Éppen a jubileumi Type O Negative cikken dolgoztam, amikor eszembe jutott, hogy miért is ne lehetne készíteni egy interjút azzal az emberrel, aki a vizuális megjelenéséért felelt a Bloody Kisses-nek? Körülbelül öt percig kutattam és meg is találtam John Wadsworth  elérhetőségét. Egy próbát megér.... Aztán húsz perc elteltével jött is a válasz, hogy nagyon elfoglalt mostanában, de küldjem a kérdéseket! Oké....

RS: Először is köszönöm, hogy elfogadta ezt az interjút. Hogy vagy mostanában?

Köszönöm kérdésedet, Tamás. Nagyon jól haladok, és számos érdekes projekttel vagyok elfoglalva.

RS: A legtöbben egy metal album borítójáról ismerünk, de neked nagyon sokszínű a portfóliód. Egy igazi világutazó vagy, melyik volt az a hely, ahol igazán elakadt a lélegzeted a karriered során?

Az ember alkotta vizuális csoda szempontjából Dubai lenyűgöző. Ami a hangulatot illeti, Japánt szeretem a legjobban.

RS: Jártál már Magyarországon? Szerintem nagyon tetszene.

Nem jártam Magyarországon, de tervezem. A fiam Berlinben él, és azt javasolta, hogy látogassunk el. Lenyűgözőek a képek, amiket Budapestről láttam. A pécsi katakombákat pedig le akarom fotózni.

RS: Mi az, amit mindig szem előtt tartasz a munkád során? 

Hogy ez a világ egy álom.

RS: A fotózás egy folyamatosan változó szakma. Mennyire nehéz vele lépést tartani?

Későn tértem át a filmről a digitálisra, de minden technológiai fejlődést elfogadtam. Most tükör nélküli fényképezőgépekkel fotózom.

RS: Milyen előnyei és hátrányai vannak ennek a gyors fejlődésnek?

A fő „pro” a felszerelés és a képfelbontás javítása. A fő „kon” az, hogy új felszerelést kell vásárolni folyamatosan, hogy lépést tarthassunk!

RS: Beszéljünk az interjú fő okáról. Ha azt mondom, hogy Type O Negative, mi jut először eszedbe?

Peter Steele. Egyedülálló barát, akinek hiányzik a fizikai jelenléte.

RS: Csak néhány dolgot tudok ebből a korszakból, mert akkor még gyerek voltam.Hogy sikerült ebben az időszakban egy fotósnak megcsípnie egy-egy munkát?

Internet hiányában a fotósoknak fizikai portfóliókat kellett bemutatni mit is tudnak. hatalmas bőrtokokkal jártunk akkoriban.Gyakran forgattam Londonban, és megmutattam a hangulatos aktokból és temetőkből álló portfóliómat a Third Mind Records nevű Industrial, Darkwave kiadónak.A tulajdonos, Gary Levermore szerette a munkámat, és bemutatott a Roadrunner Records-nak. Innen meg már egyenes út vezetett Peter-ékhez. 

RS: Mi volt a véleményed a koncepcióról?

Gyönyörű éteri nők, akik szeretik egymást alkonyati világításban? Azonnali rezonancia! 

RS: Ha jól tudom a feleséged és a barátnője van a borítón. Maguktól jelentkeztek a munkára, vagy, hogy volt ez?

Kezdetben felkerestem néhány New York-i modellügynökséget, akiknek modelljeit más forgatásokra béreltem fel. Ellenben senkinek sem engedték meg, hogy ezen a munkán dolgozzon velem, mert az a jövőbeni munkákra negatív fényt vethet. A feleségem Ford modell volt New Yorkban, és megértette a dilemmám. Az egyik barátnője pedig örömmel csatlakozott hozzá.

RS: Milyen volt maga a fotózás? Volt valami probléma vagy minden zökkenőmentesen zajlott?

Két részletben történt a fotózás, két alkalommal mentünk képeket készíteni. Az első alkalommal Peter csatlakozott hozzánk, amikor egy New York-i stúdióban dolgoztunk.A smink, a haj és a stílus rendkívül gótikus volt... vámpíros.Az egyedül álló nőkről illetve a nőkről és Peterről készült közös fényképek túl intenzívek voltak Roadrunner számára, ezért újra kellett fényképeznem őket. Az összes fénykép, amit ismertek a második fotózásról származnak. 

RS: Milyen felszerelésed volt akkoriban?

Pentax 6x7 és Nikon F5 fényképezőgépekkel dolgoztam. két vázzal, az egyikben Polaroid hátlappal. Ezeken a fotózásokon több száz kép készült.

RS: Tudtad vagy sejtetted a helyszínen, hogy legendás fotót készítettél?

A második fotózás produkciója kevésbé volt színpadias. Peter nem tudott részt venni a fotózáson, a stílus minimalista volt, a feleségem csinálta a sminket és a hajakat is. Nem tudtam, hogy a munkamenet ikonikus fotót eredményez, de tudtam, hogy azt örökítem meg, amit Peter a Bloody Kisses-ben elképzelt.

RS: Milyen érzések lesznek úrrá rajtad, amikor a kezedbe vesz egy Bloody Kisses CD-t?

Leginkább mély nosztalgia. Ez egy varázslatos korszak volt. A gyerekeink Type O pólót hordtak az iskolában. Peteréket többször volt szerencsém fotózni.A Type O Negative intelligens, vidám egyének együttese volt.Hiányzik Péter és a beszélgetéseink a könyvekről, a zenéről és az élet misztériumáról. Peterrel mielőtt meghalt délután még két órát beszélgettem hasonló dolgokról.

RS: Igaz-e, hogy Josh Silver nem volt megelégedve a borítóval, mert a lányok nem elég goth?

Úgy tűnik, Josh úgy érezte, hogy a szőke haj nem lehet goth. Azt hiszem, soha nem olvasta Anne Rice Interjúja vámpírral című könyvét.Lestatnak szőke haja van például. Peter és Monte Conner a RoadRunner-től nagyon örültek, hogy a képek túl mutatnak a tipikus goth sémákon. 

RS: Milyen előnyöket szerzett a karrierednek ez a borító?

Nincs más előny, mint a rajongók elismerése. 

RS: Mivel már jó ideje dolgozol a szakmában, milyen tanácsot adna a szárnyait bontogató művésznek?

Soha nem tanultam a fotózást, ezért hiszek az önképzésben. Nem kell a siker miatt aggódni. Bízzon abban, hogy a nézőpontja egyedi, és ne hagyatkozzon mások befolyására és véleményére.A filozófiáról, fizikáról és spiritualitásról szóló könyvek olvasása táplálja a vizuális kapcsolatát ezzel az élettel, ezzel az álommal. A látás belülről fakad!