RockStation

Albumsimogató: Type O Negative - Bloody Kisses (Roadrunner Records, 1993)

30 éve sem kopik le a nyakamról a csók

2023. augusztus 20. - KoaX

type-o-negative-bloody-kisses-cover-art.jpg

A Type O Negative számomra mindig egy időszakos zene, viszont amikor elkap magának, akkor hetekig nem enged és az összes koncertet megnézem, amit megtalálok, minden albumot unásig hallgatok és elkezdem tanulni a különböző témákat, valamilyen hangszeren. Ez a zene nemcsak sötét volt, hanem egyszerre szuperzöld is. Hihetetlen, hogy harminc éves az az album, ami elhozta a megváltást a zenekar számára, noha soha nem élvezték igazán a sikert.

Túrom az internetet, de semmi és lelombozódok. A legendás Type O Negative albumról különösebben sok információt nem találok. Nincs mit tenni, vegyük elő Dudich Ákos fordításában készült Soul On Fire könyvet, ami Peter életét hivatott bemutatni. Közel negyven oldalon keresztül olvashattam az átütő sikert hozó harmadik Type O Negative albumról. Így némi plusz információval felvértezve kezdtem neki ennek a cikknek. Na, meg úgy, hogy előtte elkapott a Type O' láz, ami minden évben megtalál magának, noha most nem olyan betegesen, mint két éve, amikor egy hónapig naponta több koncertet végig hallgattam. 

maxresdefault_11.jpg

Az album eredeti címe Things Worse Than Death And Other Acts Of God lett volna, azonban erről lebeszélték Petert. Már most térjünk ki a borítóra, ami egyszerre vonzó és horrorisztikus. Pláne sokkoló lehetett ez a kilencvenes években, amikor még nem kaptuk a mocskot ilyen szinten az arcunkba (mennyire jó időszak volt). Az album borítóját New Yorkban lőtte egy bizonyos John Wadsworth (vele készült interjúnkat ITT olvashatjátok). A szőke hölgy, akit a borítón láthatunk nem más, mint Josh felesége, illetve a barátnője. A borító jobban nem is sikerülhetett volna. Még nagyobb öröm, hogy sikerült Petert meggyőzni, hogy az eredeti ötletét hagyják el. A kiadó miután hallotta a lemezt úgy voltak vele, hogy a zöld női ajkak lenyomata fekete háttéren egyszerűen bugyuta ehhez a mesterműhöz. Azokat inkább a digipackos CD-kre nyomták rá, így a CD-k roppant menők lettek, viszont az album borítója sem lett gagyi.

A zenekar továbbra is annak a híve volt, hogy a stúdióba felkészülten kell megérkezni. Josh-nak meg a pincéjében továbbra is ott volt a házi stúdiója, így a System Two-ba a zenekar már úgy érkezett meg, hogy csak a demót kellett újra játszani. A dalokon ekkor már nem változtattak, az újra játszásra is csak igazából azért volt szükség, hogy komolyabb cuccon még jobban tudjon megszólalni a szerzemény. A srácok új technikát alkalmaztak és majdnem minden sávra dobtak egy kis visszhangot és folyamatosan duplázták-triplázták a sávokat, hogy azok szőnyegszerűen egymásba fonódjanak. Miután végeztek a munkálatokkal 200 db promó kazettát készített a zenekar, amit szétküldtek a sajtó számára mindenfelé. Sokan azt hitték, hogy a Roadrunner kiadó egy új supergroupját hallják, mivel a zene eltért a megszokott Type O Negative stílustól, de persze bőven akadtak, akik rájöttek, hogy bizony Steele és nem pártolt át máshová. Ja, meg a biztonság kedve miatt küldtek még egy hot dogot is a kazetta mellé. 

A hetvenhárom perces anyag azóta már több, mint kilencven különböző kiadásban látta meg a napvilágot. Ha esetleg vinyl fanatikus vagy, akkor el kell, hogy keserítselek, mert csillagászati áron mennek az eredeti kiadásból a példányok, amik még jó állapotban vannak. Így a többségnek maradnak az újrakiadások. Ellenben kazettán egész jó áron hozzá lehet jutni a Bloody Kisses-hez. Ahogy idősödöm egyre kevésbé szeretem az intrókat, pedig tudom kölyök korom óta, hogy mennyire fontos hangulatba hozni a hallgatót. A rövid Machine Screw egy huncut szerzemény. Josh elmondása szerint iszonyatosan bevolt szívva, amikor elkészítette ezt a szerzeményt. Ez csak az ő kreálmánya és az ipari zajok mellett az egyik ex-barátnőjét hallhatjuk. Utána következik Peter monológja, amivel felvezeti a Christian Womant. Egészen pontosan Lukács Evangéliumából idéz a zöld óriás. Ezután pedig elkezdődik a csoda. A dal meglepő mód Peter egyik volt bárátnőjéről szól, aki szerette az Urat és Fiát. Nem is akárhogy, hiszen volt, hogy egy feszülettel maszturbált a hölgyemény. Biztos így jutott megváltáshoz, vagy csak érezni akarta a szent lelket... A majdnem kilenc perces dal is erről a különleges kapcsolatról szól. A dal valójában három részből van összerakva, nyugodtan mondhatnánk azt is, hogy három dal egybe gyúrva. Body of Christ (Corpus Christi), To Love God és a Jesus Crhsitus Looks Like Me. Imádom ezt a dalt. Nekem ehhez és egy másik szerzeményhez kötődik a Type O érzés. Eszméletlen, hogy ez a zenekar mire volt képes az akusztikus betéttel, ami alatt csobog a patak és csicseregnek a madarak. Mindezt pedig akkor hozták létre, amikor éppen a "mindent elsöprő" grunge láz tombolt, illetve olyan bandák hajtották éppen rabigába a világot, mint a Metallica,a Fear Factory, a Sepultura, vagy a Pantera. Mindig is különleges volt, ahogy Peter basszusgitárja megszólalt és ezt a harmadik részben még megfejelik azzal, hogy Sal kolompot is használ a játékában. Nagyon szemét egy hangszer a kolomp, mert marha jól szól, de iszonyat nehéz úgy elhelyezni a zenében, hogy az tényleg hatásos is legyen. Mestermű és mindezt úgy csinálja a zenekar, hogy a kilenc perc alatt egyik részt sem unjuk meg. 

Black No. 1 (Little Miss Scare-All)-al a zenekar végleg beírta magát a rocktörténelemben. Olyan dalt alkottak, amit így harminc évvel később is milliók hallgatnak és imádnak. A dalból készült egy négy perces változat is, hogy a rádiók és az MTV is leadja. Ezt a klipet Parris Mayhew rendezte, aki többek között dolgozott a Biohazarddal, az Anthrax-szel, a RUN DMC-vel és nem mellesleg az Aggros és Cro-Mags nevű zenekarokban is hallhattuk már. A dal gúnyt űz azokból a hölgyekből, akik annyira goth-ok akarnak lenni, hogy a Black No1. hajfestéket használják, hogy minél feketébb legyen a hajuk. Ha a Christian Womanre azt mondanád, hogy hosszú, akkor itt tépni fogod a hajad, hiszen a dal több, mint tizenegy percesre sikeredett. Ebben a dalban teljesedik ki, viszik tökélyre, hogy egy témát meddig lehet játszani úgy, hogy az ne váljon egyszerűen unalmassá. Ellensúlyként pedig az alig egy perces női sírással megfűszerezett törzsi kántálás a Far Way Come Out And Pay következik, ami tökéletesen felvezeti az ősrajongóknak kedvező Kill All The Withe People szerzeményt. A pankos alapokkal megáldott, mocskos basszusra támaszkodó zene valami csodálatos. Egy fricska, ami megint csak Josh és Peter fejéből pattant ki. Tökéletes visszautalás a korábbi munkáikra, és tökéletes fricska a társadalmunknak. Noha, alapjaiban véve most nem akartak beszólni senkinek, azért valahogy mégiscsak megtalálták a módját. A szerzemény rövid, de ennyi gyűlöletet nem is lehetne tovább az emberek arcába tolni. A dalban megmutatkozik, hogy a Type O mennyire összetett zene volt, hiszen tele van samplerrel és remekül váltogatják a tempót. Az iszonyú sebesség diktálása után annyira leültetik a dalt, hogy még a tej is megalszik a szánkban.

Ezek után következik amire senki se számított. Egy feldolgozás dal a Seals And Crofts-tól. Én se tudtam sokáig, hogy ez nem saját szerzemény, annyira beleillik ebbe a stílusba, annyira a saját szájuk íze szerint szabták a dalt. A zenekar sokáig küzdött a dalért, egészen pontosan azért, hogy saját szöveget írhassanak rá. Josh elmondása szerint, Peter remek szöveggel rukkolt elő, ami sokkal jobban hangzott, de a formáció ezt egy az egyben elutasította. Mi marad ilyenkor? A saját arculatra formálás. Peter mély baritonjával a dal egy egészen új értelmet kapott. Így jutunk el az album legkönnyebb szerzeményéhez. A Set Me On Fire akár egy kicsit súlyosabb pop dal is lehetne. Josh szintije és a visszafelé lejátszott sávok remekül beleillenének egy régi über mainstream playback banda viágába is. Kenny wah pedálos játéka egyértelműen fontos szerepet játszik ennek a dalnak a hangzásában, de mégis Josh a főszereplő, aki itt mindent visz a szintijeivel. A srácok úgy érezték, hogy ideje újra begyorsulni és egyben durvulni, így jött a Type O hozzállását remekül tükröző dal a We Hate Everyone. Imádom a sorait, hiszen benne van minden, amiről a zenélésnek szólnia kell. Leszarjuk nagy ívben, hogy mit gondolnak rólunk, mi csak simán jól érezzük magunkat és tesszük, amit tennünk kell. És ezt mi sem prezentálja jobban, hogy a gyors indítás után a zenekar lelassul, majd a különböző hanghatások után felvesz egy közepes tempót, amit aztán levetkőzik és visszatér a nyitány témájához. Sokan hihetnénk, hogy a Bloody Kisses (A Death In Family) valami ultra romantikus, egyik exnek íródott szerzemény, de ez nem igaz. Mondjuk az tény, hogy egy nősténynek íródott, de ez nem más volt, mint Venus. Peter elhunyt cicája. Mivel Peter fanatikusan szerette a macskáit így nem meglepő, hogy egyik elhunyt kedvencének is emléket állított. Így ez lett a Roadrunner első platinlamezes bandájának, az egyik legszomorúbb és leglassabb dala a második albumukon. A Too Late: Frozen megint csak a zenekar két arcát mutatja meg. Azt, hogy mennyire bennük van a popsztárjelleg, de mégis tudnak olyan vadak is lenni, amiről egy showműsorban pózoló kamu előadó álmodni se merne. A lemez vége felé haladva elérkeztünk ahhoz a dalhoz, amit Josh kimondottan gyűlölt. Később úgy nyilatkozott róla, hogy egyszerűen szar. De a zenekar többi tagja sem rajongott érte igazán, csak Peter miatt játszották, ő volt az egyetlen, aki szerette a Blood & Fire-t. Nem a legkiemelkedőbb szerzemény a lemezen, ez igaz, de azért szarnak mi sose mernénk titulálni. Az albumot záró tétel a Can't Lose You-ban hallhatunk szitár játékot is Paul Bento előadásában, akivel a zenekar később is dolgozott együtt több ízben is. Paul elmondása szerint, csak becuccolt, prüntyögött valamit és Peter már oda volt azért, amit hall. Lehet nem tévedett a zöld óriás....

Az album a megjelenésekor nem aratott kitörő sikert, ennek is köszönhető többek között, hogy Sal átigazolt végleg a Life Of Agony-ba, ahol eredetileg csak session zenész volt. Az azóta eltelt évek őt is igazolták, hiszen a Rivers Run Red egy hatalmas album lett. Peterék zseniális életművet pakoltak le így is az asztalra, nagy kár, hogy már sajnos nincs köztünk az énekes. 

Béke, Szeretet, metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1418064320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum