Max Cavalera neve egybeforrt a metal zenével. A kilencvenes évek egyik, ha nem a legnagyobb alakja volt. Azokban az években években három (Sepultura, Nailbomb, Soulfly) zenekart épített fel, ami a mocsokból eljutott a világhírnévig, a kultikus státuszig. Ezek mellett nem volt rest és vendégszerepelt olyan zenekaroknál, mint a Deftones, vagy a Limp Bizkit. Az ezredforduló után sem unatkozott, hiszen a Cavalera Conspiracy-ben és a Killer Be Killed-ben is aktív szerepet vállal a mai napig. Most meg itt van a Go Ahead And Die elnevezésű projektje.
Úgy tudom elképzelni az egész projektet, hogy Max szól az éppen aktuális kiadónál (most épp a Nuclear Blast-nál) hogy lenne egy projektje, érdekli-e őket? És természetesen a kiadó munkatársa habzó szájjal ordítja a telefonba, hogy
IGEN! JÖHET! Hol van már? Hallhatunk róla valamit már?
Így eshetett meg az is, hogy például a harmadik Cavalera Conspiracy lemez, annyira gyenge lett, hogy emlékszem, minden egyes perc, amit a lemezzel töltöttem a kritika miatt, az fájt. Így történik meg az, hogy Max felett nincs kontroll és ki tudja élni az összes vágyát, ötletét. Amivel nem is lenne baj, ha mindegyik működne. De közben a kiadó munkatársát is megértjük, hiszen az öreg Cavalera neve egyet jelent a növekvő bankszámlával. Lássuk be, vannak elvakult rajongót, akik egyből megvesznek bármilyen Cavalera lemezt. Igazából, ezzel sincs baj, meg is értem őket, mert én ezt csinálom Mastodon / Thy Catafalque vonalon. Ezekből kifolyólag születhetett meg a Go Ahead And Die projekt is, ahol Zac Coleman iszonyatosan püföli a dobokat és egy fiatalabb Cavalera is feltűnik a téren, egészen pontos Igor Amadeus Cavalera .A death-thrash vonalat képviselő lemez az első perctől fogva érdekelt, pláne, hogy a régi punk attitűdökkel állt neki a trió a munkának. Ez azért eléggé kecsegtető volt, és a logóval még azt is elérték, hogy bemenjek abba a zsákutcába, ami oda vezetett, hogy azt higgyem Nailbomb hangulat fog uralkodni (Véleményem szerint, a Point Blank a legjobb alkotása az öregnek)
Aztán megérkezett a lemez nyitó dala, egy klippel kísérve. A Truckload Full Of Bodie-nak úgy álltam neki, hogy azonnal hallanom kell, és látnom kell a hozzá készült videót. A death metalos alapokra épülő dal hirtelen robbant a képembe, és az első húszon nyolc másodperc fantasztikus is, ám a ezután Igor elkezd énekelni. A kisebbik Cavalera gyereket már több ízben volt szerencsém látni. 2015-ben a hajón ő basszerozott az apja és testvére, Zyon mellett az A38-on. Ott gyönyörűen hozta a háttérvokálokat, de amikor előtte lévő évben a Budapest Parkban láttam, a Lody Kong élén, akkor fogtam a fejem. Amikor tapasztaltam, hogy Igor áll főleg a mikrofon előtt csalódnom kellett. Alapjáraton a dal nem váltja meg a világot, de ha csak Max nyomatná, akkor még jó is lehetne. Mondjuk azt így a dalra, hogy gyenge közepes, de még nem veszi el a kedvedet a maradék tíz nótától. Ellenben a következő Toxic Freedom annyira unalmas, annyira gagyi punk rock, amit igazából bármelyik pinceteremből hallhattál anno. És az a rossz, hogy a továbbiakban nem segít sem az I.C.E. Cage, sem pedig az Isolated/Desolated. Ráadásul az utóbbi annyira kínos, hogy első hallgatásnál itt tettem le a lemezt és kimentem még a szobából is. Azt érzem szinte az összes dalnál, hogy az egész egy olyan projekt, hogy "Apa, velem is foglalkozzál már! Ne csak Zyonnal legyél mindig". Ezért létrehozta az exrasta ezt a projektet, hogy a kicsi Igor kiélhesse magát. Egy közepesnek sem nevezhető "hörgés/ordítást" próbál hozni a lemezen, ami sehogy sem akar összejönni. Olyan, mint amikor Burton C. Bell próbálja élőben lehozni bármelyik Fear Factory dalt.
Én esküszöm, bíróság előtt esküszöm rá, hogy próbáltam megszeretni ezt a produkciót, de sehogy sem sikerült. Folyamatosan azt érzem, hogy erőlködés van csak a dalok mögött, klisék, amiket bármelyik próbaterem komplexumban hallhatunk egy közepesen kezdő brigádtól. Ez az anyag, amúgy semmi figyelmet nem kapott volna, szerintem, ha nem virít ott a Cavalera név. Így sajnos a pontszám is eléggé gyér lett, pedig nem szoktunk ebben szőrösszívűek lenni. Értékeljük mindig, hogy egy albumban van munka, van beletett energia és áldozat.
Béke, Szeretet, Metal
