Lassan befejezi az új lemezének munkálatait Alice Cooper

2020. március 22. - theshattered

alice-cooper.jpgA világjárvány okozta törlések értelemszerűen a shock rock legendáját, Alice Coopert sem kímélték. Viszont a sokat látott rockert ez a csend nem csüggeszti le: amíg a zenekarának kénytelen leállnia, folytatja a soron következő, immár huszonnyolcadik albumának, a 2017-es, remekre sikerült Paranormal a munkálatait, melyről büszkén jelenti: már majdnem készen is van! A hetvenkét éves Cooper erről, de a vírussal kapcsolatban is mondott pár gondolatot.

"Amíg a menedzsmentünk az elhalasztott koncerten újraszervezésén dolgozik, én be akarom fejezni az új albumot, ami már majdnem készen is van. Legalább nem kell az énekfelvételeket a pihenőnapokon, koncertek között megoldani. Nem szeretem a sok pihenőt, aki megnézi az időbeosztásomat, láthatja is, de egy kis otthon töltött extra idő kellemesen fel tud tölteni."

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban: "Mindannyian együtt kapjuk a nyakunkba, legyél akár zenész, akár rajongó, gazdag, vagy szegény, férfi vagy nő, öreg, vagy fiatal. És együtt is fogunk rajta túllépni. Amikor pedig ez meglesz, visszatérünk a rendes kerékvágásba és azt tesszük majd, amit szeretnénk."

Az eredeti, a Rolling Stone-nak adott interjú IDE KATTINTVA érhető el. Alább pedig néhány érdekes tényt találtok az öreg klasszikus lemezének, a Welcome To My Nightmare-nek korszakából.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr515541540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum