Egy kezdő latinosnak már a kiadvány főcíme alapján többé-kevésbé világos lehet, hogy a Bestiarium Hungaricum felirat mögött nagyjából miről is van szó. A kötet azonban nem kizárólag a magyar folklórban feltűnő bestiák, fenevadak gyűjteménye, hanem egy olyan enciklopédia, ami a teljességre törekedve és az egyes alakokat tematizálva igyekszik bemutatni a hazai eredetű vagy a magyar népnyelvben is megjelenő mesebeli lényeket, mondai alakokat.
A tematika pedig az egyes karakterek révén szorosan kötődik a hazai undergroundhoz, legyen szó a Vágtázó Halottkémek dalszövegeiről vagy a black és a folk metal irányzatokról. Utóbbiak közül elsőként a Tormentor vegyes megítélésű Recipe Ferrum című kiadványa hozható fel kapcsolódási pontként, de A dudás című szerzemény révén megemlíthető a Dalriada neve is. A Rém formáció első kiadványa szintén kapcsolódott ehhez a témakörhöz, ahogy párhuzamként a Road: Emberteremtő című videója is emlegethető.
A friss kötet értelemszerűen nem a metalos közösségnek íródott, de a tematika révén bizonyára közülünk is sokakat meg fog szólítani. Az impozáns, keményfedeles kiadvány tehát összegyűjti azokat a fantázia szülte figurákat, melyek egy része az ősmagyar hitvilág túlélője, mások a későbbi évszázadok kreatúrái, többen pedig más népek kultúrájában is feltűnnek. Ezek között természetesen szép számmal akadnak pozitív megítélésű és eredendően negatív jelentést hordozó alakok, ahogy bőségesen találunk olyan karaktereket is, melyeknek a jelentéstartalma az egyes élethelyzetek, korszakok tükrében változott.
A könyv a teljességre törekszik, nem csupán az egyes alakokat igyekszik egy kötetbe gyűjteni, hanem célja a karakterek különféle arculatait is bemutatni. Utóbbira az egyik legjobb példa az Ördög alakja, mely a hazai népnyelvben korántsem egyenlő a karakter bibliai formájával. A tematika jegyében a kötet négy részre lett bontva, kezdve a sort a mitikus állatokkal, folytatva a mitikus lények, majd az átváltozó lények kategorizálásával, végül pedig a mágikus erejű emberek kerülnek sorra.
Ki-ki döntse el maga, hogy sajnálatos-e vagy sem, de tény, hogy a könyvben felűnő karakterek jelentős része a ma emberének legfeljebb a tanulmányai révén lehet ismerős, a köznyelvben egyes itt szereplő alakok egyre kevésbé fordulnak elő, netán bizonyos nevek már alig mondanak valamit (Prikulics, Garabonciás, illetve Nora). Az egyes karakterek taglalását a szerzők egy alapos eredettörténettel kezdik, majd az adott figurákat szépirodalmi – vagy ha ilyen nincs – népköltészeti forrásokból idézve teszik emberközelibbé. A karakterek kapcsán pedig külön ki kell emelni a grafikai megjelenítések sokszínűségét is.
A könyv bevezetője alapján – a megfelelő előképzettség hiányában is – egyértelműnek tűnik, hogy a Bestiarium Hungaricum képében egy hiánypótló kiadványról van szó; a bőséges lábjegyzetek és az irodalomjegyzék pedig arról tanúskodnak, hogy a háttérben komoly előkészítés és kutatómunka folyt. A kiadvány legfőbb erénye olvasói szempontból az, hogy a részletgazdagsága ellenére is képes megőrizni olvasmányos jellegét.
A könyv sokadik tanulsága pedig abban áll, hogy őseink mennyivel kreatívabbak voltak a gyermekek ijesztgetése terén Manapság a félelem tárgya legfeljebb a wifi-mentes nap vagy a különféle okoseszközök szülői letétbe helyezése lehet, néhány évszázaddal ezelőtt viszont a bányarémtől a sárkányon és a lidércen át a különféle gyerekijesztőkig terjedt a skála.
