Az embernek vannak bakancslistás előadói, akikkel mindennél jobban szeretne interjút készíteni. Számomra ilyen volt Tobias Forge, a Ghost atyja. Négy éve nem készítettem személyesen interjút. Teljesen más érzés, mint amikor telefonon, vagy online beszélgetünk valakivel. Be is voltam tojva rendesen, de Papa Emeritus IV hétköznapi helytartója rendkívül kedves volt, így sokat mesélt többek között a sikerről is, a szűk tizenkét percben.

RS: Emlékszel milyen volt életedben először színpadra lépni?
Tobias: Igen, még tini voltam pont a középsuli és az általános közötti időszakban. Egy színházban játszottunk, doboltam éppen akkoriban egy iskolai rendezvény keretein belül.

RS: És milyen volt a lezárások után?
Tobias: Nagyon furcsa érzés volt, de az igazat megvallva, ez olyan akár a biciklizés. Nem felejted el azért, mert nem ültél a biciklin két évig. Régóta nem csináltam, de pontosan tudom, hogy mi a teendőm a színpadon. 

RS: Mi volt az álmod, amikor elkezdted ezt a zenekart?
Tobias: Többek között az, hogy kereskedelmileg is létrehozzunk valami egyedit. A húszas éveim végén jártam. Sikeres voltam viszonylag, de az a nagybetűs siker még elmaradt. Van két gyerekem és egy gyönyörű feleségem, ez fantasztikus, csak ahhoz, hogy professzionális zenész legyél egy nehezítő tényező. Ekkor még tényleg nagyon messze voltam attól, hogy profinak hívhasson bárki is, az egész csak egy álom volt. De nem akartam feladni az álmomat. Játszottam más zenekarban, de nem éreztem olyan erősnek, nem tudtam önmagam lenni annyira, mint amennyire kellett volna. Az elején az egész csak egy tökéletes hobbinak indult, ami elkezdett saját lábakon állni. És így szépen lassan kirajzolódott az, hogy az álmomat valóra lehet váltani. Meg lehet valósítani a show-t, a ruhákat, mindent.

RS: Mi hátráltat téged abban, hogy a Ghost még nagyobbá nőjön?
Tobias: Ez egy érdekes kérdés. Úgy gondolom, hogy talán a legnagyobb probléma, ha összehasonlítjuk magunkat a legnagyobbakkal. Az összes ilyen zenekar a hetvenes-nyolcvanas években alakult, mint a Metallica vagy Guns N' Roses. Ekkor a nagy bandák hirtelen óriásokká nőttek. Ekkor az egész világ egyszerűen a rockzenére figyelt. Mármint a nyolcvanas évek közepe-végén a kilencvenes évek elején ... ugye a Black albumot nem kell bemutatnom. A Metallica az első klasszikus albumaival a thrash metal rajongókhoz szólt csak, kizárólag ez a szubkultúra hallgatta, aztán kilencvenegyben mindenki Metallicát hallgatott. Ez hirtelen hatalmas növekedés. De tényleg minden srác a suliban is, nem csak kis csoportok, és a legfontosabb, hogy a csajok is elkezdtek ilyen zenét hallgatni. A lányok pedig mit vonzanak egy koncerten? Még több srácot, azaz még több nézőt. Most pedig az a baj, hogy a hip-hp az nagyon megosztja az embereket és nem a rockzene van a középpontban. Ez nagyon megnehezíti a dolgunkat. De nagyon örülök, hogy itt vagyunk, még akkor is, ha most sokkal nehezebb megszólítani az embereket. De nem lehetetlen, mert ha megfigyeled a Rammstein ebben profi, akik gigantikus műsorral, hatalmas tömegeket tudnak megszólítani. Egyszer csak játszottak ötezer ember előtt, majd hirtelen hírük ment és aréna zenekarból stadion zenekar lettek. Tizenötezer ember helyett hirtelen ötvenezren lettek rájuk kíváncsiak, mert hatalmas műsort adnak. Az emberek partyzni akarnak, kikapcsolódni. Az én munkám, hogy a Ghostból egy hatalmas party zenekart csináljak, még akkor is, ha a rock most nem egy túl népszerű műfaj. Szerintem, ez a kulcsa mindennek, szórakoztatni kell.

RS: Mikor érezted először azt, hogy sikeres a zenekar?
Tobias: Már azt is sikernék éltem meg igazából, hogy ezzel foglalkozom, hogy belevágtam az egészbe. Anno a myspace-en kezdtem el tolni az egészet. Emlékszel még a myspace-re? Ott is lehetett ismerősöket gyűjteni és láttad, hogy ki, kinek az ismerőse. Én pedig elkezdtem spamelni az embereket a zenémmel. Egyesével több, mint kétezer embernek küldtem el a zenét, a logót és mindent. Ez iszonyat kemény meló volt és jó pár estémet felemésztette. De ez volt az első igazi siker, így belegondolva, mert ezután kezdtek el az emberek beszélni a zenekarról.

RS: Mit jelent számodra a siker?
Tobias: Akkor vagy sikeres szerintem, ha elkezded magadat kényelmesen érezni, és nem kell aggódnod dolgok miatt. Nem kell aggódni, hogy holnap hol játszotok, lesz-e kaja, hogy lesz az egész. Csak boldognak kell lenned a döntéseiddel. Ez most szar hasonlat lesz, de ha pék akarsz lenni, akkor legyél pék és érezd jól magad. Az a lényeg, hogy jól érezd magad, nem az számít, hogy mennyire hagysz mély nyomot a világon. Érted, a pék munkája is fontos és van, akinek ez a legjobb dolog a világon. Ha már azt csinálod, amit szeretsz az egyszerűen már fél siker. Érted, ha egy diktátor engem ma fejbe lőne, persze sokan kiakadnának, de én akkor is boldogan halnék meg, mert azt csinálom minden egyes nap, amiben hiszek, amit szeretek, ami boldoggá tesz. 

(szólnak a szervezők, hogy az utolsó kérdésem következik)

RS: Egy turné előtt mennyivel áll előbb össze a csapat, akiket látunk a színpadon?
Tobias: Most nem volt semmi extra igazából. Egyetlen egy új ember van velünk a színpadon, a többiekkel már régóta együtt dolgozom, van akivel több, mint öt éve már  -ő az egyik hölgy  - nem igazán érzem úgy, hogy cserélgetnem kellene a zenészeket. Próbálok azokkal dolgozni, akikkel rögzítem is az albumokat, így a turnés felállással nincs probléma.

Fotók: Réti Zsolt