Eljött ismét a nap (nevezzük is bármelyik nevén), amikor a síkok között a legvékonyabb a határ - ilyenkor érezhetjük a legközelebb magunkhoz a halottakat. A mára már elkorcsusult amerikai Halloween nagyon messze áll attól, amit az őseink ehhez a szakrális naphoz kapcsoltak. De ne menjünk ebbe bele, ugyanis a cikk nem erről szól, hanem egy rakat extrém metal lemezről, amit szívesen hallgatok egy ilyen különleges napon. Essünk is neki, mert nem könnyen emészthető tingli-tangli korongokra esett a választásom!
Incantation - Sect Of Vile Divinities
Az Incantation műfajon belüli sajátos stílusjegyeit szerintem nem kell bemutatni - a banda a lassabb, mélyebb, fortyogóbb, bugyborékolóbb death metal nagyfaterjai. Undorító anyagokat hoznak ki immáron már 31 éve és idén lerakták az asztalra a 12. nagylemezüket, melynek a már az undorító borítója megvett kilóra. A Sect Of Vile Divinities a zenekar extrémen primitív és nyers mivoltát viszi tovább – semmi újat, semmi váraltlant nem fogsz hallani, viszont az Incantation úgy belenyom a hányadék régivonalas death/doom mocsarába, hogy abból nem jössz ki egykönnyen! John McEntee démonológiához közel álló gonosz szövegei pedig még jobban összepiszkítják szörnyszülött számait.
Necrot - Mortal
A Necrot az old-school death metal felfrissítéséért harcoló mozgalom egyik legígéretesebb bandája az amerikai fronton. Jól interpretálja a műfaj rodható stílusjegyeit egy modern megszólalásba. Egyáltalán nem szakad el a gyökerektől, hű a régi vérvonalhoz – emiatt nem is tud újat alkotni. De ebben a műfajban nem is kell, mert itt az a fasza gyerek, aki a rendelkezésére álló stílusarzenálból egy brutálisan megszólaló, élvezetes és izgalmas mocskot tud gyúrni. A Necrotnak ez sikerült, illetve plusz pont, hogy a klasszikus Bolt Throweres, Autopsy-s, vagy Vaderes elemek mellé becsempész egy kis black, doom és heavy feelinget. Az összes nóta erős és undorító szépséggel kapcsolódik az egyik a másikba. Ami kifejezetten nagyot megy, az a Sinister Will – azt mindenképpen hallgassátok meg!
Eurynomos - From The Valleys Of Hades
Hát íme az év legtürhőbb black n roll/black thrash lemeze! Az ex-Desaster Okkulto által vezetett Eurynomos eddig csak EP-kel bővítette a fegyverrepertoárját, úgyhogy már épp ideje volt egy nagylemeznek is. Az 50 perci gonosz, régivágású okkult metal minden szempont hibátlanul lett kivitelezve – a hangzás, a mocsok black/thrash riffek, a punkos dob, a sunyi double bass és az undorító vokál egy elcseszettül tökéletes masszát formál. Tökös érzés hallgatni, érzed a flow élményt és szépen feltossza az adrenalinod, amitól akár magányosan otthon is nekimennél a szekrényednek csak hogy legyen egy kis mosh és parasztkodás! Kedvenc nóta a Bat Flight, mely remekül visszaadja a borító egyszerű, de hatásos koncepcióját.
Just Before Dawn - An Army At Dawn
A Just Before Dawn simán elmenne a svéd Bolt Throwernek, ugyanis egy hangból meg lehet állapítani kik inspirálták a szóban forgó skandináv bandát, hisz az angol death metal legenda tipikus hangzásvilága és a lánctalpzúgásra emlékeztető középtempós szónikus pusztítása rögtön felismerhető a „szakmában”. A brigád kiválóan vegyíti a Bolt Throweres elemeket és a saját, fagyos stílusjegyeit mely a tipikus svéd hangzásvilágból (náluk többnyire Unleashed és a régi Amon Amarth) és az Ashpyx/Hail Of Bullets féle súlyósságból táplálkozik. Mély csontdaráló hömpölygésre lehet számítani II. világháborús szövegekkel és a pusztítás okozta melankóliával. A lemez beleviszi a hallgatót a háború borzalmaiba – egyenes a frontvonalra dob, a harcoló katonák közé!
Blackevil - Forever Baptised In Eternal Fire
A középkori atmoszférával felvértezett black/thrash a szívem csücske, viszont kevés olyan zenekar van, aki képes ezt a nemes – a Desaster által lefektetett - feelinget visszahozni. A bajor Blackevil egy kicsit felspékelve hozza vissza ezt a tipikusan amúgy germán vonalat. A régisulis nyers black/thrash jegyek mellett rengeteg neoklasszikus, speed és heavy tekerések is helyet kapnak, amitől egy teljesen egyedi, az inkvizíciók hangulatát idéző sötét, de aránylag dallamos hangzást találtak ki maguknak a sörvedelő srácok. Ha bírod ezt a műfajt, vagy black-thrash-speed-heavy vonalon mozogsz, akkor mindenképpen csekkold le a Blackevilt, mert alapvetően még a németeknél is egy underground formáció. Az első korongot pedig ugyanúgy ajánlom, mint a 2020-ast!
Lik - Misanthropic Breed
A Liket bátran nevezhetjük az friss vérvonalú svéd old-school death metal királyainak. A HM2 haderővel felvértezett Katatonia, Bloodbath és ex-Kaamos tagokat maga mögött tudó formáció immáron harmadjára oszt ki, olyan pofont a műfajon belül, hogy (kellő alázattal) bátran fel lehet rakni a kiadványaikat a Dismember, Carnage és Entombed korongok mellé. A nyers, energikus, arcletépő hangzás mellé társul a jól bejáratott stockholmi formula, ami így önmagában nem feltétlen elég. Valljuk be a műfaj bármennyire is fasza, sok anyagnak igencsak lerágott csont szaga van. A Lik viszont itt rakja rendben a színteret, hisz a zenekar újra megmutatta, hogy kiváló zeneírói tehetséggel és kreativitással frissen, izgalmasan, de a hagyományokat nem elhagyva tud egy láncfűrészes arcfelvarrást adni a svéd régisulis death metalnak. Rothadt hangzás, horrorfilmekből kivágott hanganyagok, kalapáló tuka-tuka és csontdaralás amire számíthatsz a Misanthropic Breeden. A spanyolviaszt pedig felejtsd el, ez nem az a liga.
Uada – Djinn
A sokszor szegény ember Mgla-ja ként emlegetett portlandi formáció az említett lengyel zenekar „lightosabb”, melodikusabb verziója. Legalábbis sokak szerint – én viszont ezzel vitatkoznék… főleg a Djinn meghallgatása után. Számomra már az előző két lemezük is teljes mértékben élvezhető volt és tudott olyan pluszt adni, amit a Mgla nem. Ez pedig elsősorban a zenekar melodic mivolta, ami részben meg is cáfolja a kópia jelzőt. A Djinnel a zenekar viszont még jobban eltávolodott nyerségétől és olyan dimenziók felé nyitott, mint a post metal, prog rock, orientális folk vagy melo-death. Ez a manőver bitang rosszul is elsülhetett volna, viszont az Uada ügyesen tudta integrálni ezeket a „fényes” elemeket a sötét zenéjébe - így a Djinnek egy teljesen egyedi hangzása és varázsa lett, míg megtartotta fekete miszticizmusát.
Hellripper – The Affair Of The Poisons
Rengeteg demot és splitet, egy kiváló bemutatkozó albumot és egy EP-t tudhat maga mögött a black n rollban, black/speedben utazó egyszemélyes, skót Hellripper. A pandémia alatt eljött az idő, hogy Jame McBain kihozza a második nagylemezét, a The Affair Of The Poisonst. Égő boszorkányok igazi hagyományos, festmény stílusú borítón és egy single mely a Vampire’s Grave címet viseli – ezek után az ízelítők után ígéretesnek ígérkezett a Venom, Mötorhead és Hellhammer vonalon mozgó kecskecentrikus project. Az irány maradt, a stílusjegyek maradtak, a gitárközpuntás maradt és az okkult atmoszféra is. Kell-e ezen változtatni? Nem hinném. Noha a kereken 30 perces lemez nyersebbre és repetitívebbre sikeredett, mint az elődje, mégis ámokfutásra motiváló masszaként ömlik a hallgatóra. Mindegyik track egytől-egyig egy black/speed/thrash adrenalinlöket, így nehéz kiemelni dalokat – talán a már említett Vampire’s Grave, ami nálam viszi a prímet.
Necrophobic - Dawn Of The Damned
A svéd death/black kavalkád ott folytatja ámokfutását, ahol az előző lemeznél abbahagyta. 2018 legerősebb lemezei közt feszítő Mark Of The Necrogram iszonyút hasított az új/visszatérő felállással. Nem gondoltam volna, hogy túl tudják szárnyalni ezt a brutális korongot, de a Dawn Of The Damnednek sikerült egy fokkal rávernie az elődjére. A Necrophobic által szolgáltatott bombasztikus, nyers, fagyos death és black metal jellegzetességek mellett helyet kaptak NWOBHM és hasonló klasszikus stílusjegyek, mely plusz energiát és egyfajta komor dallamvilágot kölcsönöznek a démoni lemeznek. Ismét bebizonyították, hogy az egyik legmegbízhatóbb svéd formáció a színtéren.
Carcass - Despicable [EP]
Hét évvel a Surgical Steel után a brit legenda ott folytatja, ahol abbahagyta. A Carcasstól megszokott volt, hogy majdnem minden lemezükön stílust váltottak, vagy magát a stílust újították, vagy alkották meg. A Surgical Steelel a zenekar még tovább gondolta a 90-es évek Swansongját és még death ’n’ roll-osabb, thrashesebb nyers melodic death metalt produkált. Vélemény szerint egy kiváló visszatérő lemez, nálam második helyen áll a verhetetlen Heartwork után. A Despicable kislemez valószínűleg egy hamarosan megjelenő LP-t megelőző kiadvány és ugyanazon a zenei úton jár, mint a Surgical Steel, bár sajnos igencsak erőtlenebb, mint a nagytesója. A dalok alapvetően jól működnek és brutális és sebészi pontosságú gitártémákat hallhatunk, de valahogy ennél többet vártam a Carcasstól ennyi idő után. A The Long And Winding Bier Roadról például egy gyenge, lassabb Bodom szám jut eszembe, ami sajnos nem jó jel. Valahogy nem robbannak be a számok, nem indul be igazán a gépezet. Kíváncsi vagyok mit hoznak ki a nagylemezből.
Mindenkinek kellemes időtöltést kívánok a lemezekhez. Ássátok bele magatok a zenekarokba és persze támogassátok a bandákat, hisz a jelenlegi szituációban nem tudtak turnézni. Egy nagy kedvenc brigád új LP-je kimaradt sajnos - ne kérdezzétek miért, egyszerűen kiment a fejemből. A Skeletal Remains szeptemberben dobta ki a The Entombment of Chaos c. albumát, ami szintén kegyetlenül erősre sikeredett. Csekkoljátok azt is! Mindenki vigyázzon a másikra és reméljük mihamarabb megnézhetjük ezeket a zenekarokot élőben is!
