RockStation

Mudfield - Kelet Népe (Keytracks Hungary, 2020)

Csókolom, az év zenekara kijöhet játszani?

2020. március 03. - KoaX

mudfield_kelet_nepe.jpg

Az egyik legjobb dolog az Internetben, amióta Vágási Feri is beszállt, hogy van YouTube. Az az oldal, ahová több ezer videót töltenek fel óránként. Az az oldal, ahol bármiről (is) találsz videót. Ha valami leírást keresek már előbb használom ezt az oldalt, mint a Google barátomat. Ebből kifolyólag miért keresnék máshol zenét? És szerencsémre szembe jött a Mudfield.

Eddig összesen három zenekar volt rám a magyar zenei életben ilyen hatással, mint a szeghalmi brigád. A Tankcsapda régen lenyűgözött, éppen a nagy siker közepén voltam fiatal, így könnyen elkapott, az akkor még aranykorát élő banda. A következő az Isten Háta Mögött volt, akik elmebeteg, kábítószertől tocsogó szövegeikkel és a földbe taposó zenéjükkel totál megfogtak, és a mai napig imádom, hallgatom őket. A harmadik az Apey & The Pea / Lazarvs volt, akik a Devil's Nectarral és a Down - Yob hatással totál levettek a lábamról, és azóta is ez a kedvenc lemezem tőlük. Ehhez a trióhoz csatlakozott most a Mudfield, akik az első hallgatás után megnyertek maguknak. Nagyon hiányolom a hazai zenei életből a jó magyar nyelvű lemezeket. Illetve, amik vannak azok egyszerűen gyengék a számomra. A kínrímek tömkelegét és az elcsépelt bebaszós témákat harminc felett már unom. Értem, hogy ez a rock & roll, de lehet ezt valami más formába is önteni. Ezt a más formát hozza a Kelet Népe. Sokáig gondolkodtam, hogy hova tudnám őket sorolni, de ez egyszerűen igényes rockzene. A srácok éppen a Nomaddal turnéznak, ami remek párosítás. De nézzük, hogy mi is van ezen a Kelet Népe lemezen.

mudfield_2020.jpg

Totál le voltam maradva, így az elején vegyesen hallgattam a Sárrét albummal együtt a dalokat, ahogy éppen a YouTube feldobta. Egy év alatt összedobni koncertezés mellett egy tíz számot tartalmazó korongot, nem kis teljesítmény. Mindezt úgy művelték a srácok, hogy ezek a dalok jók is! Az fogott meg a zenekarban, hogy nem az van velük, mint egy átlag zenekarral, hogy van egy-két jó dal a lemezen, amiért meghallgatod, hanem TELE VAN jó dallal. Ami elsőre megfogott az Máté rekedtes hangja. Tök őszintén? Szerintem a hazai szcéna fele odaadná a karját, ha ilyen hangja lenne. Aki meg ezt tagadja, az egyszerűen hazudik. Természetesen Máté hangja mellé kellenek a fasza riffek, amiket nem bírsz kiverni a fejedből később, és nem mellesleg az értelmes szöveg sem árt.
Az albumot nyitó Állat Vagyok nem a kedvenc dalom, de zeneileg nagyon össze lett rakva. Igazi energiabomba, ami az ember képébe robban kora reggel. Bemelegítésnek egész jó, pláne az a zakatolós főriff, de azért vannak ennél sokkal komolyabb dolgok is az albumon. Az Égesd El, talán az egyik legfontosabb témájú dal a lemezen. Az előző dal kemény riffjéhez hasonlóan indul, amit egy olyan gitártéma követ, ami beleeszi magát a fülembe. Ezt a témát töri meg egy break down, ami marha jól illik a dalba, és felvezeti a dallamos refrént. A dal egy kapcsolat végről szól, aminek a vége nem feltétlen happy end. Külön érdekes volt, hogy az ehhez a dalhoz készült klip végén felhívják a srácok a figyelmét, hogy milyen sok öngyilkosság van kis hazánkban. Ha ilyen gondolataid vannak ne félj segítséget kérni!

A dalok többsége nem igazán megy négy perc fölé, így egy eléggé pörgős anyagot kapunk. Az Én Hazám című szerzemény egyértelműen Magyarországról szól. Tipikusan olyan dal, aminek a refrénjét koncerten együtt fogjuk ordítani, ebben száz százalékosan biztos vagyok. Amúgy ez körülbelül az összes dalra elmondható. Teszik ezt mind úgy, hogy egyáltalán nem egy rádióbarát albumról beszélünk. Nem hiszem, hogy a Petőfin reggel ezt fogjuk hallgatni, de ne legyen igazam... A lemez megközelítése kicsit más, mint az előző anyagé. Azt érzem, hogy a srácok itt kicsit tudatosabban álltak neki a dalírásnak, sokkal inkább a "modernebb" hangzást követve. De ez a meghatározás akkora baromság, mint a Fear Factoryra azt mondani, hogy modern metal... Szóval, frissebb megközelítéssel íródtak a dalok. Hangzásban teljesen modern, friss ereje van, nem a múltból a régi zenekarokból akar táplálkozni, sokkal inkább a saját ösvényén indultak el. Az Álmatlan témája egy könnyedebb, bológatósabb gitártémára épül fel. Az önmagunkkal folytatott harcol szóló dal az egyik olyan, amiért azt mondom, hogy a Mudfield jelenleg az év zenekar nálam. És lehet hülyén fog hangzani, de az abszolút kedvenc dalom a Hold. Nem ennek a legmegnyerőbb a gitártémája, de a szám mondanivalója valahogy mégis magával ragadt. A zakatalos riffek mellett kapunk egy olyan refrént, amit két perc alatt bevág mindenki. Nem csodálkoznék, ha reggel a buszról azt látnám, hogy más is ezt a dalt, ezt a refrént ordítja a kocsijában, ha jól érzi magát.

Sokat gondolkodtam azon, hogy eddig, hogy mehetett el mellettem így ez a zenekar, de nem is ez számít már. Itt vannak és hallgatni kell őket, és támogatni az ilyen zenét! Menjetek el a koncertekre, vegyetek merch-öt, hallgassátok őket online és támogassátok a zenekart. Ha minden negyedik zenekar lenne legalább fele ilyen jó, akkor tele lennénk kitűnő bandákkal, akiket bátran lehetne vállalni!

5kop.png

Béke, Szeretet, Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1615499562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Első mohikán 2020.03.04. 18:18:07

Ízlések és pofonok. Szerintem gagyi, de hát nem vagyunk egyformák, hála isten...

Valenciafan 2020.03.09. 22:19:32

A Sárrétre én azt mondtam anno, hogy lehetetlen lesz színvonalat tekintve akár csak a közelébe is kerülni. Bár a tájegységhez való kötődésem okán talán kicsit elfogultan de szívem csücske lett az a lemez, viszont erre talán még több erősebb dal került.
A Járvány meg... Istentelenül nagy pofánrúgás, az a megérdemlős fajta. Ez a két lemez nálam az elmúlt harminc év két legerősebb anyaga a hazai felhozatalban.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum