaki meztelenül mutatkozna fényes nappal, és senki nem csodálkozik rajta. Gyerekkoromban még megbámultam az ilyesmit. A melltartóreklámokban sem láthattad a részleteket, de hát pont ez volt benne a lényeg! Minden izgalmas, ami nincs szem előtt…
FOTÓK: RÉTI ZSOLT
Ghost Hivatalos / Ghost Facebook
