Mark Morton megint itt van. Megint hozott pár új dalt, és megint megmutatta, hogy nem csak a Lamb Of Godban bír alkotni. A LOG is nagyban készül az új albumára, de azért volt ideje, hogy elkészítsen egy rövidke EP-t a számunkra. Itt van a Ether!
A tavalyi év egyértelműen a szólóalbumok éve volt. Annyi remek anyaggal találkoztam, hogy felsorolni is nehéz lenne, de Mark Morton anyaga ott van a TOP 5-ben simán. Eléggé sokat hallgattam az Anesthetic albumot, amin rengeteg ismert zenész szerepel, és tényleg egy meggyőző anyag. Egy ilyen erős lemez után meg is lepődtem, hogy miközben készül az anyabanda új lemeze, közben kijön egy öt dalt tartalmazó EP. Az Ether igazából négy plusz egy feldolgozás dalt tartalmaz, ha őszinték akarunk lenni magunkhoz. A nyitó dal, ami Mark Morales közreműködésével készült az első másodperc után levett a lábamról. Az All I Had To Lose-ban annyi érzelem, annyi fájdalom van, hogy simán rámondhatom már most, hogy az év egyik legerősebb dala. A gitártémára nem tudok mit mondani, egyszerűen gyönyörű Mr. Morales énekével pedig az egész dal annyira mély lesz, annyira szívbe markoló, hogy…. Ha ebben a tipikus fagyos, borongós időben nem üt be a dal, akkor nem tudom, hogy milyen dal lenne rád hatással. Imádom. Mióta kijött azóta naponta többször is meghallgatom. Számomra ez a szerzemény kicsit olyan, mint az Opeth Will O The Wisp című dala. Van benne valami bánat, de van benne valami remény is, valami mély, ami egyből elkapott. Morales, amúgy még feltűnik majd a lemezen, ami nem is baj, mert az ilyen hangot nagyon szívesen hallgatja az ember. Nem hiába ez lett az első dal, amit megmutatott nekünk Mark.
John Carbone neve számomra abszolút ismeretlen. De ezzel amúgy nincs is gond, mert így nincs elvárásom egy énekes felé sem. A The Figth című dalban játszik központi szerepet a csávó, és nagyon nagyot énekel. Arra számítottam, hogy a lemez végig akusztikus lesz, de érdekes, hogy ebben a dalban már előkerül az elektromos gitár, plusz itt a dob is elektromos, ami kicsit elsőre furán hangzott, de abszolút nem rossz! Sőt, pár hallgatás után, ez a dal is nagyot ment nálam.
A Lzzy Hale-lel készült dalnak van a legeltérőbb hangulata. Ez egy tipikusan olyan dal, amit úgy képzelsz el, hogy a Mississippi partján ülve hallgatod, miközben nézed a folyó felett lemenő napot. Igazi déli, ízes gitár, egy country dal, aminek néhol nekem kicsit butuska a témája. Persze, örülne az ember, ha ilyen dalokat írni, mint Mark, de ez a szerzemény valahogy nálam nem talált fülekre. Kicsit olyan, mint egy gyengébb amerikai himnusz, ami elbukott a rostán. Talán az öt dalból ez az, amit én totál kihagytam volna.
Howard Jonest senkinek nem kell bemutatnom. Manapság egyre több szólólemezen szerepel, mint vendég énekes. Lásd, legutóbb Mr. Jasta lemezén mutatta meg magát (a lemez legjobb dalában szerepel) A Love My Enemy már jobban visszatalál az akusztikus vonalra. Howard igazi mesterművet alkot itt is. Mondjuk ilyen alapokkal és ennyi rutinnal a háta mögött biztos nem volt nehéz dolga. Ebben a dalban hallhatjuk a lemez legkomolyabb szólóját is, ami valamennyi LOG ízt is tartalmaz. Ez a dal valami mostoha gyerek lehet, ami marha jó, de ahhoz, hogy a főbanda lemezére kerüljön már nem volt eléggé erős.
A lemez extra dala a Black, ahol a nyitó dalból ismert úr visszatér. Hallgattam és azt mondtam magamnak, hogy mennyire jó ez a dal, de ismerős. Aztán pár perc után leesett, hogy ez egy Pearl Jam feldolgozás. Emiatt nem igazán értem, hogy miért van a lemezen, hiszen itt nagy megfejtések nincsenek. Eljátszik csak egy dalt, amit más megírt… Ettől független remek lezárása az anyagnak, és élvezet hallgatni, mondjuk ehhez kellett Morales is.
Összefoglalva nem volt csalódás, amit Mark Morton készített, de nem is feltétlen estem hanyatt tőle. Ha nem lenne az All I Had To Lose dal, akkor nem biztos, hogy ennyire a szívembe zártam volna az EP-t. Azért most már inkább várom az új LOG anyagot, remélem minél előbb megkapjuk a pofánkba.
Béke, Szeretet, Metal
