Vannak olyan hazai underground formációk, amikről alig hallani a médiában, mégis megérdemlik a figyelmet. Kell ezekről a zenekarokról beszélni, illetve velük beszélni, mert nemzetközi szinten mozognak, még akkor is, ha ki se dugják jóformán az orrukat a próbateremből. Most a feltörekvő hazai psy/stonerrock BUZZ egyik dalszerzőjével beszélgettünk arról, hogy mennyire nehéz elindulni, mi kell ahhoz, hogy az embernek az anyagát gondozásba vegye valaki.

RS: Tomikám, én ismerlek Titeket, de mutasd már be a zenekart a nagyérdeműnek. Mit kell tudni rólatok?

Egy postrockot játszó trió vagyunk Budapestről, és remélem itt nem a sablonos részre gondolsz, amikor elmondjuk, hogy napra pontosan mikor alakultunk és kik voltak a tagok, de az amúgy senkit nem érdekel.  Kicsit mégis belemennék ebbe, ugyanis a BUZZ duóként indult, Csörsz Joci barátommal alapítottuk egy másik zenekarunk lezárása után. Joci volt a basszusgitárosunk, de annyira nem találtunk dobost, hogy ő lett az ütős. Pastrovics Martin pedig - akivel az egyetem óta jó barátok vagyunk – egy nap gondolt egyet és vett egy basszusgitárt egy buszmegállóban (tényleg), majd csatlakozott hozzánk a zenekarba. Még a kislemez dalainak megírása előtt Jocinak egyre több lett az elfoglaltsága, ezért dobos csere történt: Kriskovics Levi ismerősünk lépett be, aki akkoriban még nem igazán dobolt zenekarban, még saját dobszerkója sem volt.

Rá pár hónapra felvettünk a Valium kislemezt, amire ötletünk sem volt, milyen stílust aggathatnánk. Postrockhoz talán túl sok téma volt egy dalban, a stoner pedig az egyik kedvenc stílusom, de kissé más kávéház. Az Inside dalunk alapján írta valaki, hogy disztópikus rock is lehetne a zenénk, és hát, bármi is az, de egészen passzol. Annyi bizonyos, hogy kevésbé szeretjük stílusokba burkolni a zenét; az inkább legyen tájékozódási pont, mégse határolja be, hogy mit szeretnél játszani. De ha ilyen tájékozódási pontot kellene megadnunk, akkor valóban inkább Postrockot játszunk.

RS: Nem vagytok egy kapkodós fajta. Az első három számos EP-tek óta mennyi idő is telt el?

Ez így igaz. A Covid alatt sokszor csak otthon ötletelgettünk, így a világjárvány előtt pár hónappal kiadott Valium kislemez után sok időbe telt, mire azt mondhattuk, hogy a jelenlegi dalok megértek egy teljes lemezre. Sokszor jött közbe utazás, munka, más elfoglaltságok, hiszen nem a zenéből élünk, de még csak a munkakörünk sem hasonlít, hogy könnyebb legyen összehangolni. Levi például csillagász kutató, Martin marketing területen tevékenykedik, én pedig grafikai vonalon dolgozom. A járvány okozta otthonmaradós időszakot is igyekeztünk hasznosan tölteni, és akkoriban rengeteg dalkezdeményt írtunk. Volt például, hogy azzal ütöttem el az időt a karantén alatt, hogy kipróbáltam, egyetlen óra alatt lehet-e egy teljes dalt szerezni a semmiből? Majd, épp a NASA Perseverance marsautója landolásának livestreamje alatt megszületett a „Recording random sh!t during the Mars landing” című dal, amit valahová anno fel is töltöttem az internetre egy szólóprojekt keretein belül, de hasonló módon született meg a Transient Fuzzpunk is, ami felkerült a lemezre. 

RS: Van olyan dal, ami nem került fel a Blissful-ra?

Sok olyan, ami már majdnem készen lett, de nem akartuk ráerőltetni a lemezre. Rengeteg ötlet születik egy-egy próbatermi- vagy otthoni jammelés során. A következő koncertre nem kizárt, hogy olyan számot is viszünk, amit eddig semmilyen formában nem hallott a nagyérdemű. 

RS: Mennyi idő alatt állt össze az anyag a végleges formájára? 

2019-ben kezdtünk együtt zenélni, a Valium dal struktúrája akkorra már majdnem teljesen kész volt, majd jött az Inside és a Ragacs. Sokat kísérletezgettünk ezután. Ezért is hagytuk le a kislemezen még rajta ragadt Ragacsot, mert a következő dalaink hangulata más összképet mutatott. A 2021-es EFOTT-on játszottuk már a lemez dalainak nagyját, de a lemezre szerettünk volna még egy-két számot. Ekkor írtuk meg pár hét alatt a ...through Singularity-t, valamint az In Thy Solemn Hour-t, majd el is vonultunk felvenni a dobokat, hogy aztán kezdődhessen a mixelés és a masterelés. Azon is sokat kotlottunk, ugyanis itthon mixeltem mindent egy régi laptopon munka után- vagy épp előtt, hajnalban felkelve. 

RS: “Kezdő/ friss” zenekar vagytok az emberek szemében. Segítsünk kicsit a hasonszőrű zenekaroknak, hogy döntöttétek el, hogy kinél/hol jöjjön ki az album? Ha jól tudom van, aki gondozza.

Jelenleg nincs kiadónk, viszont úgy látjuk, hogy remek disztribútorok vannak a különböző platformokon, számtalan stílusban. Így találtutunk egymásra a WherePostRocksDwells youtube csatornával, akik szintén a zene iránti szeretetből csinálják az egészet. Az Inside című dalunk a kislemezről, nekik köszönhetően meglepően sok emberhez eljutott, főleg külföldön: szóltunk például chilei-, belga rádióban, vagy egy híresebb Twitch játékos live streamjében, de kaptunk visszajelzéseket Kanadából, USA-ból, vagy Németországból is. A csatorna mellett szól az is, hogy szintén itt, a WherePostRocksDwells-en ismertünk meg egyik kedvenc magyar math rock bandánkat, az Ephilexiát.
Emellett pedig a közösségimédia felületek ma már nagyban segítenek abban, hogy megismertethesd a művészeted másokkal, stílustól függetlenül.

RS: Fizikai formátumban meg lehet tőletek vásárolni a muzsikát?

A lemezbemutatóra csináltattunk CD lemezeket, amiből csak pár tucat maradt, így limitált számban lehet majd ott kapni. Viszont tervezünk újranyomást és egyéb merch cuccokat: pólót, sapkát, matricát, meg valami indokolatlant, például jégeralsót, később pedig bakelitet.

RS: Te, hogyan írnád le a zenéteket a saját szavaiddal?
Igyekszünk nem lekorlátozni semmit és senkit sem a zenénkben, és sokat kísérleteznünk új hangzásokkal, pedálokkal, hangszerekkel, ötletekkel. A BUZZ előtt sokat ügyködtem például azzal, hogy olyan témákat írjak, amiben a gitáron mély- és magas dallamot is játszom egyszerre, ezzel kicsit olyan, mintha külön egy basszusgitár is kísérne. John Butler fingerstyle játéka nagyban inspirált. Használok egy basszus kombót is a gitárláda mellett pluszban, ami ezeket a mélyebb hangokat remekül kiemeli. Eleinte azt hittük, hogy ez elnyomja majd a basszust, de ellenkezőleg, Martinnak sokkal több tere lett elkalandozni, és más dallamot játszani a basszusgitáron, megszínezve a saját lelki világával a dalokat. Levi ezt szokta megspékelni egy-egy olyan dobtémával, ami kicsit felforgatja az egészet, mégis visz bele valami sajátos rendet és rendszert. Mindhármunk zenei érdeklődése mutat jelentős eltéréseket, ami jammelés során sok mosolyt szül az arcunkra, de van haszna is, tágítja a látóterünket.
Dalszerzéskor azon vagyunk, hogy minden dalt úgy készítsünk el, mintha egy filmet néznél, sajátos hangulattal, érzésekkel, akár külön stílussal. 

RS: A Dystopia nem egy túl pozitív szemléletről ad tanúbizonyságot. Ennyire borús a jövőnk?

Azért van előtte a Blissful szó is, a kettő együtt (Blissful Dystopia) pedig kissé a nézeteinket is tükrözi: ha szar irányba is megy a világ, attól még nem lesz jobb senkinek, ha csak sopánkodunk mindenen. Ez nem azt jelenti, hogy hurráoptimistaként kell élni, de a másik véglet sem kecsegtetőbb. Emellett, a művészetben kiélheted a benned rejlő komolyabb, szavakkal akár kimondhatatlan érzéseket is. Az pedig, hogy dalinkban nincs dalszöveg, lehetőséget ad arra a hallgatónak, hogy a saját sztoriját/baját/báját képzelje bele a zene által nyújtott hangulatörvénybe.

RS: És mi lesz most? Várunk pár évet vagy elkaphatunk Titeket valahol élőben is?

December vagy januárban szeretnénk egy lemezbemutató koncertet, amit hamarosan el is árulunk, hogy pontosan hol és mikor lesz.

Azt követően pedig szeretnénk más zenekarokkal koncertezni, ugyanis rengeteg csodás banda van itthon, akik hasonló stílusban mozognak, hogy csak néhányat említsünk, a teljesség igénye nélkül: Eugene Tooms, Törzs, Képzelt Város, vagy a Friends of a Dead Man. 

A zenekart a következő platformokon (is) követni tudjátok. FACEBOOK, Spotify, Instagram.