RockStation

Megkezdte az új dalok írását a Helloween

2023. március 21. - theshattered

helloween_2021.jpgMegindult a dalírási folyamat, már passzolgatják a következő nagylemezükre szánt ötleteket a Helloween tagjai. A heavy metal legendák 2021-ben adták ki a zenekar nevét viselő legutóbbi albumukat, mely - ha az addig adott különleges koncerteket nem számítjuk - Kai Hansen és Michael Kiske visszatérését is jelentette az immár hétfős zenekarba. A jelenlegi helyzetről Michael Kiske beszélt a The Metal Voice-nak.

Michael Kiske: "Igazából körülbelül tíz napja, vagy egy hete Kai átküldte egy dal demóját, amin épp dolgozott. Nagyon elégedett voltam vele, mert egyáltalán nem olyan, mint amire számítanál. Kicsit eltér a megszokottaktól, aminek én mindig örülök. Mindig úgy gondoltam, hogy ettől lesz izgalmas a Helloween. Vegyük például a Keeper I-et és Keeper II-t. Persze most már klasszikusok, de amikor megjelentek, teljesen máshogy szóltak, mint ahogy a Walls Of Jericho. De elég kemények voltunk hozzá, hogy ezt meglépjük. Azért is vagyok még itt, mert azoknak a lemezeknek megvolt a bátorságukból adódó hatásuk. És ez a fiatalság nagy előnye. Hogy a legtöbb esetben a fiatal emberek nem ismerik a félelmet.

Amit Weikiben és Kaiban szeretek, hogy nem futnak felesleges köröket. Csak írják a dalaikat. Csak megírják a dalt, aztán lesz, amilyen lesz. Az előbb említett szám például egy kicsit Queenes lett. Sok zongorás rész van benne. Nagyon operaszerű, hatalmas refrénekkel. Aztán visszavált rockra, meg hasonlók. Egy újabb Kai Hansen-féle szimfónia, de nekem nagyon tetszik. Örülök, hogy ír ilyeneket is. Remélem, a zenekar többi részének is meglesznek a tökei, hogy ilyeneket írjanak. Én tuti ezt csinálnám."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9818076650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum