RockStation


Heti Desszert adag - Fesztivál a fesztiválban

2019. október 21. - sunthatneversets

inter-arma.jpg

Október 24-én, csütörtökön idei Desszert Feszt talán legkülönlegesebb zenekara érkezik a Dürer Kertbe az amerikai Inter Arma személyében. A virginiai zenekar southern rockkal és a hetvenes évek progresszív zenéivel oltotta be a black-death-doom morózus riffjeit, egyedi hangzásuk pedig a legendás Relapse kiadó figyelmét is felkeltette. Az Inter Arma az idén megjelent harmadik lemezét, a Sulphur Englisht turnéztatja, a vendégzenekar hazai részről pedig a Lanterni lesz.

Tovább

Megvannak Brant Bjork előzenekarai

bb_2016_by_jessica_lotti.jpg

Ahogy már arról beszámoltunk Brant Bjork AUGUSZTUS 6-án ellátogat az A38-ra. Azt azonban még nem árultuk el, hogy kik lesznek azok, akik bemelegítik a közönséget Brant bácsi előtt.A Sean Wheeler mellett nagy örömünkre a Shapat Terror is tiszteletét teszi az este folyamán. Így mondhatni egy igazi stoner ünnep lesz a hajón!

Tovább

Ős thrash és a félelem minden arca, meg Ørdøg és Petofi - Rockmaraton 2. nap 2016.07.09. Dunaújváros

0atthegates2016_05.jpg

Idén tulajdonképpen két szombat este az, ami igazából keretezi a tíz napos Rockmaraton programját, hiszen a tegnapi első szombat volt az, ahol már négy színpadon pörögtek az események, köztük a Nagyszínpaddal és az első olyan nappal, ahol már valódi legendák álltak oda fel, a dunaújvárosi Szalki Sziget történetébe vastagon belekarmolni a nevüket. A második szombat pedig lezárja majd a fesztivált, egy laza Megadeth főszereplésével.

Tovább

MOSHING ON ORFŰ, 2016 - Útiterv Orfűre - I. útszakasz, rokkerileg, szakmailag

moshing-on-orfu-cover_2016_---_eff.jpg

Már 3. éve látogatunk ki Rockstationileg - és így rockerileg - az Orfűi Campingbe. Állítólag 3 a magyar igazság, és lám: 2014-ben azzal a kérdéssel rukkoltunk neki, érdemes-e a Fishing a Rockfesztivál titulusra, 2015-ben pedig azzal, vajon be tudja-e írni magát az ország legnagyobb és legfaszább fesztjei közé? Miután mindkettőből dicsérettel vizsgázott, idén nem lesznek ilyen kérdéseink, csak szakmaiak, és inkább arra gyúrunk, amire egy olvasó is: hol, mit, mikor, kivel, hogyan, az élmény optimalizálása kedvéért.

Dögrogyásig pakolt progikkal, felújított, FOO-pénzből(!) rendbetett kempinggel, és éppen csak elegendő új előadóval startol a FOO 1 héten belül. Ha még nem vagy ziher, nem késő, ha pedig de, most jól irányba rugdosunk, hogyan maxold ki a tetemes programajánlatot - és főleg arra koncentráltunk, amire ezen évek alatt nem! Már annyi a pro, hogy nem is írunk számot, 8+1 állomás most, 8+1 aztán.

Úgyhogy kezeket a farzsebekbe, sodort fecsit vigyorszélre, tedd fel a borzot, INDULUNK.

Tovább

A semmiből jövő terror

Júniusban új lemezzel jelentkezik a Shapat Terror

shapat_ujratervezes.jpg

És az megvan, hogy a hazai koronázatlan stoner Atyaúristen, Shapat Terror június hatodikán új albummal jelentkezik? Ez a kép azért eléggé sokat elárul. Kíváncsiak vagyunk, hogy  a megfogyatkozott négyes, trióként mire lesz képes! Tűkön ülünk, ez lesz az év egyik legjobban várt hazai kiadványa!

Tovább

Első 7/8 Fesztivál a poliritmikus zene kedvelőinek, minőségi magyar zenekarok előadásában!

