Új, Rock Nuggets névre keresztelt rovatunkban olyan albumokról írunk röviden, amelyek talán kevésbé jelentősek, vagy csak véges kapacitásaink miatt nem tudunk velük behatóbban foglalkozni, mégis úgy gondoljuk, érdekesek lehetnek számotokra. Ma a svéd underground mélyéről mutatunk egy lemezt, a Tad Morose zenekartól.
A Tad Morose már bő három évtizede játssza a klasszikus, kicsit progos, helyenként heroikus, de alapvetően dallamos metálzenét. A korai időszakban valamivel sötétebb húrokat is pengettek, földijeikhez, a Morgana Lefay-hez hasonlóan egy kis US-power és egy csipetnyi doom is vegyült a zenéjükbe, ez mostanra letisztult, és szépen besoroltak az euro-power bandák másodvonalába. Az egyetlen fix pont Christer Andersson gitáros-billentyűs személye, a többi poszton jelentős fluktuáció zajlott. A March of the Obsequious már a tizedik lemezük, ami azért sokkal jobb annál, amennyire elsikkadni látszik a jelenlegi túltermelésben. Ronny Hemlin énekes magas fekvésű hangja és dallamai különleges atmoszférát teremtenek, van egyfajta saját világa a lemeznek. Nekem az is nagyon tetszik, hogy a kommerszebb power metal csapatoknál valamivel feszesebb, keményebb az összkép, talán a korai Savatage is jó referencia lehet. Nem nagyon szeretek hasonlítgatni, de szerintem a Hammerfall friss kiadványánál bőven jobban sikerült, pedig ugye nagyon nem ugyanaz a liga a két svéd brigád. A barátkozást kezdjük a címadó dallal, amihez egy nem túl költségigényes videót is összedobtak a svédek. Fun fact: a címben szereplő "obsequious" szó (jelentése: alázatos) írásmódja annyira bonyolult, hogy még a hivatalos videó címében is elírták, lásd alább.