Aki a kilencvenes évek elején hozzám hasonlóan a Metal Hammer lapszámain szocializálódott, feltehetően emlékszik egy bizonyos Szarka Joseph-re, akár a Hangpróba rovat egykori szereplőjeként, akár az általa jegyzett lemezajánlók, illetve egyéb cikkek révén. Két és fél-három évtizeddel ezelőtt a nevéhez köthető recenziók a hozzájuk fűzött pontszámokkal iránytűként szolgáltak arra nézve, hogy melyik lemezt kell, illetve ajánlott begyűjteni legalább kazettára másolva, illetve melyik az, ami megérdemli az eredeti műsoros kazetta formátumot, netán milyen CD-re érdemes hónapokon át félretennünk a zsebpénzünket.

Sajnos a költözések miatt tárgyi emlékeim már csak elvétve akadnak ebből az időszakból, de ha nem tévedek, Joseph a 90-es évek közepén köszönt el az olvasóktól, hogy a zene más területén, a háttériparban, a kiadói oldalon próbálja ki magát, majd évek múltán Keytracks (Kulcsdalok) név alatt egy saját kiadót is útnak indított. Negyedszázad elteltével viszont az időközben több névváltoztatáson is átesett magazinban újra elkezdtek feltűnni az általa jegyzett cikkek. A HammerWorld-ben havonta publikált írások azonban már nem lemezajánlók, hanem azokban egy-egy, a szerző életére kiemelkedő hatást gyakorolt dal kerül fókuszba. A kör pedig a Kulcsdalok kötet megjelenésével október közepén, a szerző születésnapján zárult be.

A címben szereplő kifejezés első olvasatra talán magyarázatra szorulhat, bár a megfejtés egyszerűen a cím szó szerinti értelmezésében rejlik. Szarka József élete delén úgy érezte, hogy számot kell vetnie önmagával, és meg kell próbálnia válaszokat adni azokra a kérdésekre, melyek évtizedek óta foglalkoztatják. Mivel sokunkhoz hasonlóan az ő mindennapjainak is központi eleme a zene, így a válaszokat olyan dalok segítségével igyekszik megtalálni, melyek élete egy-egy pontján vagy egy adott életszakaszában támaszai, útmutatói voltak. Negyvenegy dal, negyvenegy fejezet, valamint negyvenegy illusztráció az egykori The Bedlam basszusgitáros, Mester Csaba jóvoltából. A dalokon keresztül pedig kapunk egy önéletrajzot, mely természetesen nem lehet teljes, de a sorok között átjön a lényeg.

A szerző a dalok kiválasztásakor nem stílusokban, korszakokban, netán előadókban gondolkodott; a hangsúly természetesen a rock és metal dolgokon van, de akadnak számomra meglepő választások is (pl. David Bowie, Leonard Cohen, Csillagerdő). Az egészet pedig keretbe foglalja a Dream Theater tanítása az életről (Learning To Live) és az Éljen az élet! című fejezet; közöttük viszont számos olyan gondolat előkerül, amelyekkel élete során bármelyik átlagember szembesül. Terjedelmi korlátok miatt értelemszerűen most nincs lehetőségem minden dalt és a hozzájuk kapcsolódó fejezetet akár jelzés értékűen is megemlíteni, néhányról viszont mindenképp írnom kell.

Az a rövid gondolatmenet ugyanis, amit József az idő múlásáról szűk másfél oldalban leírt a méltatlanul alulértékelt progresszív metalos német Sieges Even kapcsán, épp úgy telibe talált, mint a zene szeretetéről Andy Wood (Mother Love Bone) kapcsán papírra vetett sorok. Azokról az előadókról pedig, akikkel megadatott a személyes találkozás élménye, olyan sztorikat is kapunk, melyek bármelyik rajongónak érdekesek lehetnek; elég megemlítenem a Steve Vai-jal, vagy a Tribe After Tribe soraiban aktuálisan kisegítő Doug Pinnick-kel való találkozások felidézését.

A Kulcsdalokat lényegében bárhol fel lehet ütni, mivel minden fejezet egy önmagában is teljes gondolatsor, mely nem elégszik meg a privát élmények felidézésével, a dalok saját életére történő rávetítésével, hanem objektív szempontok szerint is tárgyalja az egyes szerzeményeket. József ugyanis utánajárt a kulcsdalokat inspiráló történeteknek, a dalszerzőkre hatást gyakorló könyveknek, nem egyszer eredeti nyelven térképezte fel a kulcsdalai egyes sorainak eredetét.

A kötetben megférnek egymás mellett az olyan alapvető zenekarok szerzeményei, mint az Iron Maiden, vagy a Metallica, az olyan pop előadókkal, mint a Depeche Mode, vagy a már említett David Bowie. Ugyanígy belefuthatunk olyan mára jórészt elfeledett alkotókba, mint a brazil Viper, a grunge irányzathoz köthető Satchel, vagy az ex-Dream Theater billentyűs, Kevin Moore Chroma Key projektje. A nemzetközi formációk mellett nagy hangsúlyt kaptak a hazai előadók is, legyen szó az olyan többnyire a szerző nevéhez köthető felfedezésekről, mint a Mudfield, illetve a Tér-Idő, akár pedig olyanokról, mint a Tankcsapda, vagy a Hobo Blues Band.

Bárhol is lapozzuk fel a kötetet, néhány sor elolvasása után azonnal átjön a zene szeretete, az alkotók feltétlen tisztelete, illetve az adott téma iránti alázat. A Kulcsdalok tehát egy dalokra fűzött szemelvényes önéletrajz, melyet egy zenerajongónak akkor is érdemes kézbe vennie, ha a szerző neve még ismeretlen előtte. Kedvet kaptam a régi Sz.J. lemezajánlók fellapozásához, de a múló idő már csak azok emlékeit hagyta meg…