Az Archon Angel arca és legismertebb tagja Zak Stevens, akit a legtöbben a Savatage énekeseként ismerhetnek. A nemrég megjelent, római kettessel jelölt albumon ezt a korszakot igyekeztek megidézni.

Zak a 90-es évek elején csatlakozott a Savatage-hoz, amikor Jon Oliva úgy döntött, hogy inkább csendestársként vesz részt a zenekarban. Négy nagylemezen is hallhatjuk a hangját, ami - véleményem szerint - egyike a műfaj nagyjainak. Miután a banda határozatlan időre szabadságra ment, Zak a Circle II Circle zenekarban, a Sava-közeli Trans-Siberian Orchestrában és egyéb kisebb projektekben is megfordult, de tény, hogy mostanában kevésbé van reflektorfényben. 

Bennem már a II-es lemez meghallgatása előtt megfogalmazódott két sarkos vélemény, amik azóta birkóznak a fejemben. Mert hogy Zak egy számomra különösen kedves énekes, rokonszenves figura és óriási hang. Bármihez nyúl, az kétszer olyan jó lesz, csupán attól, hogy ő énekel benne. Mindig örülök, ha új anyaggal jelentkezik, egyszerűen jó hallgatni, ahogy énekel. Másrészt azonban, ha azt olvasom, hogy a Frontiers kiadó projektjéről van szó, amin a házi zeneszerzőik dolgoztak, különösen Alessandro Del Vecchio billentyűs, máris félve közelítek, és már előre karakter nélküli tucat-dalokat és lapos hangzást vizionálok. 

A tíztételes, 46 perces album meghallgatása után azt mondhatom, hogy egy kicsit mindkettő igaz. Bizony, nagyon hiányzik innen Jon Oliva dalszerző zsenije, bár egy-két mesterfogását ügyesen idézik meg az olaszok is. És az is igaz, hogy Zak bársonyos, meleg tónusú hangját mindig jó hallani, akkor is, ha nem a világ legjobb dallamait írták most meg számára. A kiadó a prog-power metal címkét sütötte a lemezre, ami talán túlzás, én maradnék a hard rock - dallamos metal megjelölésnél. 

Ami a dalokat illeti, nagyjából azok fele eléggé egykaptafa, különösebb karakter nélkül, emeljük ki inkább a jobbakat! A nyitó Wake of Emptiness tökéletesen adja meg az alaphangot, akár a Handful of Rain lemezen is ott lehetett volna. Zongorás intró, lassú építkezés, monumentális refrén jellemzik. A Fortress a lemez kiemelt dala, videó is készült hozzá, és ez rendelkezik a leginkább emlékezetes dallamokkal. A Quicksand a leginkább metálos darab, ugyanakkor zeneileg rengeteg játékosság és változatosság szorult bele. Az I Will Return jó kis NWOBHM riffel indít, és a lendületes verze után igazi dallamorgiát kínál a refrénben. Nos, ilyenből még másik hármat-négyet szívesen meghallgattam volna. A lemezt záró Lake of Fire pedig még inkább a Savatage-rajongótábornak szeretne kedvezni: a sok billentyű mellett még többszólamú vokált is hallhatunk benne. 

Épp a minap jelent meg egy Jon Oliva interjú, amiben a "Mountain King" már tényként beszél a következő Savatage lemezről (és turnéról), amelyen Zak Stevens is szerepel majd. De arra még legalább egy évet kell várni, addig is itt van az Archon Angel albuma. A pontszámmal igyekeztem objektív lenni, de akik az átlagosnál nagyobb Savatage / Zak rajongók, nyugodtan adjanak hozzá legalább felet.