A rockzene története tele van olyan párokkal, akik nem csak a hitvesi ágyat, de a színpadot is megosztják egymással és bár a Spotlights esetében is jól működik a házastársi kémia (vagyis inkább alkímia), azért senki se gondoljon holmi Sonny & Cher típusú szirupos romantikázásra.
Az első “intő” jel, hogy az Alchemy for the Dead az Ipecac gondozásában jelent meg és a tájékozottabbak nyilván tisztában vannak vele, hogy Mike Patton kiadója a kissé buggyant, ám annál kreatívabb zenészek otthona. Egyébként én is a főnök ajánlásával jutottam el a bandához és bár korántsem annyira szélsőséges a Spotlights, mint mondjuk egy Melvins / Mr. Bungle összeborulás, azért nem lógnak ki túlzottan a bolondokházából (erről Patton nagyúr is hasonlóan vélekedhet, a Spotlights ugyanis a fenti két bandának melegít az aktuális USA turnén).
Sarah és Mario Quintero egymásra találása nem minden előzmény nélküli, mindketten lehúztak már pár évet a san diego-i undergroundban mielőtt 2009-ben felvették a 050809 című első Spotlights nótát, azonban Mario Sleep Lady projektje akkor még útját állta annak, hogy az “egyéjszakás” stúdiózásból valódi zenekar legyen. 2013-ban aztán a Sleep Lady földbe állt, Sarah és Mario pedig New Yorkba cuccolt ahol újra beindult a bandázás.
Jó emberekkel jó dolgok történnek, de amúgy az sem árt, ha a haverod Abe Cunningham (Deftones) dobtechnikusa aki a cájg pakolgatása közben Spotlights-ot bömböltet, így végül úgy alakul, hogy Chinoék elhívják a Quintero házaspárt turnézni, akik ezen fellelkesülve behúzzák Chris Enriquez dobost harmadiknak, és így már teljes a felállás. Ez a trio rögzíti aztán a Seismic (2017) illetve Love & Decay (2019) című albumokat immáron az Ipecac égisze alatt, közben pedig olyan bandákkal turnéznak, mint a Melvins, a Quicksand, Hum, Glassjaw, Pelican vagy a Pallbearer.
Ennyi infó alapján talán már belőhető, hogy a Alchemy for the Dead sem a bőrnacis heavy metal felől támad, az alternatív műfajok kedvelői ellenben érezhetnek némi kellemes bizsergést, főleg ha - hozzám hasonlóan - a 90-es évek alt metal színtere a mérce.
A súlyos riffekre elsuttogott elszállós ének ugyan vezethet bizonyos képzettársításokhoz, pusztán ez alapján azonban botorság lenne holmi Deftones-klónként gondolni a bandára. A lemezelőzetes Algorithmic például inkább Pure Reason Revolution féle new-prog, a The Alchemist vagy a Sunset Burial az A Perfect Circle-t idézi, de akár még a Stabbing Westward is eszünkbe juthat mondjuk a Repeat The Silence, vagy a Ballad In The Mirror hallatán.
A kitekert szaxofonnal tuningolt False Gods, illetve a gothic rockos Crawling Toward The Light újabb érdekes kísérletek az alkimista műhelyéből, melyek ugyan tovább erősítik az érzést, hogy a Spotlightsnak tulajdonképpen nincs markánsan saját hangja, ellenben remek arányérzékkel nyúlnak azokhoz a panelekhez, melyekből az alternatív rock/metal az elmúlt 20-25 évben építkezett.
Nekem egyébként semmi bajom ezzel a legozós hozzáállással, az Alchemy for the Dead kifejezetten hallgattatja magát, szóval egy helyet mindenképp megérdemel a “2023-as kedvencek” listámon (hogy aztán a top 10-be is sikerül e felkapaszkodni, azt majd a többi versenyző eldönti). Négy erősen véres koponya!
