Visszatért a Superbutt! Ha többre nem, egyelőre legalább egy koncert erejéig biztosan. Aki nem tudja, miről van szó és ez miért lényeges, az lényegében egy barlangban élt a kétezres évek első dekádjában. Persze biztos van, volt, aki nem szerette Vörös Andrásék zenéjét, de mint ez az este mutatta, bőven voltak a rajongói oldalon, egy szó szerint forró koncertet sikerült kanyarintani erre a májusi éjszakára. (Fotó: Bands Through The Lens)

Kicsit irigylem azokat, akik ténylegesen ott tudtak lenni a kétezres évek budapesti underground rockzenei világában. Kicsit messzebbről, de én is követtem az eseményeket, idővel felvettem a fonalat és megnéztem minden szülővárosom környékére merészkedő zenekart, sőt, mikor Pestre kerültem annál többet is, de addigra az az "igazi" hangulat már lement. A Superbutt szerencsére annak idején nem maradt ki, még a Szájon Át megjelenése környékén láttam őket először, majd utána még egy-két alkalommal, de aztán mint tudjuk, szétszéledt a zenekar, illetve újra összeállt Ørdøg néven, csak ott direkt nem vitték tovább az elődcsapat dolgait, egyedül a már említett Szájon Át EP címadója maradt meg a szettben.

Lényeg a lényeg, amikor bejelentették, hogy újra lesz Superbutt koncert, ráadásul a klasszikus, első három lemezes felállásban, nagyon csúnyán összefutott a nyál a számban: Ott akarok lenni! Ez egy olyan alkalom volt, amit nem érdemes elszalasztani, csúsztam már le elég egyedi, vagy annak mondható alkalomról. Most nem akartam, nem hagytam, ott voltam.

A bemelegítés nem volt túllihegve, az egyedüli vendég a The Houdinis volt, akiket bevallom, eleddig nem ismertem. Igaz, valószínűleg nem én voltam az egyetlen. Viszont annyira tetszett a srácok zenéje, hogy a merchnél a három lemezüket egyből meg is vettem. Kétezerért összesen a három CD? Ne vicceljünk, már a sör kerül annyiba (azt meg nem iszok jó ideje)! Na, de addig még ott volt az a negyven percnyi muzsika. Bevallom, először én is furcsállottam, hogy nem valami nu, vagy kicsit nu jellegű zenekar csapott a húrokba, de ez a dallamos alteros-metalos téma teljes mértékben lenyűgözött. A dallamok prímák, az ének gyönyörűen fekszik a számokra, ki van találva a sztori, az biztos. Miért nem figyeltem eddig a csapatra? Na, mindegy... Most már biztos, hogy igyekszek többet találkozni velük! Azt hiszem, más is volt, akiknek megtetszett a cuccos, legalábbis remélem. Találkozunk még!

Gyors átszerelés és egyből jött is a Superbutt. Érezni lehetett a várakozást, ahogy a dobcucc ellenőrzésénél azt is, hogy a hangerővel nem lesz gond. Amikor megkezdődött a koncert, lehetett érezni, hogy nem lesz gond a hangzással és természetesen igazam is lett. Az A38-on szerencsére ritkán lehet rossz, vagy nem annyira jó hangzású koncertbe belefutni. Vagy csak én vagyok ilyen szerencsés? Mindegy, ez most nem érdekes. Elsőre volt egy tippem: a buli pár "pontos idős" pittyegéssel fog kezdeni, amire a közönség már lelkesen mondani fogja: "Tizenkét óra lesz három perc múlva". Aztán elszabadul a pokol. Végül ez nem jött be, mert a Broken Nose csak második volt a Spilt Milk után. Én személy szerint fordítva lőttem volna el ezt a két dalt, de annyira örültem ennek a nyitó duónak, hogy csak utólag gondolkodtam el rajta. Ász kezdés! Na, nem mintha a folytatás gyenge lett volna. Az első négy lemezről és egy EP-ről merítő műsorban minden alapnak mondható szám elhangzott, talán még a Mother Goose-t meg tudtam volna hallgatni, de LÁTHATJÁTOK, egy hibátlan sorral volt így is dolgunk. Igazi időutazás, annak is a legszebb verziója.

Ki kell emelni, hogy nem csak a közönség, hanem a zenekar is láthatóan élvezte a koncertet, mondjuk nem is csoda, tizenöt éve nem játszottak ebben a felállásban így együtt koncerten az urak. A felkészülést leszámítva, persze.  Az energia - ahogy szoktam írni - folyamatosan oda-vissza áramlott a zenekar és a közönség között, bár Szentpéteri úrból még ez az egész is csak a szokásos stock Szentpéteri nézést váltotta ki. Nem lehet nem imádni, haha! Maga a zenekar amúgy hibátlanul teljesített, mondjuk nem is csoda, nem nyeretlen kétévesekről van szó, ráadásul aktív muzsikusok álltak ott, azokon a deszkákon, akik a múltat, múltjukat hozták el erre a körülbelül egy és egy negyed órára. És mindenki szívesen utazott velük, csak úgy sodortak magukkal ezek a még mai füllel is frissnek ható klasszikusok.

A koncert előtt épp KoaX kollégával chateltem, aki miskolci révén másik bulin volt, ez a beszélgetés hangzott el:

- Superbutton vagyok.

- Én meg Cadaveresen

- Baszki, milyen évet írunk?!

Furcsa, de tényleg beindult az időgép. Meg persze a libabőr is olyanoknál, mint az előbb említett nyitó duó, a Bee, a Better Machine, Fishmachine, de talán minden egyes tételnél elkapott valami. Valami jóleső érzés, tudjátok. Amikor a jól ismert dalok is újra megtalálnak és úgy vernek arcon, mint már régen. Ezért érdemes koncertre járni! Persze nem véletlenül hagytam ki az előző felsorolásból a direkt utolsónak hagyott Pioneert: az már tényleg más, szinte földrengés kategória, mekkorát tudott most is szakítani. Ez is olyan koncert, amit nehéz szavakba önteni, igazi "ott kell(ett volna) lenni" érzés volt.

Lehetne keresni a hibát, de nem érdemes. Nem is fogom, nem is akarom. Talán nem is volt.  Talán csak annyi, hogy vége lett a bulinak. Mondjuk öröm az ürömben, hogy 2025-ben tutira lesz még egy bál, a jelenlegi tervek szerint akkor egy 25 éves koncertet ad majd a zenekar régi tagokkal kiegészülve. Már persze ha minden jól megy. Márpedig remélem, jól fog menni. Én biztosan ott leszek! Köszönöm, srácok!