A miskolci Atomic a mai napon, hazai pályán ünnepli negyven éves születésnapját. Az alapítás 1983-as dátumával a zenekar az elsők között volt, akik itthon thrash metalt játszottak. Hogy a kortársak közül ők, a gyöngyösi Beyond vagy a Moby Dick, netán valaki más volt-e az első a műfajban, ma már rejtély; ezt talán még az egykori alapítók sem tudnák megmondani.
Szilágyi Tamásék azonban nemcsak a műfajban, hanem más tekintetben is úttörők voltak a hazai színtéren, ugyanis 1994-ben külföldi kiadónál, a svájci Undertone színeiben hozták ki a címben szereplő bemutatkozó lemezüket, melyet a jubileumi koncerthez időzítve a Metal Ör Die kiadó ismételten megjelentetett. Az 1994-es Slashing Victory-ig demók során keresztül vezetett az út, az első – utólag – dokumentált életjel pedig egy 1986-os próbatermi szalag volt. A srácok a kezdeti házi, magyar nyelven elővezetett felvételektől indulva, majd angol nyelvre váltva jutottak el az 1991-es Who Hasn’t Been Back című négy számos anyagig, mely a kazincbarcikai The Bedlam, az ózdi Remorse és a miskolci Eclipse, illetve Almighty korabeli felvételeivel együtt a borsodi thrash mozgalom máig hivatkozott lenyomata. (Az összes csapat demószalagja a miskolci Excelsior stúdióban készült, Detvay Gyula hangmérnök segítségével.)
A bemutatkozó Atomic album megjelentetésére tehát tíz évnyi előkészítés után került sor, a felvételek már 1992 őszén lezajlottak, de a lemezanyag végül közel két évet várt a kiadásra. Aki már a ’90-es évek elején is a műfajban mozgott, bizonyára emlékszik a Nagy Feró nevéhez köthető, Garázs című rádióműsorra, ahol a műsorvezető a hazai underground aktualitásainak bemutatására törekedett, időnként megtréfálva a hallgatókat egy-egy nagyobb nevű külföldi előadó (pl. a Ministry) dalával. Már nem emlékszem, hogy a Slashing Dreams vagy a nyitó The Border volt-e az a darab, amit a Petőfin először hallottam az Atomictól, de nem akartam és tudtam elhinni, hogy nem nemzetközi előadóhoz van szerencsém; a felvétel ugyanis minden szempontból messze járt a hazai előadóktól megszokott minőségtől. Legyen szó a megszólalásról, a kiejtésről, a hangszerkezelésről vagy akár a dalszerkezetekről.
Mikor megbizonyosodtam róla, hogy ténylegesen is egy miskolci csapatról van szó, gyorsan szert tettem a bemutatkozó anyagra, ami azon kevés hazai felvételek egyike, melyet a megjelenése óta a mai napig rendszeresen előveszek. A korabeli CD verzió az évek során az üzérkedés egyik céltáblája lett, így valóban időszerű volt egy újrakiadás, immár az eredeti borítóképpel, CD-n, kazettán, illetve egy limitált csomag formájában. Az egri Metal Ör Die kiadó most mindhármat ki is pipálhatja.
A Szilágyi Tamás énekes/gitáros által alapított négyes felállása a ’90-es évek elején szilárdult meg, az Almighty-ből érkezett Perényi Dénes gitárossal (lásd még: a néhai Rockinform magazin, illetve manapság a Zord zenekar), Csibi Attila dobossal (Csibi Sticks dobverők) és Gyurcsán Szabolcs basszusgitárossal. A zenekarban nem volt gyenge pont, az anyagi korlátok miatt viszont csak kicsiben tudtak alkotni. A végeredménybe mégsem lehetett belekötni.
Az Atomic-féle thrash metal egyaránt merített a germán iskolából és a Bay Area-vonalról is, de Tamásék senkinek sem voltak a szimpla magyar változatai. A korai időszakukat jellemző Metallica hatásokat sikeren levetkőzték, zenéjük és dalaik valahol a Renewal előtti Kreator és a Countdown To Extinction környékén járó Megadeth között félúton voltak. Tamásra egyaránt jellemző volt a Mille-féle fröcsögés és a jól kidolgozott énekdallamok is, ahogy a zene is egyaránt volt thrash és húzós power metal, amelybe némi félakusztikus vagy billentyűs kitekintés is belefért.
Az alig negyven perces anyagon kilenc dal sorakozik, melyek tehát zeneileg is széles skálát járnak be. Atomicék karakteres, egymástól jól elkülönülő szerzeményekben gondolkodtak, melyek nemcsak a refrének miatt, hanem akár egy verze, egy szóló vagy egy szimpla kiállás révén is emlékezetesek. A The Border, Glowing Embers, Slashing Dreams és Spin-féle tekerések mellett a középtempós és a gyors részeket variáló Forced Infuriated, a két részből álló Proud Of Being és a döngölős Give To Get a nagyobb lélegzetű, komplexebb darabokat képviselik. A záró Fadin’ Light pedig jóval több, mint egy hangulatos levezető.
A felvételen természetesen érződik, hogy három évtizede készült, a korabeli kinti anyagokhoz képest minimális költségvetés ellenére Szabolcs négyhúrosa sem tűnt el a keverés során, a gitárok karcolnak, Attila pedig olyan erővel üt, hogy feltehetően az általa szétforgácsolt dobverők pótlása miatt vágott bele a dobverő-bizniszbe. Mivel a megjelenése óta ismerem, nehéz kívülállóként nyilatkoznom róla, de ha 1994-ben egy fiatal német csapat jelentkezett volna a Slashing Victory-val, az akkoriban már csak a fanatikusokból álló, voltaképp nem is létező thrash színtér feltehetően olyan lelkesen fogadta volna, mint 2002-ben a Dew-Scented: Inwards korongját.
Az újrakiadás limitált verziójának egyik bónusza a tudtommal első angol nyelvű Atomic demó, az 1991-es Everything For The Nothing gyári kazetta verziója, és ennek az anyagnak a korábban még nem publikált magyar nyelvű változata. A csomagban egyébként egy kötött sapka mellett kazettán megtalálható a Slashing Victory is. Rendelés: metalordierex@yahoo.com
