A Faith No More újra hallat magáról! Az év elején még jöttek az újabb koncertekről a hírek, azonban a koranavírus (de utálom már ezt leírni) természetesen átszabta az idei terveiket. Mi azonban akkor sem maradunk Faith No More nélkül, hiszen megjelent magyar nyelven is a zenekar történetét feldolgozó képregényt! Ahogy kézhez kaptam, neki is estem egyből!

Soha nem mentem bele a képregényekbe és azoknak a gyűjtésébe sem. Miért? Mert egyszerűen tudom, hogy olyan függőséget tud okozni, ami minden pénzt kicsalna a zsebemből, ha nem vagyok elég óvatos. Emellett meg tuti félteném, hogy elszakad valamelyik számomra kedves példány. Így is szomorúan tekintek egy-egy könyvemre, aminek a gerince már viseltesebb. A másik ok pedig az, hogy az elmúlt években rendesen meglettünk szórva Dudich Ákosnak hála zenekaros könyvekkel. Éppen befejezek valamit és már itt is a következő, és hiába nem szereted az adott zenekart, mégis érdekel a könyv. Plusz nem akarok úgy járni, mint a Manson-könyvvel, ami annak idejen pár ezres volt, most meg húsz-harmincezret is elkérnek egy példányért, és most meg már érdekelne.... Na, mindegy, nézzük meg, hogy mi a szitu ezzel a képregénnyel.

A Faith No More történetét Dudich Ákos gyűjtötte össze, Oravecz Gergely Alfabéta-díjas illusztrátor pedig formába rántotta az egészet. Ez még azért nem minden. Nem kisebb ember, mint a zenekar basszusgitárosa Billy Gould lektorálta a könyvet. Így egy az egyben, csak és kizárólag igaz történetek kerültek a kiadványba, eltűnt belőle minden urban legenda. Ami azért nem kis dolog, ezt lássuk be. Ákos remek munkát végzett az információk begyűjtésével, megírásával, Gergely rajzait meg többször is meg kellett néznem annyira tetszettek. Különösen tetszik a Mike Patton démon, ami az egyszerre több zenekarban betöltött szerepét hivatott szimbolizálni. Nekem hasznos volt a képregény. Bevallom, hogy szeretem a zenekart, láttam őket már többször is, de olyan infókat nem tudtam, hogy például a zenekar egy része jóban volt Cliff Burtonnel. Mikor olvastam a regényt, gondoltam magamban, hogy ahhhhh ez nem az a Cliff, aztán de! Ez úgy egy megmosolyogtató élmény volt. Illetve az is érdekes volt nekem, hogy anno Jim Martin gitáros James Hetfieldtől és Rick Rubintól kért gitársound tanácsokat. Ez szintén egy eléggé meglepő dolog volt a számomra, az már kevésbbé, hogy fikázták azt a Guns N' Roses-t, aki elvitte őket turnéra.

A képregény a maga 82 oldalával nem egy hosszú, napokig tartó ovlasmény, még akkor sem, ha csak a wc-n szeretnéd olvasni. Én viszonylag lassan és megfontoltan olvasok, de még nekem is két óra alatt kipörgött. Mondjuk én imádom nézegetni a képeket és elképzelni, hogy milyen is lehetett az akkor szituáció, mit élhetet meg a zenekar. Egy jó tanácsot előre szeretnék javasolni minden FNM rajongónak! Két példányt rendeljetek a kiadványból! Én a feleségemtől egyet kaptam, de tuti fogok még egyet vásárolni. Miért? A képregény fekete fehér és egyszerűen kívánja azt, hogy kiszínezzem. Ha pedig egy kiskorú a kezeközé kaparítnja biztos, hogy neki fog esni a színescerúzákkal, illetve a zsírkértákkal. Vegyetek mindenképpen egytartalék példányt, amit elzártok a páncélszekrénybe és biztonságban tudtok! 

Béke, Szeretet, Metal