Nem, ez még mindig nem az új Fear Factory nagylemez, de úgy gondoljuk, méltó lehet a rajongók, különösen a gyűjtők érdeklődésére.

A legtöbb olvasónk valószínűleg tisztában van vele, hogy a kaliforniai extrém metal úttörők története egyúttal az összeveszések, tagcserék és pereskedések története is. A Fear Factory kreatív magját Dino Cazares gitáros és Burton C. Bell énekes jelentették, és amikor épp úgy álltak a csillagok, olyan lemezek születtek, mint a Demanufacture, az Obsolete, vagy akár az újabb keletű Genexus. A két jómadár legutóbb 2020-ban veszett össze, annyira, hogy Burton ki is lépett a zenekarból, Dino pedig megszerezte a kizárólagos névhasználat jogát.

Még mielőtt bejelentették volna az új énekes, Milo Silvestro érkezését, kiadták a 2017 óta a fiókban elfekvő Aggression Continuum lemezt, majd annak remixeit is, természetesen mindkettőt még Burton énekhangjával. Idén februárban végre hivatalossá tették Milo érkezését, erre mi történik? Kiadnak két korábbi albumot, felspécizve. Az eredetileg 2010-es Mechanize érdekességét a bónuszok adják, meg persze a limitált bakelitek, de a két évvel fiatalabb The Industrialist komolyabb pimpelést kapott.

Ez a lemez nem tartozik a FF-kánon legsikerültebb darabjai közé. A nagy visszatérést jelentő Mechanize után a dalok valamivel gyengébbek lettek, és Gene Hoglan helyett programozott dobokat alkalmaztak a felvételek során, ami sokaknak nem tetszett. Dino úgy érezte, korrigálná ezt a botlást, így a lemez idei újrakiadása (cikkünk tárgya) már élő dobokkal készült, méghozzá Mike Heller játékával. A dalokat nem vették újra, azonban nemcsak a dobsávokat cserélték ki, Dino a gitárszólamokat is újra rögzítette, módosított hangzással. Ezt követően Greg Reely újrakeverte és masterelte a teljes anyagot. Tehát ez már a negyedik FF-kiadvány egy nem létező énekessel a mikrofonnál.

Ha azonban gyűjtői darabként tekintünk a Re-Industrialized lemezre, nincs miért panaszkodnunk. Az eredeti pakk mellé extra tartalmat is kap a rajongó, 5 eddig ismeretlen dal képében. Ebből kettő remix: a Recharger és a Difference Engine kapott igencsak új arcot, sőt, címet is. Ezen felül három, eddig kiadatlan feldolgozást is hozzácsaptak a végére. A Pitch Shifter-től a Landfill, a Sonic Violence-től a Saturation, végül a Big Black-től a Passing Complexion igazi különlegességek.

A gyűjtői szenvedéllyel megáldott (megvert?) rajongók talán már le is csaptak a színes-szagos, limitált bakelitekre, a többiek pedig örülhetnek a feljavított hangzásnak és a 76 perc játékidőnek. Most már azonban tényleg itt az ideje Milo Silvestro lemezes bemutatkozásának – nagyon remélem, hogy a következő FF-kiadvány nem megint valami régi anyaguk tuningolt változata lesz.