Különleges ajándékkal lepte meg magát és a rajongókat Udo Dirkschneider, aki nemrég töltötte a hetvenet: My Way címmel egy jó nagy csokorra való feldolgozást adott ki április végén.
Nem könnyű követni, hogy az Accept alapítója és eredeti énekese éppen milyen név alatt és kikkel dolgozik, de egy biztos: a nagypapakorú, smirglihangú legenda különösen aktív mostanában. Ha csak az elmúlt évek termését nézzük, volt U.D.O. lemez, készült egy különleges album a Bundeswehr fúvószenekarával, és Dirkschneider & The Old Gang néven zenélgetett pár volt acceptes kollégával is. És hogy teljesen összezavarodjunk, az idei lemezt a teljes neve alatt jelentette meg (amelynek kiejtése különösen nagy kihívást jelent az angol anyanyelvűeknek).
A My Way Udo mester legszemélyesebb és legkülönlegesebb albuma, amelyre a kedvenceit és zenei hatásait gyűjtötte össze. A kiadvány minden csak nem alibizés, 17 dal figyel rajta több, mint egy óra játékidővel. További különlegesség, hogy nemcsak a rock-metal területről szemezgetett, hanem kevésbé evidens dalok is "átdolgozásra kerültek." Ilyen például a korábban már megszellőztetett Kein Zurück a Wolfsheim-től, egyben az első alkalom, hogy Udo németül énekel. Hogy fél évszázadnyi pályafutása során miért pont most került erre sor, arról így mesélt:
Egyértelműen a szövege miatt. Ez a dal mintha csak az én karrieremről szólna – a jó és rossz időszakokról, arról, hogy sosem nézek vissza, mindig csak előre, nincs visszaút. (…) Először 2002-ben hallottam ezt a dalt, amikor megjelent, és a szövege nem tudom miért, de azonnal megérintett. Aztán amikor a dallistát állítottam össze a My Way-hez, azt mondtam: igen, ezt meg akarom csinálni. Az első ötlet az volt, hogy lefordítjuk a szöveget angolra, de a fordítás elvett az eredeti jelentéséből, már nem volt ugyanolyan. Végül azt mondtam: jól van, próbáljuk meg németül! Vicces, de azt hittem, hogy az anyanyelvemen majd könnyű lesz énekelni – hát nem. Ezt a dalt volt a legnehezebb felénekelnem. (…) Ez a verzió jóval keményebb, mint az eredeti, ami inkább popos-elektronikus, eléggé szoft dal. De ahogy mondtam, számomra ez egy klassz verzió lett.
Mindenki megnyugtatására az étlapra azért került egy kis Motörhead, AC/DC, vagy éppen Judas Priest is - a Hell Bent for Leather különösen harapós verziójával. Isten éltesse hát Udo papát, és várjuk, jövőre milyen albummal (és milyen név alatt) jelentkezik.
A teljes dallista:
01. Faith Healer (Alex Harvey)
02. Fire (Crazy World Of Arthur Brown)
03. Sympathy (Uriah Heep)
04. They Call It Nutbush (Tina Turner)
05. Man On The Silver Mountain (Rainbow)
06. Hell Raiser (The Sweet)
07. No Class (Motörhead)
08. Rock And Roll (Led Zeppelin)
09. The Stroke (Billy Squier)
10. Paint It Black (Rolling Stones)
11. He's A Woman, She's A Man (Scorpions)
12. T.N.T. (AC/DC)
13. Jealousy (Frankie Miller)
14. Hell Bent For Leather (Judas Priest)
15. We Will Rock You (Queen)
16. Kein Zurück (Wolfsheim)
17. My Way (Frank Sinatra)
