“Ah that’s great, man!” — hallom az eleven rikkantást a színpadról, ahogy betoppanunk a terembe. Csupán öt perce kezdődött a dínomdánom, máris majd’ teltházas tömeg csápol, óbégat és boogiezik a boltívek alatt. Szombaton a Cudi Purci Booking megint bemutatott, s ahogy azt oly gyakran szokták, ismét valami faszát hoztak el nekünk.
Elbattyogok a pulthoz, és amíg az italomat várom, azon merengek, mennyire szeretek itt az Instantban lógni. Pont amikor arcon csap ez az új felismerés, a világot jelentő deszkák felől újabb kurjantás érkezik: “Ladies and Gentlemen this is electric guitar!” Valamiről lemaradtam. Most mutatják meg hogyan néz ki egy hangszer? Leereszkedem a nép közé, roppantul aktívak: csápolnak, beüvöltenek, tánciznak. Vérpezsdítő a Dead Lord classic rock gitárnyűvése, megkapó az autentikus öltözete. A stockholmi négyes dinamitként robbant energiákat. Hakim Krim énekes-gitáros különösen szórakoztató. Miközben pattog mindenfelé, folyamatosan elmeháborodott grimaszokat vág. A legkevésbé sem skandináv a külalakja, ellenben rohadtul arab beütésű. Amúgy tudja valaki honnan származik? Nem találtam információt erről a zinternetben. Ahogy a fekete fürtjein mélázom, Hakim a tarkójára dobja a gitárt és úgy tépi. Micsoda showman! “Now it’s time to get sad” — vezeti fel a Letter from Allen St. című slágert, azonban mi nem lettünk búskomorak, sokkal inkább rongylábúak. A Hammer to the Heart alatt már annyira túl vannak pörögve, hogy majdnem leborul Ryan Kemp mikrofonja a pódiumról, ám egy jólirányzott reflexszel sikerült elkapniuk. Az egész zenekarra jellemző egyfajta csintalanság, rosszalkodás. Egy adag fűszer, ötlet, játékosság leledzik minden mozdulatukban, a hangszerkezelésükben.
Hosszú intro csendül fel a The Funeral Pyre formájában, majd olyan történik, amit klubokban szinte sohasem látok: mindenki előre nyomul. Teljesen kiürül a nézőtér hátsó fele, az arcok a színpad előtt toporognak. Valami zavarba ejtően ismerőset vélek felfedezni, Martin Nordin gitáros tér vissza, éppen csak hangszert cserélt, tudniillik ő mindkét formációban játszik. Praktikus így turnézni, mi? A második, amire felfigyelek, hogy Johanna stúdióminőségben énekel élőben. A háttérvokálban mindannyian részt vesznek Harald Göthblad basszeroson kívül, méghozzá nem is akárhogyan, remekül szólnak együtt. Nicke Andersson szintén szépen trillázik, pedig roppant elfoglalt a dobok mögött. A balkezes dobfenomén többek között az Entombed, The Hellacopters, vagy Death Breath együttesekben bazsevál. Mit dobfenomén, multiinstrumentalista!
“Hello Budapest!” — köszön be Johanna, s a későbbi összvissz két megszólalásából sem könyököl ki több fantázia, sem közvetlenség. Már amikor van egyáltalán szünet, mert általában azonnal a következő nótába csapnak. Johanna írja az összes dalszöveget és a Wild Hearses nem kevesebb, mint a férjének, Nickenek írt szerelmi vallomás. Mindeközben rendületlenül fújja szemből egy ventillátor, és tény, hogy ettől még mutatósabb a színpadon a berlini lány. Megyünk előre, elhangzik a Crucifix, a Leather Demon, az Orion, de számomra tényleg csak kötelező menetelés. Kezd erősödni bennem a meglátás, miszerint zseniális muzsikusok játszanak kifogástalan zenét, csak épp kurva kedvetlenül.
Északi fagyossággal, véresen precízen, megkapjuk a Lucifertől az előadást, egymásra egyáltalán nem néznek, ránk is csak alig. Egy interjúban azt nyilatkozták, hogy úgy tálalják a koncerteket, mint egy házibulit, ahova mindenki meg van hívva. Én egy fika bulit sem érzek, a tömeg áll, a Lucifer döglötthalszagot áraszt. A két gitáros még az ikerszólók alatt sem kacsint össze, meredten elbambulnak a fejünk felett. Hirtelen mintha a Dead Lord frontemberét, Hakimot látnám goblinos járással elkommandózni a terem szélén az öltözők felé, kezében egy üveg pezsgővel. Igyekszik lehajtott fejjel nem feltűnő lenni, de ügyefogyott törekvése kudarcba fullad. Sóhajtva figyelem, hiányzik a mulatozásuk. Na, az party volt! Aki szereti koppra ugyanazt meghallgatni élőben, mint a lemezen, annak ez is az. A minőségre nem lehet panasz, viszont ennél többet nem kaptunk. Johanna csörgődobja nekem kevés showelem ebben a kimértségben.
Az Instant udvarában ismerősökkel verődünk össze átbeszélni az estét. Társaságunk egyik fele elégedett, a másik fele nem. Megosztó hát, hogy ki mit látott, kinek mire volt igénye. A színvonalat tekintve legalább nincs vita.
FOTÓK: BENDE CSABA, ZENEFESTŐ. További képek ITT
