RockStation

Albumsimogató: Abstrakt Algebra – Abstrakt Algebra (Megarock Records, 1995)

Na, könnyen kijön a matek? avagy Epicus Doomicus Mechanicus

2020. december 22. - magnetic star

abstrakt_algebra_cover.jpg

Leif Edlingnek a vérében van a doom. Alkothat bármit, bármilyen zenekarnév alatt, a metal súlyos és epikus vonalához való kötődése mindenre rányomja a bélyegét, ami csak kikerül a keze alól. A svéd úriember neve természetesen a stílusformáló Candlemasszel fonódik össze elsődlegesen, de oroszlánrésze volt az Avatarium pályára állításában (dalszerzőként a legutóbbi lemezükön is közreműködött), remek dolgokat hozott létre a Kruxszal és The Doomsday Kingdom „fedőnéven”, ráadásul mindezek mellett szimplán Leif Edlingként is kirukkolt egy szólóanyaggal. Bő negyven év alatt több mint húsz albumot kitevő diszkográfiát halmozott fel – nem számolva a demókat, EP-ket, koncertfelvételeket, válogatásokat vagy a (rá amúgy kevéssé jellemző) vendégszerepléseket. Hogy mikor aludt, csak ő tudja…

Szintén ő hozta létre az Abstrakt Algebrának keresztelt formációt az 1990-es évek közepén, amikor a Candlemass épp szárazdokkban pihent. Az új zenei terepen való kalandozás iránti vágy mellett minden bizonnyal a Chapter VI korong sikertelensége is közrejátszott a banda szüneteltetésében, mindenesetre Leif új társakkal indult el a felfedezésre váró ösvényen. Az egyedüli kivételt Mike Wead gitáros jelentette, aki 1987-ben egy rövid időszak erejéig felbukkant a Candlemassben. Persze a személyes ismeretségen túlmenően ekkorra már volt olyan referenciája a színtéren – Hexenhaus, Memento Mori (Messiah Marcolinnal a mikrofonnál!), és nem utolsósorban King Diamond –, hogy Edling teljesen indokoltan kereste meg az együttműködés reményében. Simon Johansson gitáros, Carl Westholm billentyűs és Jejo Perković dobos akkoriban még nem számított neves muzsikusnak. Leif nagy felfedezettje lett viszont Mats Levén énekes. Ő a hard rock felől érkezett, megfordult a Swedish Erotica és a Treat soraiban. Ez a tagság készítette el az Abstrakt Algebra első és egyetlen önálló lemezét, amely éppen negyedszázada látott napvilágot.

abstrakt_algebra_band_photo.jpg

A gyökerekhez, mondanom sem kell, hű maradt Edling, ugyanakkor sikerült a doom metalt merőben más alapokra helyeznie. A dalok magukon viselik az akkori metal hangzásvilág jellegzetességeit és a tipikus Leif témák is az anyazenekartól eltérő módon szólalnak meg, Mike pedig behozta ide a Hexenhausban meghatározó technikás speed / thrash motívumokat. Mindezt képzeljük el itt-ott ipari színesítéssel, és az elegy még úgy is abszolút működőképes, hogy a hangmérnöki-produceri teendőket nem Colin Richardson látta el – Edling valóban ki tudott törni a sémákból.

A rövidke intróban hallható (és a végén ismét visszatérő) nagyvárosi zsivajból kibontakozó Stigmata kimért döngölése rögtön előrevetíti, mit nyújt a „matematika” ezen ága Edling interpretációjában. A tempó időnként zaklatottá fokozódik, míg Mats az 1990-es évekbeli Dio anyagokat idéző, sőt ha lehet, még ridegebb dallamokat produkál, valamint egy nyúlfarknyi spoken word betétet is közbeiktat. A Shadowplay alapja power metal, a kifejezés eredeti értelmében, amit a középrészben előtérbe nyomakodó billentyű ellenpontoz hatásosan. A Nameless és a zenekar-keresztelő / címadó szerzemény a klasszikus Candlemass stílusjegyekből ad ízelítőt, ám egyértelműen a kor hangulatvilágára reflektálva. A Bitterroot Levén nagy pillanatait hozza, ebben mutatja meg igazán az énekes, hogy mire is képes. Férfias, érces orgánuma újfent remekül érvényesül, de széles hangterjedelme ugyancsak itt tárulkozik ki a maga teljes pompájában.