7-8_feszt.jpg

November 28-án az "okos" rockzene kedvelői járhatnak nagyon jól, hiszen a Dürer kertben (Room 041) első alkalommal kerül megrendezésre a 7/8 Fesztivál melyen olyan zenekarok lépnek fel, mint a Kotniehl, az Omrga Diatribe, a Shapat Terror, a Room Of The Mad Robots, az Angertea és az Ad Astra. Részletek és zenekari bemutatkozások a tovább után!

Tovább

A rákenroll és a tehén határmezsgyéjén 1. rész, avagy ki a kicsit nem becsüli…: Megyer Camp, 2015. június 21-27.

49892131201112358_megyer_camp_2013.jpgAhogy a tavalyi évben, idén is elzarándokoltam a Megyer Camp fesztiválra. Igaz, a 2014-es volt nekem az első, mégis az egyedi hangulata olyannyira megragadó volt, hogy nem lehetett idén sem kihagyni, sőt, jövőre is biztosan ott leszek. Sajnos a fesztivál zárónapja után a fotósok felszerelését ellopták, amit ezúton is remélek, hogy sikerül kideríteni, ki vitte el, de ez az addigi eseményekre természetesen nem volt hatással. Az egy hetes fesztiválról két részben számolok be, az első cikk az első négy napot öleli fel.

Tovább

ZIPPO DESERTPESTEN: PSZICHEDELIKUS ŐRÜLET BUDAPEST SZÍVÉBEN

zippo.jpg

Az olasz progresszív rock-doom zenét játszó Zippo ismét hazánkba látogat most pénteken, méghozzá az amerikai Simeon Soul Charger kíséretében, hogy a hazai Shapat Terrorral és az Audio Love Nationnel karöltve hatalmas megőrülést generáljanak a budapesti RoHAM Bárban.

Tovább

A lenyugvó nap színezte a karmád: Shapat Terror, Karma To Burn @ A38 (2013)

0karmatoburn2013_14.jpg

Tokajban még azon agyaltam, hogy szárítsam meg a ruháimat, most meg végre igazi sivatagi idő van. Harminc fok, napsütés, néha egy-két bárányfelhő,tényleg tökéletes az idő. Mihez kezd ilyen egy átlag ember? Mondjuk el mehet hajókázni. Ez az! Irány az A38 tetőterasza. Miért? Ha esetleg nem tudnád, akkor július nyolcadikán nem más lépett a fedélzetre, mint a legendás amerikai stoner banda a Karma To Burn. Mi pedig ott voltunk, és a lemenő napsugaraimban megfürdettük a karmánkat, hogy az megint gyönyörű színekben pompázzon.

Tovább

Július 8-án visszatér az A38 Hajóra a Karma To Burn

Karma To Burn 2013.png

Az utóbbi évek egyik leghangulatosabb koncertjét a Karma To Burn adta az A38 Hajó Tetőteraszán még 2011. júliusában. Szinte napra pontosan 2 évvel ezt követően visszatér a Hajóra a kultikus instrú-sztóner brigád. A csapat vendége csakúgy, mint két éve a Shapat Terror lesz. Részletek később, bővebb információk ITT. 

TOP 10 magyar rock/metál-dal 2012-ben

top10hazai_2012.png

Év elején szokás visszatekinteni az elmúlt esztendőre. Van aki szerint ez egy rossz beidegződés és az égadta világon semmi értelme, de mi nem ezek közé tartozunk. Az elkövetkező pár hétben kaptok egy kis visszatekintést, elsőként a szerkesztőség megítélése szerinti legjobb hazai előadóktól származó dalokat szedtük csokorba. Meglepi lesz bőven. 

Tovább

Kellemes felüdülés, rétegzenékkel: Fekete Zaj Fesztivál @ Sástó, 2011. augusztus 4-6.

A feszt Gyöngyöstől, pontosabban Mátraházától pár kilométerre található területen fekszik, Sástó nevű településen.  Már ha településnek nevezzük azt a pár utcát, két éttermet, egy büfét és egy boltot. Persze ez a feszt lényege. Egy Hegyaljás tömegnyomor után igazi felüdülés. Tavacska, mindenfele erdő, kedves pultosok és vendéglősök. Befele menet nem dobatják ki a kezedben vitt piát, nem tapiznak át a szekusok, a sörért gyakorlatilag nem kell sorba állni. Nem is beszélve a tuti szállásról. Minimális volt a sátorozók száma, a legtöbben a feszt területén levő bungalókban, vagy az attól 5 perc járásra levő ifjúsági szállóban húzták meg magukat. A környék amúgy tele látnivalóval, kilátókkal, nem messze kalandpark, közel van Kékestető, és kismillió erdei sétaút. A kis fesztivál területnek azonban volt egy hátránya. A két nagyobb színpadon sohasem ment egyszerre a zene, nyilván a borzalmas áthallást elkerülendően. Emiatt aztán voltak is bőven csúszások.

Tovább

Sivatag a hajón: Karma To Burn, Shapat Terror @ A38 tetőterasz, 2011.07.11.

2011 igazi ünnepi év a stoner rock szerelmeseinek. Volt ugyebár egy felejthetetlen este március 20.-án a Kyuss Livesnak köszönhetően, ami már magában is csodaként leírható, a Volton ismét tiszteletét tette nálunk a Monster Magnet. A legnagyobb meglepetés számomra mégis az idén a Karma To Burn eljövetele volt. Jó hat-hét éve, amikor beleszerelmesedtem abba az (többnyire) instrumentális stoner rockba, amit nyomnak, nem is álmodtam róla, hogy valaha látom őket élőben, kiváltképp Magyarországon, kiváltképp az A38 tetőteraszán.

Az elmúlt két évben a Karma To Burn főnix madárként támadt fel hamvaiból, és ki is adtak egy dupla, illetve egy szimpla lemezt azóta. Mindkét albummal ápolva azt a letaglózó erejű riff orkánba oltott, velejéig hangulatos desert rock zenét, ami miatt nem volt nosztalgia szaga ennek a bulinak.

Tovább

Sivatag a Dunán: Karma To Burn az A38-on

A baromi erős és sűrű nyári koncertdömpingre, most a Negative Art tett rá egy lapáttal, hiszen július 11-én az A38 Hajó tetőteraszán fellép az amerikai Karma To Burn, minden instrumentális stoner alfája és omegája. A csapat nemrég jelentkezett V című lemezével. Vendég a Shapat Terror.

a Negative Art bemutatja:
KARMA TO BURN (USA)
SHAPAT TERROR
2011.07.11. hétfő 19:00
Budapest, A38 tetőterasz


jegyár: elővételben 1.500 Ft, a koncert napján 2.000 Ft
elővételi helyek: A38, Wave, CD Pince

Riffhegyek a Bükkaljáról: Shapat Terror- Mentés Másként

Nem egy mostanában megjelent albumról van szó, de amolyan hiánypótlásként is felfogható, ha már a Helmet koncert kapcsán, ahol Shapat Terror volt a bemelegítő banda, az év legjobb magyar lemezének tituláltam a Mentés Máskéntet. Ezen kijelentésemet pedig igazolja valamelyest, hogy az őszi, téli klub szezonban visszatérő vendégek voltak a főváros, és nagyvárosok meghatározó buli helyein, és ez nagy valószínűséggel a 2011-es évben sem fog változni.

Tovább

Az átlagember esete a kőkemény riffekkel- Helmet, Shapat Terror @ Dürer kert, 2010.11.27.

Két éve tette tiszteletét nálunk először a Helmet, az A38-on. Nagy szívfájdalmam volt, hogy arra a koncertre nem tudtam elmenni, főleg annak tükrében, hogy Page Hamiltonék is elismerésüket fejezték ki azzal, hogy a Seeing Eye Doghoz kapcsolódó koncert kiadványukra is raktak fel a pesti buliról készült hanganyagból. Tehát kölcsönös lehetett az izgalom a hangverseny előtt, amelyet még inkább fokozott a hirtelen jött hóvihar, illetve a vasárnapi időpont, amely kettő konstellációja az álmoskönyvek szerint sem garantál embertömeget, egy ilyesfajta rendezvényen.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum