A Tool egy olyan zenekar, akiket a rock zene történetében nem tudsz megkerülni. Az agyadat totálisan megcsavaró zene teljesen megosztja az embereket. Nincs olyan, hogy valakinek semleges. A különleges megoldásokkal, matematikai egyenletekkel operáló zenekar első teljes albuma idén lesz harminc éves, így egyértelműen meg kell emlékeznünk róla. Ez az Undertow!
Az első anyag viszonylag korán elkezdett összeállni, de azért, hogy valahogy képbe kerüljenek az emberek a zenekarral, először mégis csak kellett egy demó, amire felfigyelt a kiadó (ez volt a 72826) illetve a megjelenő albumot is kellett promózni egy EP-vel az Opiate személyében. Maynard és Adam már 1987-ben elkezdték a közös munkát és ez idő alatt rengeteg dal született, mire 1992-ben szerződést sikerült kötni a Zoo Entertainment kiadóval. Az Undrtow album dalai közül kettő már megjelent a korábbi kiadványokon. A Sober és a Crawl Away ismerős lehetett a rajongók számára. Más dalokat is megosztott volna már a zenekar a nagyérdeművel, de a kiadó úgy látta helyesnek, hogy csak ezek kerüljenek egyelőre nyilvánosságra. Maynard manapság már nem igazán ad interjúkat, de volt olyan időszak, amikor ez nem így volt. A Loudwire-nek még 2015-ben nyilatkozott az énekes a debütáló albumról miszerint, az album lehetővé tette számára, hogy kiadja a frusztrációt, amelyet akkor érzett, amikor a banda korai időszakában hollywoodi díszlettervezésből próbált megélni. Megpróbált túlélni abban a világban, amit a "buzi hajú, idióta glamsterek uraltak" Abban az időben egy nagy underground zenei mozgalom zajlott Los Angeles-ben, ahol a hasonló zenekaroknak, mint ők össze kellett tartani, hogy ezekkel tudjanak harcolni és színteret nyerhessenek maguknak.
Ebben az időszakban kezdett el mozgolódni a Rage Against The Machine is. Aki nem tudná annak eláruljuk, hogy a két zenekar nagyon szoros barátságban áll, hiszen Tom Morello és a többiek már a zenekar megalakulása előtt barátok voltak. A borítóról is érdemes pár szót ejteni. Mind az első, mind a hátsó borító Adam Jones nevéhez köthető, aki nem mellesleg olyan filmeken dolgozott például, mint a Terminator 2. Az első borító Jones alkotása, erről láthattok lentebb egy videót, hogyan is készült el. Semmi digitális hókuszpókusz, semmi utómunka, csak a tehetség. A hátsó borítón pedig egy malacka látható, akibe beleborotválták az Undertow feliratot. Moe-ról beszélünk, aki Adam egyik kedvenc háziállata volt ebben az időszakban. Moe-ba amúgy nem borotváltak semmit, rá digitálisan került fel a felirat és tudomásunk szerint ennél közelebb sem volt soha evőeszközökhöz. Moe szép kort élt meg és nem akárhol öregedett meg. A Kyuss/Obsessed zenekarokból biztosan ismerősen hangzik az a név, hogy Scott Reeder. Na, az ő sivatagi farmján élte meg az öregkort a kismalac.
Azért szeretem a Tool zenéjét mert minden albumon mást kapok, de valahogy mégis megmarad ugyanaz a zsenialitás. Ténlyeg imádom, hogy nincs két ugyanolyan album. Az Undertow is egy tökéletes album, még akkor is, ha hangzás tekintetében vannak gyerekbetegségei. Elmondhatjuk, hogy ez az anyag szól a legnyersebben, ez adja vissza a legjobban, amit akár egy próbateremben is hallhattunk volna a kilencvenes évek elején. De ezeknek a daloknak, - ahol még csak elkezdtek kísérletezni a különleges zajokkal, a páratlan, őrült ritmusokkal - tökéletesen áll ez a nyers hangzás. Most mondhatnám, hogyha az életművet nézzük akkor ez áll a legmesszebb tőlem, de nem lehet ilyet mondani, mert elkezded hallgatni és átjárja a pólusait az embernek ez a zsenialitás, ami már ezen az anyagon is bőven ott van.
Rögtön az Intolerance képében is egy különleges kísérlettel nézünk farkasszemet. Mi a különlegessége ennek a dalnak? Jones egy vibráló Epilady szőrtelenítőt használ, hogy elérje a különleges gitárzajokat. Elképesztő hangzást lehet vele elérni, ha az ember a hangszedőkhöz nyomja, még állítólag az E-Bownál is sokkal jobb! Ha már a gitárhangzásnál lyukadtunk ki, rögtön a legelején Adam egy érdekes történetet mesélt anno a Guitar Schoolnak. A hangzásának az egyik fő kulcsa egy 1976-os Marshall basszusgitár erősítő volt. Ebben még semmi izgalmas nincs, de Adam nem talált még egy ilyen erősítőt sehol sem, ezért azt egy hűtőszekrényben tárolta, amikor nem használta. Elmondása szerint, valakitől, már pontosan nem tudni, hogy kitől hallotta, hogy a Fender erősítőit hűtőben tárolja, az alkatrészeket egészen pontosan a fagyasztóba pakolja, amíg készen nem áll a játékra. Ennek az a nemes egyszerűsége, hogy a csöves erősítők idővel elkopnak a használattól és így próbálják minél tovább megőrizni a csövek élettartamát. Felteheti az ember a kérdést, hogy miért nem vesz simán másikat? Egyszerű is lenne, de ezeket a cuccokat nem csak most, de a kilencvenes évek elején is iszonyat nehéz volt beszerezni, nem mellesleg nem volt olcsó mulatság, így vigyáztak rá, ahogy csak tudtak. Egy ilyen erősítőn, ha csak egy dolgot kicserél az ember, az befolyásolja már az egész hangzást.
Az Intolerance amúgy is egy különleges dal. Már itt megismerhetjük a zenekar esszenciáját. Szaggatott riffek, gerjedő gitár, kiemelkedő basszusgitár és intenzív ének, ami nem mellesleg elmebeteg dobbal van megáldva. Soha nem fogom elfelejteni, amikor először hallottam Danny Carey dobolását és egyáltalán nem értettem, hogy mi is történik, de mégis magával ragadt az egész. És ebben rejlik a zenekar ereje. A három hangszer és az ének olyan szinten egymásra épül, olyan szimbiózisban élnek, hogy egyik sem működne a másik nélkül. Nem hiába van az, hogy nagyon nagy side projektek nincsenek egyik hangszeres tagtól sem (Oké, Justin mostanában tolja a cuccait, Maynard meg másik eset). Imádom a dalban a gitárkiállást és a refrént. A Tool alapjáraton nem a legbonyolultabb zenét játssza, a zenekar inkább az őrült ritmusképletektől és matematikai egyenletek felhasználásával tud még rátenni az egészre egy lapáttal.
Az album hossza majdhogynem hetven perc, de ez iszonyat gyorsan eltelik, egyáltalán nem érzi azt az ember, hogy most már sok, amit kap. A kísérletezős hangzás továbbra is folytatódik, hiszen a Prison Sex is ilyennel indít. A dal a nyers címe ellenére valójában a szexuális visszaélés körforgásáról szól. Sokszor, amikor egy gyereket szexuálisan bántalmaznak, kiborítják őt a fejéből, mondta Jones egy interjú során. Sokkal inkább utal arra a dal, hogy ez egy körforgás, amit az ember magával visz és az élete későbbi szakaszában bántalmazottból könnyen lesz bántalmazó. Vagy, ha nem is lesz valaki bántalmazó, de könnyen különböző függőségek rabja lesz, mert érzi a belső feszültséget, ami rossz irányba sodorja el. A dal arról szól, ahogy ez az egész körbe ér, ezért is írják abból a szemszögből, hogy "Ez történt velem" .
A Sober egy olyan örök klasszikus lett, mint mondjuk a Stinkfist vagy a Schism. Érdemes megfigyelni már a dal elején Danny játékát. Ez a triolás, lábcin emelgetős játék az egyik védjegyévé vált az évek alatt. Ezen az albumon több dalban is visszatér ez a technika, de igazából minden albumon hallható egy-egy dalban. A dalok átlagos hossza öt perc körül van, ami azért lássuk be szép teljesítmény, ugyanis ennyi ideig fenntartani azt a feszültséget, ami ezt a dalt is uralja, iszonyatosan nehéz. Imádom a basszusgitár telt hangzását és azt, ahogy a gitárral színezik a különböző groove-okat. Az animált klip nem csak régen ment hatalmasat, és volt hatással rengeteg zenészre. A mai napig egy kiemelkedő alkotás, amihez hasonlót más zenekar nem igazán készített az évek alatt.
A Bottom elnevezésű tétel megint csak egy különleges szerzemény, ahol a Dannyre jellemző dobtémák megint előjönnek, a zenekar többi tagja pedig olyan hangokat csal ki a hangszeréből, amit mai napig csak irigyelni tudunk. Az album felénél található dal az egyik leghosszabb tétel a lemezen. Remekül mossák egybe a különböző stílusokat. A dal elején a dallamos ének miatt nem is igazán tudjuk, hogy mire számítsunk, mondhatni, hogy ez a dal indul a legkönnyedebben a lemezen. Aztán nem más hangját hallhatjuk a dal közepén, mint a legendás Henry Rollins-ét. Henry vendégszereplése egy izgalmas történet, bár még soha nem erősítette meg senki azt, amit Keenan úr állít, noha nem is tagadta azt. Maynard szerint, az énekesnek egy ideig eléggé komoly szerencsejáték tartozása volt a zenekar felé. Állítólag iszonyat bénán pókerezik és pikk-pakk elvesztett háromezer dollárt (a kilencvenes évek elején!!!!!). A zenekar pedig felajánlotta neki, hogy elengedik a tartozást, amennyiben szerepelni fog az egyik dalban. Rollins bizonyos részeket átírt és a saját szájízére formálta, de Maynard is úgy gondolta, hogy ettől válik tényleg hitelessé, amit Henry mond. Azóta pedig tudjuk, hogy mi lett az eredmény.
A Crawl Away-t már régebb óta ismerhette a nagyérdemű, és benne van az a hangulat, az a technika, a játék szempontjából, ami később annyira jellemezni fogja a Toolt. A basszusgitár nem csak egy kiegészítő hangszer, hanem legalább olyan fontos szerepe van, mint a gitárnak. Ki lehet jelenteni, hogy ez is egy szóló hangszer, noha Paul D'Amour vissza szeretett volna térni eredeti hangszeréhez, és arra próbálta rávenni a srácokat, hogy vegyenek be egy basszusgitárost, ő pedig, hadd gitározzon újra Adam mellett. Ezzel csak egy probléma volt. A zenekaron belüli feszültségek és ez a vágy oda vezetett, hogy Paul végül távozott a csapatból. A zenekar egyértelműen kijelentette, hogy nem akarnak még egy embert bevenni. Mondjuk így vissza nézve ez vicces. Mármint Paul szemszögéből, hiszen azóta több zenekarban is basszusgitározott, jelenleg éppen Al Jourgensen mellett a Ministry-ben játszik. A Swamp Songot azért említem meg mindig, mert Maynard hatalmasat énekel, azaz ordít ebben a dalban, amit minden moduláció nélkül oldott meg az énekes. A dal, mint sok másik tökéletes előfutára a következő lemezeknek. Ha jobban megfigyeljük Adam játékát tökéletesen kirajzolódik, hogy merrefelé fog elindulni a zenekar. A címadó dal valamiért számomra mindig egy különleges nóta volt. Az Undertow-ban van valami olyan feszültség, amit nem tudok leírni, de folyamatosan kellemetlen érzést kelt az ember tarkójában.
Mégis ezután a feszültségkeltő dal után jön az örök kedvencem a 4°. Már a dal elején hallható szitár hangzás magával ragad egyből, amire megérkezik Adam tompított játéka, ami egyszerűen tökéletesen szólt már ekkor is. Maynard hangja megbabonáz, Danny pedig pontosan tudja, hogy miből mennyit kell ütni.
Meg kell említenünk még az albumot záró Disgustipated című szerzeményt. Különleges, hátborzongató hangok halmaza az egész. Mindeközben pedig Mr. Keenan szétlő egy régi zongorát, természetesen ezt is rögzítették. Ha nem lenne elég a kilukasztott hangszer, még Chris Hasket a Rollins Band gitárosa kalapáccsal is megegyengeti azt, hogy méltó módon felkerülhessen a neve az albumra.
A zenekar az idén harmincéves albumával rálépett arra az útra, amely élő legendává tette őket a későbbiekben. Sok mindent el lehet mondani a zenekar tagjairól, de azt senki se vitathatja, hogy fontos elemei a mai rockzenének. Nélkül talán ez a kísérletezés is jóval később indult volna csak el és ki tudja, hogy hova lyukadt volna ki.
Béke, Szeretet, Metal