Az April Clouds beteges egy tétel: vontatott dobütemre gyászos atmoszférájú templomi orgona és Mats fojtott szövegmondása érkezik. A Vanishing Manben az indusztriális elemek csúcsosodnak ki, a versszakokban Mats kedélytelen kántálása is effektezve szól. A Who What Where When bő negyedórában járatja maximumra az Abstrakt Algebra stílus-kavalkádját. Fightos agyszaggatással indul, aztán valósággal sorjáznak az éles, meghökkentő váltások. Mintha egy elborult és jól elnyújtott instrumentális jammelés folyna, mígnem visszakanyarodunk a kezdeti zúzáshoz, s az egészet végső csavarként egy vérbeli doom téma vezeti le.

A dalszövegek, ahogy a fentiekből sejteni lehet, szintén szakítanak a Candlemasstől megszokottakkal. Edling saját értelmezésében a központi tárgykör itt az élet, illetve az a számtalan váratlan fordulat, amely a létezés hosszú és kanyargós útján minden fordulónál leselkedik ránk, miközben az igazságot, a teljességet és a szeretetet / szerelmet keressük. Általában elvont módon megfogalmazott gondolatokat közvetítenek a számok, nem is mindig egyszerű ráállni Leif hullámhosszára. Egyedül talán a Vanishing Manben kibontott szatirikus jellemrajzot említhetem ellenpéldaként. Egy bájos kis furcsaságot azért kiemelnék, jelesül a Nameless nóta „You gave me a mind I could fuck / But where are you now? / I don’t know” soraiból (ahogyan azok a CD szövegkönyvében olvashatók) a felvételen a „mind” szó rejtélyes módon eltűnt, és amit helyette hallunk, az a világhálón fellelhető variánsok szerint nem más, mint „goat”

Érdemes kitérni a korong utóéletére is. Mike Weadet Patrik Instedt váltotta, és született egy újabb anyag, ám először fiókban maradt, mivel a csapat nem volt elégedett a hangzással, majd a legtöbb szám újravéve az időközben (kiadói sugallatra) reaktivált Candlemass 1998-as Dactylis Glomerata lemezén bukkant fel. Nyolc évvel később az újbóli kiadás bónusz CD-jére már felkerült a komplett eredeti felvétel. Ezen az albumon az Abstrakt Algebra tagjai közül Perković és Westholm, valamint három dalban Instedt is játszott, Edling és Levén közös munkája pedig a Kruxban, majd a Candlemassben is folytatódott az ezredforduló után. Mats ezt megelőzően Yngwie Malmsteen énekese volt – a Maestro elmondása alapján maga Leif ajánlotta be neki.

Hát a többiek? Simon Johansson a Memory Garden és a Wolf gitárosa lett. Jejo Perković 2015-ig a Mustaschban ütött, majd eltűnt a színről. Akárcsak Patrik Instedt, aki a Candlemassben is puszta epizódszerepre kárhoztatott, és akinek azóta híre-hamva sincs. Carl Westholm, Matshoz hasonlóan, még sokáig kitartott Edling mellett, és egy saját bandát is alapított (Jupiter Society). Mike Wead előbb a Memento Mori, majd a Hexenhaus útját egyengette tovább, aztán visszatért a dán horror-mester mellé, és a 2002 óta megjelent King Diamond művek már az ő gitárjátékát is őrzik. Emellett egy album erejéig összeállt Johanssonnal is Bibleblack név alatt.

Az Abstrakt Algebra a Candlemass megannyi oldalhajtása közül is a legkülönlegesebbek egyikeként vonult be a zenetörténelembe, annak egyszeri és immár aligha megismételhető mozzanataként. A stockholmi székhelyű, ma már nem működő Megarock Records behatárolt lehetőségei miatt a CD beszerzése 1995-ben sem volt könnyű próbatétel, napjainkban meg végképp nem az, de mindenképpen érdemes kutatni utána.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4416352400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum