Hiába voltak biztatók az előjelek, mégis eltolják a Nightwish jövő hétre tervezett budapesti koncertjét. Az új dátum 2022. december 20. lett, a helyszín változatlanul a Papp László Sportaréna. A dátum mellett fontos változás, hogy a Sonata Arctica helyett a Beast In Black érkezik majd Tuomas Holopainenékkel. A korábban megváltott jegyek továbbra is érvényesek lesznek.

Friss klippel jelentkezett a francia, saját elmondásuk szerint cold doomot játszó Hangman's Chair. A négyes az An Ode To Breakdownhoz készített egy klipet, ezt a dalt a 
Az énekes minden reggelt egy kiadós úszással kezd: számára olyan ez, mint egy vallási rituálé. „Maga az album is vízfolyam-szerű, a rajta szereplő dalokat pedig különböző világokban élő emberek kötik össze – mintha sok-sok híd lenne közöttük” – mondta november 19-én megjelenő, The Bridge („A híd”) című lemezéről.
Megmutatta a
Richard Kruspe úgy gondolja, már nem lesznek nagy stadionzenekarok (nem, nem aréna, stadion!). A jövőre friss lemezt kiadó Rammstein gitárosának véleménye szerint a nagy öregek után már senki sem fogja átvenni a stafétát, még az éppen most nagyon futó Ghostot sem rakná a leendő nagyok közé.

Ötletes videóban promózza az új wah-pedálját a jövőre Budapestre látogató Tool basszusgitárosa, Justin Chancellor. A karácsonyi témájú filmben ő maga játszik egy kivételével minden szerepet, extraként feltűnik benne a szintén toolos Daney Carey is. De minden spoiler nélkül mutatnánk a filmet. Nem csak rajongóknak!
Nyolc éve már, hogy nem jött ki album Brandon Boyd neve alatt. Az Incubus énekese végre megtöri ezt a csendet, az Echoes & Cocoons jövő tavaszra várható, erről a Pocket Knife került ki első ízelítőnek.
Új irányból mutatkozik be a Cannibal Corpse énekese, a cukormackó George "Corpsegrinder" Fisher. A
Végre-valahára mindenki számára elérhető lett az Exodus albuma, a Persona Non Grata. A Gary Holt slayeres kalandozásai miatt hét év kihagyás után megjelent korongról a Prescribing Horror című dal egy külön klipet kapott a megjelenés alkalmából, ami egyébként Holt Úr személyes kedvence az anyagról. A klip és a teljes csomag az alábbiakban nézhető, hallgatható meg.
Ha már nagyon nincsenek koncertek, sőt a Nagy Leállás alatt sem foglalkozott semmivel az In Flames, Anders Fridén egy saját zenei projektben éli ki vágyait. Az If Anything, Suspicious, ami
Friss számot mutatott az immár a Uprising! Records égisze alatt munkálkodó Needless. Az Odium című tétel már a második előzetes a
Elérhető lett a Turnstile legutóbbi albumának, a Glow Onnak a lemezbemutató koncertje. Az egy óra hosszú show anyagát szeptember 16-án vették fel. A hangzás remek, a kép sem rossz, szóval tessék rárobbantani!