RockStation

Új helyszínen a Hell Vill!

2023. június 16. - KoaX

314964273_566322638832577_5794925594200984670_n.jpg

Van az úgy, hogy eltervez az ember valamit, de a körülmények megváltoznak és nem jönnek össze a dolgok. Hasonlóról számolnak be a tizennyolcadik Hell Vill fesztivállal kapcsolatban a szervezők is! A hivatalos infót a tovább gomb használata után találod.

"A Hell Vill- események szervezőinek évről évre az a célja, hogy a lehető legemlékezetesebb élményt nyújtsák a fesztivál látogatóinak. Az eredeti tervek szerint egy háromnapos, kültéri rendezvényt szerveztünk, azonban néhány jelentős változás történt, amelyeket az alábbiakban szeretnénk összegezni:

Az esemény új helyszínen kerül megrendezésre! Mint ahogy arról már a közösségi felületeinken hírt adtunk, sajnálatos módon a csornai Thermal Kemping előre nem látható technikai és ön- és balesetbiztonsági okokból idén mégsem tud teret adni a Hell Vill #18-nak. Hosszas és körültekintő tárgyalások és utánajárás eredményeként örömmel jelentjük, hogy a fesztivál főhadiszállása idén, a rendezvénysorozat történetében először,  a főváros lesz, méghozzá bevesszük az Arzenál klubot! (1095, Budapest, Soroksári út 158/C) Ez már csak azért is izgalmas, mert ugyan a klub eddig leginkább az elektronikus zenék rajongóinak kedvezett, azonban a június 21-én induló, vadiúj Arzenál Live-programsorozatuk missziója, hogy olyan komplex zenei élményt nyújtson, amely az underground minden rétegéből merít. Legyen az pop, metal, hip-hop vagy elektronika, a lényeg, hogy olyan inspiráló és emlékezetes értéket képviseljen, ami meg tudja fogni a hallgatókat.

Emellett, a fesztivált az adott körülmények tekintetbe vételével kénytelenek vagyunk kétnaposra rövidíteni,de aggodalomra semmi ok. Ugyan sajnálatos módon a VHK, az Omega Diatribe, az estenden, a Kétszemközt és a Last Chancery koncertjei halasztásra kerülnek, amiket igyekszünk a jövőben pótolni, az eddig meghirdetett előadók zöme részt továbbra is részt vesz a rendezvényen, ezenfelül, a a To Defy Collective-vel és a NPU Booking-gal karöltve,  új nevekkel is bővítettük a line-upot, hogy a metal/hardcore/punk-színtér minél színesebb palettáját hozzuk el a fesztiválra látogatóknak, így nyújtva egy igazán koncentrált, egyedi és intenzív élményt. 

Eddig bejelentett fellépőink: 

Beerzebub | | Berliose | | Bipolaris | | CYD | | Devoid | | Dice Throw (A) | | Divine Sentence (CH) | | Dogs on Leads | | dUNA | | Entrópia Architektúra | | Erased | | Erkölcsi Mozsdo | | xEscalatex | | Exterminating Angel | | Fideath | | Fuck Bad Things | | Gear | | Good Lookin' Out (PL) | | Hangman Jack | | Heedless Elegance | | hitori | | JACK | | Juggler | | Komodo | | Kozmosz | | nís | | P.F.A. | | Quixotic - DJ set| | Rivers Ablaze | | The Sexy Wild East | | Vodka for Kids | | Witchthrone

És még nem teljes a sor…

Ugyan idén a sátrazás élménye kimarad, az új helyszín viszont megközelíthetőségi és szállás szempontjából is kedvező lehetőségeket kínál.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a helyzet mindenki számára váratlan, de a Mad Vill-el már bizonyítottuk, hogy a „kőbányai napnak is van ereje”, és ipari környezetbe is bele lehet csempészni az utánozhatatlan fesztivál hangulatot, valamint a fenti elképzelésekkel is maximálisan azonosulni tudunk, így nincs kétségünk arról, hogy ez az együttműködés a lehető legjobb, amit a jelen helyzetből kihozhatunk, és továbbra is minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a Hell Vill – Kiskalózok a lehető legjobbat kapják, a megváltozott körülmények között is, hogy idén is egy újabb felejthetetlen élménnyel gazdagodhassunk. 

Köszönjük, hogy velünk vagytok, köszönjük a türelmet és a támogatást!"

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6018146816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum