Tudom szeretni a grindcore-t, de ha nem tudnám, a Wormrotot még akkor is tudnám. A 2022-ben megjelent Hiss című lemezük ötletes, szerteágazó, színes; úgy vélem, az év egyik legizgalmasabb kiadványa. Nem csupán a grindcore jellemzőit használják változatosan, hanem keverik a noise, punk, black, death és még számtalan stílus elemeit is. Kifejezetten kedvemre valók az alkotásaik; bátran mondom, hogy aki elzárkózik az irányzattól, az is nyugalommal tegyen egy próbát a diszkográfiával. Ebből indulva kiváló bulinak néztünk elébe azon a szerda estén a Robotban.
A Cudi Purci minduntalan bemutat, azaz töretlenül szervezi nekünk az olyan frankó zenekarokat, hogy a levegőbe csapok rikkantva. Nem vágom Ti mennyire vagytok képben a szingapúri zenei élettel — vagy bármivel — , szerintem a Wormrot rakta fel egyáltalán a térképre ezt az országot. Szóval messziről jöttek a srácok, vagy legalábbis a nagyobb részük, Szingapúrból. Történt ugyanis, hogy a vokálosuk, Arif, tavaly májusban, a Hiss után távozott az együttesből. Ez azért kurva nagy baj, mert a csávó egyszerűen mindent csinál: üvölt, hörög, visít, suttog, morog, énekel, haláltusát vívva jajjveszékel. S teszi mindezt döbbenetes átéléssel, sokrétűen, szórakoztatóan. Szívtam hát a fogam, úgy mégis, hogy a mahájánába fogják Arifot pótolni? Rasyd gitáros, valamint Vijesh dobos megfogták Gabriel Dubko-t az Implore társulatból, majd a Season of Violence elnevezésű európai turnéra indultak vele. Gabriel Hamburgból lódult neki a sokállomásos túrának. 
Viszonylag későre írták ki a kezdést, este nyolc csak a kapunyitás. De hát ilyen ez a grindcore. Röpke egyperces szösszenetek iszonyatos csattanóval. Rövid, ám velős lesz a buli. Ezúttal már a nyitás előtt a Robotnál toporogok, azután beszabadulok a még szinte üres klubba. Így akad időm szemügyre venni a merch pult becsületes felhozatalát: van póló, szatyor, CD, kitűző, matrica, lehet mit találni. Átsétálok a tánctérre, amely félig tele van. Mármint mikrofonnal, állványokkal, kábelekkel, cókmókkal, merthogy egyedül a dobszerkó helyezkedik el a pódiumon, mindenki másnak lentre, a színpad elé terítettek meg. Lézengésemnek véget vetve, 20:40-kor beröffen az előzenekar. A szegedi Apoptosis a maga thrash/grind darálásával tökéletesnek bizonyul megalapozni a hangulatot. Érkezik a tömeg, a kvartett köré gyűlünk, Szabics Péter énekes közvetlen az arcunkba ordibál. Adom ezt az underground közérzetet, melyet a “földön” játszó zenekar kelt. Kisvártatva technikai malőr kerekedik, Nyerges Erik gitárja szarakodik. Leáll a boogie, percekig kínos molyolás folyik. Azért szeretném ezt a mozzanatot kiemelni, mert a srácok halál higgadtan, poénkodva kezelik a helyzetet, végül amikor megoldódik az ügy, és folytatják a tiprást, nem esnek szét. Olyan lendülettel, összeszedetten csapnak ismét bele, mintha semmi sem történt volna. Nagy pacsi Nekik! Megtelik a Robot, végső soron sold out a rendezvény, elől kialakul egy tánci. Megkapunk olyan varacskos nótákat, mint az Opossum, Unfit, valamint a Climate Chaos, ezenfelül friss szerzeményeket is, amiknek mindössze munkacíme van még. Valaki bekiált két szám között, hogy “valami rövidebbet!”. Az Apoptosis egy kurta (igen, ilyen ez a grindcore), mégis erős bemelegítést pakol oda, emellett roppant közvetlenek, a közönséggel kifelé dumálgatósak. Ha ők bazseválnak a környéketeken, ne hagyjátok ki.
Kiténfergek bagózi, lődörgök az udvarban. Éppen azon tűnődöm füstölve — ezt minden alkalommal megállapítom — hogy mennyire komálok az Instant-Fogas-Robot komplexumban lógni. Idilli belső gondolataimat a klubból kitörő váratlan zsivaj vágja félbe. Bő öt perccel a meghirdetett menetrend előtt! A környéken mind eldobjuk a cigit, hiszen ezen az estén egy fél staub idő akár négy-hat dalt jelenthet. Egy prog eseményen ráérősen elszívtam volna még egyet… A Wormrot már teljes egészében a világot jelentő deszkákon terül el, elvégre egy dobfelszerelésnyi hely felszabadult (az előzenekar okán két szett volt fent). A 2/3 részt szingapúri trió úgy robban be, akár a színre hajított gránátok. Nincs szarozás, mészárlás van. Zeneileg pont olyan kreatív, csavaros, döngölő, ahogy azt az albumon megtapasztalhattuk, épp elég nagy hangzavart is csapnak hárman. No de megugorja-e a lécet Dubko? Ez volt számomra a revü nagy kérdésköre, ami a leginkább foglalkoztatta lelkem. Tudniillik Arif nem csupán stúdióban képes a fentebb leírtakra, hanem élőben is tudja teljesíteni. Dubko nálam már önmagában azért megkapja a kitüntetést, amiért bevállalta a turnét, beugrott vokálozni. Bár nem hozza azt a szanaszét eklektikus őrjöngést, amit Arif, mégis a maga stílusában, saját technikájával, erőbedobással és mozgalmasan végigbömböli a koncertet. Ellenben Dubko nem a showmanségéről lehet híres; csak akkor kommunikál kifelé, mikor kér még a monitorokba. Az összes poti pirosban lüktet (a keverőnél állok). 
Él a színpad, mindenki dinamikus. A csődület átveszi az energiát, többen vetik magukat stage divingba. A Hiss anyagát szinte mind lejátsszák a Wormrot-ék, 2-3 track kivételével. Túlzás nélkül egyszerűbb lenne felsorolnom mi maradt ki — például a Doomsayer, meg a Shattered Faith. Nagyjából ennyi. Emellett jutott hely a korábbi kiadványok szerzeményeinek, szerepelt az Obvious Mess, a Forced Siege, a Sledgehammer, mi több, a Blockhead Fuck Off is. Tán kibontani sem fáradtak egy-egy percben a műveket, mégsem ez volt a végére a legpozitívabb. A színvonalas — direkt használom ezt a szót, azon grindcore-ban hitetleneknek, akik valahogy eljutottak a cikkben eddig — műsor után, lepakolás közben az összes rajongóhoz, félrészeghez, odaszaladóhoz volt temérdek kedves szavuk, végtelen türelmük, baráti kézfogásuk, mosolyuk közös fotókhoz. Barátságos férgek ezek.
Fotó: Pandur-Balogh Norbert - Northern Lights Photo
