Nem most volt, hogy az Acres Budapesten járt, viszont akkor sikerült egy interjút készíteni velük. A melankolikus, elszállós zenét játszó srácok amúgy teljesen jó arcok voltak, így el lehetett velük beszélgetni olyan témákról, mint Budapest, a játékok, az olvasás és a metalos sztereotípiák, csak hogy kicsit kitérjünk a szokásos "újlemezes", "milyen volt a stúdió?"-s vonalról. A kérdésekre a zenekar énekese, Ben Lumber és a zenekar gitárosa, Alex Freeman válaszoltak.
Először is: köszönöm a lehetőséget! Nem akarlak titeket az ezerszer hallott unalmas kérdésekkel zargatni, inkább egy kicsit érdekesebb vonalon maradnék, ha benne vagytok. De először is! Elég kemény menetben vagytok, ha jól számolom, ez már a tízedik koncertetek zsinórban.
Alex: Nekem nem, de amúgy igen. Én később csatlakoztam be, ez talán a negyedik koncertem.
Ben: Áh, igen, esküvője volt, aztán Lengyelországban szállt be újra mellénk. De amúgy már félúton vagyunk és az egész elég...
Alex: Forró!
Ben: Forró! Elég forró! (nevet)
Ha jól számolom, ez már a hatodik koncertetek lesz Magyarországon. Van valami különlegesebb emléketek innen? De őszintén!
Alex: Mi Budapestet egyszerűen BudaBEST-nek hívjuk. (nevet) Mindig nagyon jól éreztük magunkat, amikor erre jártunk. A régi Dürer Kert épületben volt néhány eseménydús bulink, egyszerűen imádunk itt lenni.
Ben: Határozottan az volt az egyik kedvenc helyszínünk. Legutóbb amikor ott játszottunk, láttunk egy Linkin Park tribute zenekart, meg Grandmaster Flash-t is.
Alex: Legutóbbi alkalommal az Imminence-szel játszottunk ott. Az egy hatalmas koncert volt, ahogy mindegyik, amit ott nyomtunk.
Hogyan ütitek el az időt turné közben? Már persze ha van szabadidőtök.
Alex: Szívatjuk egymást. (nevet) Tényleg, rengeteget ugratjuk a többieket. Mennek a szívatások, beszólogatások, meg van egy PS4-ünk a kisbuszban, aztán nyomjuk a UFC-t. Csépeljük egymást PS-en és a valós életben is. (nevet) Ma lementünk sétálni kicsit a folyópartra, megnéztünk kint egy zenekart játszani, nagyon jók voltak. De alapesetben csak lógunk és ökörködünk.
Van bármi különleges színpadi, vagy színpadon kívüli sztoritok a zenekarral úgy általában?
Ben: Nekem az idei Wacken ugrik be, mert mi nyitottuk az egész fesztivált. Odaértünk, megcsináltuk a beállást, meg hasonlók és senki nem volt a sátorban. Arra gondoltam, hogy franc se lesz ott. Aztán behúzták a függönyt és amikor felnéztem a koncert elején, már tele volt a sátor. Mondtam is magamban, hogy "mi a pokol?". Nekem ez volt a kedvenc pillanatom a zenekarral.
Van kedvenc gyorskajátok?
Alex: Nekem a Mekis kaja.
Ben: McDonald's! (mindketten nevetnek)
Alex: A McDonald's állandó menü nálunk. Tegnap éjfélkor is toltam egyet, a koncert után.
Ben: Meg a német kebab! Az oltári!
Alex: Ó, igen, a német kebab! De amikor a Dürer Kertben játszunk, mindig van catering, a cateringes hölgy egyszerűen lenyűgöző. Amikor meglátjuk, tudjuk, hogy egy jót fogunk lakmározni. Sosem kell vacsizni mennünk Budapesten, annyira jóllakunk itt, a helyszínen.
Említettétek a PS-t. Van kedvenc játékotok?
Alex: Igen! Én nagy FromSoftware játékos vagyok. Imádom a Dark Soulst, az Elden Ringet, a Bloodborne-t, meg az ilyen fantasy játékokat.
Ben: Nekem a UFC, meg a Tony Hawk.
Alex: Meg hát nagy Bethesda fan is vagy.
Ben: Igen, imádom a Bethesda játékokat. Fallout, Redfall, meg az ilyesmiket, mindent, amiket ők adnak ki.
Alex: Én nagy Zelda fan vagyok amúgy, épp az új játékot tolom, nagyon élvezem. De az örök kedvencem a Devil May Cry a PlayStation 2-re. Az a valaha készült legjobb játék!
Szerettek olvasni? Mi a kedvenc könyvetek?
Alex: Korábban sokat olvastam, de mostanában már nem. Volt egy könyv, amikor gyerek voltam, soha senki nem hallott róla. A Brog the Stoop. Ez egy erősen fantasy vonalas könyv. Kicsit mintha a Gyűrűk Ura, meg a Dark Crystals lenne összevegyítve. Lehet csak valami ótvar könyv volt, ami valamiért megvolt a sulikönyvtárban, de úgy emlékszem, legalább hétszer elolvastam és teljesen imádtam. Ahogy idősebb lettem, inkább az hangoskönyvek, meg a podcastok felé mozdultam el. Most már inkább a podcastokat nyomatom.
Ben: Annak idején elolvastam az összes Harry Pottert, de most már nem igazán van időm olvasni, ami elég nagy szégyen. De a hetekben már úgy voltam, hogy ránéztem az otthon felhalmozott könyvekre és gondoltam, csak el kellene kezdeni újra olvasni.
Alex: A kisbuszban tökéletes lenne, most is nyolc órát utaztunk, gondoltam is, hogy bárcsak lenne nálam egy könyv. De az izzadós tenyerem tönkretenné az egészet. De jó lenne már olvasni valamit, amúgy nagy rajongója vagyok a természetnek. De úgy érzem, egyelőre maradnak a podcastok. Nehéz megtalálni a megfelelő hangulatot és elegendő időt rá, plusz kényelembe is kellene helyezni magad, meg meg kell lennie a tanulásvágynak is.
Szerintetek melyik volt a legizgalmasabb korszak akár játszani, akár hallgatni a zenét?
Alex: Az én kedvenc korszakom a zenében az olyan 2006-2009 között volt, mert akkoriban nagyon sok zenekar alkotott olyan irányokban, amikben addig még soha senki. Ott volt a teljes metalcore, nu metal dolog, aztán ott volt az a fura időszak, amikor az emberek egyszerűen kitaláltak stílusokat. Az volt a kedvenc időszakom. Manapság is a kedvenc lemezeim olyan 2007-2008 környéki albumok, mert annyira másképp szólnak, nem tudod elhelyezni őket. De szeretem az első The Used albumot is. Olyan, mintha csak tegnap adták volna ki. A korai kétezres évektől a kézezres évek közepéig bármi jöhet.
Ben: Igen, én is ezt tudom mondani, nagyjából egyforma zenéket szeretünk. Igazi hardcore-junkiek vagyunk.
Alex: Ott van a Circus Alive. Az egyik kedvenc zenekarom. Úgy szólnak, mint senki más és soha senki nem is hangzott úgy, mint ők. De az örökös abszolút kedvenc zenekarom az Oceana, egy igazán kicsi amerikai zenekar. Két albumuk van, de azok a legjobbak a műfajon belül azok közül, amiket szeretek. De kedvelem az Underoath-ot is, ha hallottad már őket, tudod, miről beszélek. Aztán ott van még a modern black metal. Mint az Amenra. Vagy ott van az Earthbraker, meg az ehhez hasonló dolgok. Aztán itt a Cult of Luna, ők is kedvenceim. De amúgy mindannyian másféle zenéket hallgatunk. Tegnap még The Black Dahlia Murdert hallgattam, de lehet, hogy ma este már drum and bass-t fogunk nyomatni. (nevet) De ahogy mondtam is, a korai és a késői kétezres évek közötti időszak az nagyon jó éra volt.
Ben: Tisztán emlékszem, amikor a System of a Down kiadta a Hypnotize-t. Az egy olyan időszak volt, amikor sorra csak erős albumok jöttek ki. Emlékszem, mennyit hallgattam azt a lemezt akkoriban.
Alex: Melyiken van a Needles? Nekem az a kedvencem.
A Toxicity-n.
Alex: Igen, imádom azt az albumot! Emlékszem, azelőtt az apám sosem vett nekem lemezeket. Aztán az első CD, amit megvett nekem, az az Ozzfest Live 2001 volt. Hihetetlen album. Olyanok vannak rajta, mint a Drowning Pool, Adema, Spineshank, meg System és a Black Label Society, aztán természetesen a végén Ozzy. Ahogy az az egész korszak, ez a lemez is hihetetlen volt.
Ben: Vagy ott vannak a régebbi dolgok is. Emlékszem, egyszer a nagybátyám Karácsonyra megvette nekem a Nirvana Greatest Hits albumát. Gyerek voltam még, amikor az megjelent. Tőle lett meg a Nirvana Greatest Hits, az REM Greatest Hits. Szeretem a 90-es éveket, akkor még volt mire nyomatni a gyerekeknek. Seal, Simply Red, satöbbi.
Alex: Nem mindig hallgattunk metalt, de nem emlékszem, mikor kaptam rá.
Mi számotokra a leggázabb dolog a metalos közösségben?
Alex: Nekem azok az arcok, akik farmermellényben nyomulnak, rajta száz felvarróval, aztán azt gondolják, hogy amit ők szeretnek, az a legjobb. Vagy ennek az ellentéte, a nu-metalcore. Egyszerűen nem tudom megérteni. Vagy az olyan zenekarok, amik úgy hangzanak, mintha egy nagyzenekarral játszanának. Ember, csináljatok valami mást, ilyen már volt.
Ben: Nem feltétlen gáz, de nekem sok új zenekar ebbe a kategóriába tartozik. Hogy túl sokat áldoznak az imidzsre a zene rovására és ezt sosem fogom tudni megérteni. Amikor kicsit a kinézet, meg a zenekar kiállása mögé nézel, észre fogod venni, hogy zenei szempontból amúgy rosszak. Nem feltétlen gázak, de...
Inkább színház, mint zene.
Ben: Így igaz! Amikor felnőttem, az emberek úgy néztek ki, mint amilyen zenét játszottak. Őszinte volt a kiállásuk.
Mi a legidegesítőbb metalos sztereotípia számotokra?
Alex: Számomra az, hogy mi, mint zenekar, akik olyan dalokat is megírnak, mint a Lullaby, ami nagyon lassú, nagyon könnyed, nagyon lágy, amiben még véletlen sincsenek breakdownok meg hasonlók, az emberek ezek alapján azt feltételezik, hogy mi folyamatosan szomorúak vagyunk. Csak mert tudunk érzelmes zenéket írni. De még véletlen sem ez a helyzet. Persze, szoktunk szomorkásak lenni, de nem amikor együtt lógunk, mert akkor mindannyian idióták vagyunk. (nevet)
Ben: Igen, megvan ez a titulusunk, hogy az Acres egy melodikus hardcore zenekar. Főleg korábban akasztották ezt ránk. Ez egyáltalán nem rossz dolog, sőt, egész jó. Azóta is folyamatosan a melodikus hardcore, meg a post-hardcore címkéket kapjuk meg. De amúgy nincs olyan sztereotip stílus, vagy jelző, ami alá beférhetnénk, ami amúgy tök jó.
Mi a kedvenc bűnös élvezetetek, már ha van.
Alex: A 80-as évek popzenéje. Egyszerűen imádom. Olyanokat, mint a Mister Mister, Cindy Lauper, ilyesmiket. Teljesen más volt még az egész akkoriban, a 80-as évek egy menő hely volt. Az emberek akkoriban jöttek rá, hogyan használják az elektronikus hangszereket és teljesen megkattantak.
Ben: Én is a régi zenéket mondanám. Ahogy mondtam is, Simply Red, Soundgarden... Ez nem bűnös élvezet, de rengeteget hallgatom őket.
Valamelyik nap én például ABBA-t hallgattam.
Ben: Na, az egy beteg királyság!
Alex: Az én feleségem utálja az ABBA-t. (nevet)
Ben: Nekem a főzős zenei listámon is rajta vannak. (nevet)
Köszönöm szépen a lehetőséget, srácok!
