RockStation

Martin Popoff - Led Zeppelin (Álomgyár Kiadó, 2022)

2022. szeptember 23. - rattlehead18

lz.PNG

Szinte most tettem fel a polcra a Rolling Stones könyvet, és már be is futott az Álomgyár Kiadó sorozatának következő kötete, a szimplán csak Led Zeppelin címmel megjelent biográfia. (Ráadásul már a kanyarban van a Nirvana történetét feldolgozó könyv is…)

Az elmúlt évtizedekben több magyar nyelvű könyv jelent meg a "New Yardbirds"-ről, de ezek egyrészt már rég kifutottak, másrészt pedig más koncepciók mentén íródtak. A Martin Popoff által jegyzett kiadvány esetében ugyanis - ahogy a sorozat eddigi darabjai alapján már megszokhattuk - közel olyan hangsúlyos a minőségi képanyag, mint maga az olvasnivaló. Az előbbi pedig lehetőség szerint minél ritkább fotókkal operál.

A hatvanas évek vége és a hetvenes évek első fele Angliájának három legnagyobb hatású, egyben legnépszerűbb rockzenekara a Black Sabbath, a Deep Purple és a Led Zeppelin voltak. Ők hárman, szűk egy évtized alatt - tudtukon kívül - a következő évtizedek hard rockjának és metaljának alapjait fektették le, szinte az összes későbbi alirányzat oldalhajtásai hozzájuk vezethetők vissza.

A hármasból a legrövidebb aktív időszak épp a Led Zeppelinnek jutott. Ahogy a könyvhöz csatolt promó szöveg is írja, Jimmy Page-ék kilenc sorlemezen összesen nyolcvanegy dalt hagytak maguk után. A keménykötésű, cérnafűzött album ezen szerzemények hátterét igyekszik körbejárni, sőt a célkeresztjébe helyezett olyan dalokat is, melyek egy része a hozzám hasonló felületes rajongóknak minden valószínűség szerint ismeretlen lesz.

A szerző meg sem kíséreli, hogy tárgyilagosnak állítsa be magát, épp ellenkezőleg… Popoff a bevezetőben tisztába teszi a dolgot; töredelmesen bevallja, hogy személyes szinten mit jelentett, mit jelent neki a Zeppelin. Annak tudatában kell közelíteni a friss könyvhöz, hogy alkotója a dalokat több szempont szerint, de alapvetően a saját nézőpontjából elemezi végig, az érintett lemezre kerülésük sorrendjében járja körül őket. Hogy ne menjek messzire, és a sorozatnál maradjunk, hasonló tehát a vezérelv, mint a tavalyi Metallica - Történelem a dalok mögött kötet esetében volt, azaz cél a teljes sorlemezes diszkográfia kimerítése. Popoff azonban olyannyira beleásta magát a sztoriba és a háttérben zajló folyamatokba, hogy a személyes dolgai mellett az egyes szerzemények zeneelméleti tárgyalásába is hajlamos belefeledkezni, ahogy a régi blues feldolgozások eredetének is alaposan utánajárt.

Popoff sorain tehát érződik, hogy nyakig merült a háttéranyagokba, nem csak a hogyanokkal, hanem a miértekkel is igyekezett képbe kerülni. Ezek végeredményeként pedig a személyes gondolatok és a tárgyilagos fejtegetések az egyes dalok esetében többnyire egyensúlyba kerültek. Az olvasmány a megközelítéséből adódóan akkor ad, akkor adhat teljes élményt, ha közben nyakig merülünk a Led Zeppelin lemezeiben, és az egyes szócikkekkel szinkronban hallgatjuk az adott dalokat.

Utaltam ugyan már rá, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy a képanyag a sorozat korábbi darabjainak koncepcióját követve most is épp olyan hangsúlyos, mint maga az olvasnivaló. A keményvonalas veterán fanatikusok nevében ugyan nem tudok nyilatkozni, de egy magamfajta később érkezett rajongó menet közben bizonyára sok fotóra és grafikára rá fog csodálkozni, akár a korai időszakról, akár pedig a hetvenes évek második feléről legyen is szó.

Ha most akarod igazán beleásni magad az egyik legnagyobb hatású hard rock zenekar - egyesek szerint az első heavy metal banda – életművébe, háttéranyagként a kötet egy minden részletre kiterjedő magyarázatot fog adni a Zep összes (?) szerzeményéről. A gyakorlottak pedig Popoff sorain keresztül akár összegezhetik is a tudásukat.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr517936402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum