Néhány napja már tudjuk, hogy két és fél hónap múlva, a nyár elején érkezik a Makóról elszármazott Thy Catafalque tizenegyedik (!) nagylemeze. Az ezredforduló környékén talán maguk az alkotók sem gondolták, hogy a formáció bő két évtized alatt ilyen széles horizonton ilyen hosszú utat fog bejárni. Juhász János és Kátai Tamás tehát az Alföldről indultak, majd Tamás a nemzetközi színtérre kilépve, a Rengetegen keresztül, a Skót-felföldet bejárva (Sgúrr), kitérőt téve a nagyvárosban (Neolunar projekt), a hegyeken át (Vadak) vezeti majd vissza a hallgatókat az Alföldre, oda, ahol a történet negyedszázada elkezdődött.

Próbáljuk meg mi is felidézni a kezdeteket a formáció első életjelével, az 1999-es Sublunary Tragedies koronggal! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ha nem is az első lépésektől, de a 2004-es Tűnő idő tárlat megjelenésétől követhetem Tamásék zenei kalandozásait. Az előzményekhez, azaz az első két lemezhez és a közéjük ékelődő, demóként nyilvántartott, de lemeznyi hosszúságú Cor Cordium kazettához utólag, valahol a Rengeteg környékén ástam vissza. A 2011-es album és a korai munkák között meglehetősen nagy a kontraszt, így idő kellett még azok is megnyíltak előttem, vagy legalábbis képesnek éreztem magamat a befogadásukra.

A formációt a hivatalosnak tekinthető források szerint Juhász János (ekkor még: Namtar) gitáros és a minden egyébért felelős Kátai Tamás (Avar) 1998-ban alapították a hazai underground perifériáján, a dél-alföldi régióban. Talán csak a kortárs szegedi black metal mozgalommal volt érintőleges kapcsolatuk… Ez az elszigeteltség pedig sajátos, a korai időkben is az egyéniség jeleit mutató zenét, illetve mögöttes koncepciót eredményezett.

Tamásnak ezekben az években már ott volt a Darklight formáció és a ’90-es évek végére a Gire zenekarral szintén túl volt egy demón, illetve Jánossal közösen elindították a Gortot is. A Thy Catafalque a kezdetekkor nem volt egyéb, mint egy újabb kísérlet a fenti projektek sorában.

A „Csináld magad!” örök igazsága jegyében a két fiatal muzsikus mindent a saját kezébe vett, és szó szerint házi körülmények között formálódott a Sublunary Tragedies anyaga. A közel egy órás hanganyag burkolt szerzői kiadásban, a KaOtic (lásd még: egyes Darklight és Gort kiadványok) logója alatt, száz darab, házilag másolt CD lemezen jelent meg, illetve – ha a nyomozásom nem vitt tévútra - ugyanennyi kazettát is legyártottak belőle.

Tamás egy bő évtizeddel később az egyik interjúban úgy jellemezte a lemezt, hogy „Jó témák, rettenetes káosz hangzás.”. A korabeli hazai földalatti szaksajtó képviselői egyébként lelkesen fogadták a szokatlan nevű duót, részükről is legfeljebb a hangzást és a kivitelezést érte, érhette kritika. Világosabban fogalmazva; a dobgép alapvetően magas, a gyors részeknél esetenként élettelen (pl. a záró Static Continuance egyes részletei), a gépiesség tényét leplezni sem próbáló hangzását szokni kellett. Mai füllel még szokatlanabbnak fog tűnni ez a megszólalás.

Maga a hangzás azonban nem lehet akadálya az ismerkedésnek, korántsem olyan tragikus a helyzet, legfeljebb a száguldásoknál szaladhat fel az ember szemöldöke. Tény, hogy a két zenész számára a legfőbb táptalaj a black metal második hulláma volt, az ebből szárba szökő zenéjük azonban Tamás szintetizátorainak köszönhetően már legelső alkalommal is rendelkezett egy olyan egyedi aurával, ami legfeljebb az akkori avantgárd black metal formációk lemezeihez volt hasonlítható.

Egy Rengeteghez, egy Vadakhoz vagy egy Naivhoz képest ez egy barátságtalanabb, tüskés, néhol – de valóban csak néhol - az eredeti borítóképhez hasonlóan groteszkbe hajló hangfolyam. Tamás és János vendégei a debütön Oláh Noémi énekesnő és a narrációkért felelős Kukulya Gabriella voltak, a zenei rész pedig János black metalos gitárjainak és Tamás formabontó billentyűs dallamainak ütköztetésén alapult.

A hangulatos bevezetővel nyitó Erdgeist a germán folklóron alapuló témaválasztásával a Föld szellemét szólítja meg. A zenei részen itt érzem leginkább az In The Nightside Eclipse-korabeli Emperor hatását, azonban a Thy Catafalque-nál a billentyűk Ihsahn-ékkal ellentétben már itt sem epizódszereplők, hanem alkalmasint a vokáloknál is fontosabbak. Az Ashesdance egy egyenesebb epikus black metal tétel, melynek kifejezetten jól áll a némileg háttérbe kevert, sejtelmes rikácsolás. A Triumph Lightless a felgyorsított középrésze ellenére az epikusabb témáknál magán hordozza az akkoriban pályája zenitjén járó Summoning hatását, különösen a dal második felében, a levezetőben érzem Protector-ék jelenlétét. A záró monológ pedig kitekint az ambient irányába is.

A leghosszabb szerzemények ezt követően, a lemez közepe táján kaptak helyet. A Come Late Autumn Rains és a Via Millennia tételekben annyi minden történik, hogy azok taglalásával bekezdéseket lehetne kitölteni. Kezdve a Vikernes-módra megkínzott rikácsolással, az azt ellenpontozó emelkedett dallamokkal, melyekre amúgy János mogorva gitárjai rendszeresen rákontráznak. A Shakespeare, Milton és Henry David Thoreau-ihlette szövegekből csak foszlányokat lehet érteni, cserébe viszont a két fiatal muzsikus a témák hátán utaztatja a hallgatót. A Come Late Autumn Rain akusztikus középrésze nem hoz megnyugvást, az ember folyton azt várja, hogy mikor robban be egy blackes-reszelés. Jánosék azonban kerülték a tipikus dalszerkezeteket, az ember így sosem tudhatja, hogy az adott dal a következő pillanatban merre kanyarodik tovább. A Sublunary Tragedies központi tételének, a lemez esszenciájának a Via Millenniát érzem. Ebben a fejezetben hosszabb-rövidebb időre minden felvillan abból, ami a kezdeti Thy Catafalque-ot jellemezte. A Rota Mundi ritmusaiban, elsősorban János gitárjátéka okán az akkori kortárs modern metal befolyása is érezhető, de ezen a ponton akár a Gire dolgait is felemlegethetném. A záró Static Continuance pedig végképp nyilvánvalóvá teszi, hogy a duó számára nincsenek zenei korlátok.

Bizonyos, hogy az utóbbi hat-hét lemez nélkül a Sublunary Tragedies-t manapság már alig emlegetné valaki. Ahhoz viszont, hogy nekünk, naiv hallgatóknak teljesnek tűnjön a Tamás és János által alkotott, minden részletét valójában soha ki nem bontó kép, ezt a lemezt is illik ismernünk. Az első megközelítéskor azonban nem árt némi óvatosság!

A Sublunary Tragedies tavalyelőtt kapott egy limitált, kézzel sorszámozott CD-s újrakiadást, illetve pár évvel korábban The Early Works címmel a finn Blood Music egy, a demóval és a Microcosmos-szal közös csomagban is megjelentette azt. Mi pedig jövő héten az utóbbival, a diszkográfia következő darabjával, a 2001-es keltezésű Microcosmos-szal folytatjuk a múltidézést.