RockStation

Crowne - élőben a stúdióból

2022. augusztus 18. - moravsky_vrabec

 crowne_band2.jpg

A Crowne egy svéd hard rock csapat, amit kis túlzással akár supergroup-nak is nevezhetünk. A tavaly kiadott bemutatkozó lemezzel nem sikerült turnézniuk, így, amíg készül a folytatás, egy "élőben a stúdióból" típusú minialbummal jelentkeznek.

A Europe, The Poodles, Dynazty és H.E.A.T. zenészeket is soraiban tudó Crowne bemutatkozó albuma Kings in the North címmel jelent meg tavaly, és az NWOSHR vonalba jól illeszkedő hard rock zenét rejt. A lemez talán legerősebb dala a címadó, ezt hallgathatjuk meg az élő minialbum előzetesében is. 

Az EP pénteken jelenik majd meg Live from Studio Gröndahl címmel, és 5 dalt tartalmaz majd, ezek egyike az itt bemutatott Kings in the North. Ráadásul a teljes felvétel videó formájában is elérhető lesz, várhatóan ugyanúgy péntektől. Ezzel már kihúzzuk a kettes album megjelenéséig; a hard rock-ínyencek pedig jegyezzék fel valahova a Crowne nevét. Az elmúlt két évben ritkán láttunk "élő emberek együtt zenélnek egy helyiségben" jellegű felvételeket, már csak ezért is érdemes szemügyre venni az alábbi videót. 

Fotó: Crowne Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2717907597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum