Hazai zenekarról írni mindig egy nehezebb kihívás. Azért is mert biztosan elolvassa a zenekar is, amiből aztán vagy nagy örömködés lesz, vagy pedig nagy sértődés. A kettő között ritkán van átmenet. Én különösen szeretem, amikor egy itthoni zenekar keres meg azzal, hogy hallgassuk meg mit is alkotnak. A Diaftora is így tett, én pedig beizzítottam a fejhallgatót, hogy halljam milyen is a Hangok.

 A Hangok elnevezés alapján nekem már egyből az Ektomorf ugrott be és akaratlanul is hozzájuk hasonlítottam a zenekart látatlanban is. És nagyot nem is tévedtem. A srácok magyar szövegekkel dolgoznak, ami azért nem egy könnyű feladat, pláne nem, ha az ember ezt bélből akarja ordítani. Kivételre azért van példa, hiszen Gábor Bácsi a Watch My Dying nevű idősek klubjából remekül hozza a rímeket és az ordítást is évtizedek óta. Tehát van példa rá kis hazánkban, hogy lehet világszínvonalúan dalt írni és ordítani magyarul is! A Diaftora azt mondom, hogy ennek az útnak, ösvénynek a legelején jár. Már van előttük taposva egy alig észrevehető ösvény, de még nekik is jobban ki kell járni ezt az utat.

A kilenc dalt eléggé bő lére eresztették a legrövidebb dal is több, mint három perc hosszú. Kiemelem az albumborítót, ami nekem marhára bejön, még akkor is, hogyha mostanában iszonyatosan divatos a különböző lepedők használata a zenészeken. Mivel a srácok dalai nem feltétlen arról szólnak, hogy milyen jó az Alföldön kóborolni, vagy éppen a kis öcsitől elköszönni, így kicsit várható volt, hogy Pokolgépes/Akelás már használt dalcímekkel fogok találkozni. Az albumot a Vér és Kárhozat nyitja, ami egy erős Pantera hatást visel magán, amire jön az ifjú Farkas Zoltánra jellemző énekhang, amit a Hangok és Felüvöltök Az Égbe idején használt. A hangzás tekintetében a srácok jó felé kapisgálnak. Kicsit még kell rajta csiszolni és a következő lemezen egy sokkal tisztább, sokkal izmosabb sound lesz. Az alap tényleg jó. Ahogy mondtam is ez a keményebb vonal, csak amit mondjuk a Lamb Of God elkapott már több lemezen azt kellene nekik is, hogy jobban "csillogjon" a hangzás. Nagyon sok a közép és a mély nekem és elvesznek azok a tiszta kivehető magasabb hangok, amiktől a Pantera is olyan csodás muzsikát nyomatott régen! Ebben az első dalban már találkozunk is egy szólóval, ami a feléig totál rendben van, totál izgalmas, helyén való, megfelelő, csak az a virágázás van túl tolva már. De tökéletes arra a dal, hogy felkeltse a figyelmemet és tovább hallgassam, hogy mi is fog történni. A lemezcímadó dala meg pláne az a dal, ahol hiányzik a már említett megszólalás, mert itt még nagyobbat tudna ütni a dal, ha úgy szólna, ahogy kell. A fiúk saját maguk keverték/masterelték a lemezt így nyilván benne voltak a munkában és a saját szájízükre igyekeztek jobban húzni az egészet. A jövőben lehet nem árt, ha van egy külső fül is, aki ráfülel az elkészült anyagra, és talán ad majd egy két jó tanácsot, hogy merre érdemes még tapogatózni. A refrén valahogy totál magába bolondít és akaratlanul is elkezdtem dúdolni ettől függetlenül. A lemez egyik legerősebb dala azonban az Inferno. Annyira elcsépelt, annyira százszor megénekelt a dal témája, a révész meg pláne, de mégis azon vettem magam, hogy folyamatosan ezt énekelem, amikor nem hallgatom a lemezt. A napokban ugye jó párszor lepörgött. Ha a srácok ilyeneket fognak hozni a jövőben, akkor biztos, hogy rajongójukká fogok válni. Sőt emiatt a dal miatt már most kíváncsian várom, hogy lesz-e folytatás.  Ezen a hasonló vonalon mozog az Összetörve című dal is, ahol azért érzek egy jó nagy adag Dave Mustain hatást is. Külön tetszik ahogy a srácok hörögnek. Erre még pár sávot rárántanak, hogy még izmosabb legyen a hangzás itt is, nem csak a gitároknál és valami elképesztően király lesz. Ha szó esett a legizmosabb, legjobb mozzanatokról is, akkor a leggyengébbről is szót kell ejteni. Ez a dal pedig a Requiem, ami totál kilóg a sorból és itt jön ki a legjobban, hogy még a szövegeket lehet egy kicsit gyúrni itt-ott. Elhiszem, hogy valamilyen fontos személynek állítanak emléket a dallal, de valahogy...nem. Ez nekem nagyon kilóg a sorból és megtöri azt a lendületet, ami a lemez első részére volt jellemző. A Térdre egy középtempós dal, ami annyira nem is ránt vissza a hangulatba, ellenben a Mit Vársz az már egy olyan mozgalmasabb, tempós dal, ami egyből felkelti az érdeklődésed, csak itt is a szöveg az, ami itt-ott kényelmetlen lett. A lemezt egy hosszabb, középtempós dal zárja. Az Elme Börtönében hasonló, mint a Requiem, csak azért nem töri annyira meg az albumot (pláne, hogy a végén van)

Összességében a zenekarban van potencia. Simán eltudnám képzelni, hogy három négy év múlva ők nyissanak a következő Lamb Of God koncerten, vagy esetleg valami hasonlóan velős banda előtt. Tök egyszerű a képlet kell nekik a rutin, kell nekik a tapasztalat, kell nekik még pár év és nem kizárt, hogy ők lesznek a következő magyar zenekar, akiket nemzetközi szinten is elismernek majd. Ilyet ritkán szoktam írni, de tényleg látok bennük fantáziát, csak ki kell kalapálni az apróbb hibákat.