RockStation

Körforgás - Új klip érkezett a Hooligans-től

2023. október 26. - KoaX

394765703_886722852811626_2312802453604273232_n.jpg

Továbbra is hanyagolja a királylányokat és a szivárványokat hazánk egyik legnagyobb pop-rock zenekara a, Hooligans. Ellenben van bőven torzított gitár, emlékezetes refrének. Szóval, a dallamos részek dallamosak, a zúzósak pedig zúzósabbak lettek. De vajon jó ez az irány? Rockosodik, metalosodik a zenekar? J Nézzétek meg a Körforgás dal videóját!

Két év után, új albummal készül a Hooligans, a megjelenés még idén várható, most pedig itt az első új dal. A 2021-es 'Zártosztály' magasra tette a lécet, már a megjelenés előtt, az előrendelések alapján elérte az aranylemez státuszt, majd ezután röviddel platinalemez is lett. Azóta 5 klip is készült hozzá, az elmúlt két év alatt pedig több mint 140 koncerten játszotta el a zenekar. 

A 'Zártosztállyal' merőben új vizekre evezett a csapat, így kérdés, hogy továbbra is marad-e a karcosabb hangzás, vagy ezúttal merőben más arcát ismerhetjük majd meg a Hooligans-nek.

"Mindenképp ezzel a dallal szerettem volna indítani a klipeket, hiszen ez jól körül határolja milyen albummal fog találkozni a közönségünk." - árulta el Tóth Tibi a zenekar gitárosa. "Persze ismét színes lesz a felhozatal és sokféle hangulat fog kavarogni a lemezen."

A 'Fekete Szivárvány' címet viselő album felvételeit már befejezte a zenekar, külön érdekesség, hogy itt hallhatjuk először a 2022 januárjában belépett Romanek Gergely basszusgitárost is. Gergő ráadásul nem csak az új dalok készítésében vette ki a részét először, hanem december 28-án a Papp László Sportaréna színpadán is először áll majd. 

"Az első alkalom, hogy a zenekar lemezén játszhatok és első alkalommal fogok az Arénában is színpadra állni." - mondta Gergő. "Így nagyon várom már a megjelenéseket, reakciókat, ahogyan az Aréna koncert napját is."

A Sportarénában 2019-ben játszott utoljára a zenekar, így biztos, hogy nagyszabású show várható.

"A lemez és a klipek mellett egy másik cél is a szemünk előtt lebeg." - folytatta Kiss Endi, a Hooligans dobosa. "December 28-án jó lesz visszatérni az Arénába, nagyon várjuk, éppen ezért fel kell készülnünk. A pályafutásunk minden részletéből hallhatóak lesznek dalok, már az új lemezről is tudjuk mit fogunk betenni a repertoárba." 

Az Aréna koncertig már biztos, hogy több új klip is várható, a 'Körforgás' mellett már megvan a folytatás menetrendje is.

"Az elmúlt két hétben három videoklipet is forgattunk." - nyilatkozta Csipa, a zenekar énekese. "Ez azt jelenti, hogy a komplett album sem fog már sokat váratni magára, a 'Körforgással' nyitjuk meg, de hamarosan jön a folytatás, ami elég súlyos lesz, csak éppen más értelemben, de ettől többet nem árulhatok el."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7418242701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kútmester 2023.10.26. 12:12:13

A refrén sajnos a régi Hooliganst idézi.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum