RockStation

Új gitárossal és énekessel tér vissza a Crimson Glory

2023. december 23. - moravsky_vrabec

crimsonglory2023.jpg

A legendás amerikai progresszív metal zenekar harmadszorra is feléledt. Új gitárossal és énekessel dolgoznak, és hamarosan új dalokkal is jelentkeznek.

A kultikus progmetalosok pályafutása során három hosszabb leállás is volt, a legutóbbi már tíz éve tart. Örömteli meglepetésként jelent meg a hír, hogy a három alapítótag mellé új gitáros és énekes érkezett, és további terveik is vannak. Ben Jackson gitáros, Dana Burnell dobos és Jeff Lords basszusgitáros mellé Mark Borgmeyer érkezik második gitárosként, a mikrofon mögé pedig Travis Wills áll majd be. Travis az Infidel Rising nevű progmetal csapatból lehet ismerős, Mark pedig a The Lost Boys nevű hard rock csapatban gitározott eddig. 

A jövőbeli tervekről később nyilatkoznak bővebben, de szó van két kislemez kiadásáról, és jövő őszre európai koncerteket is terveznek. Egy rövid ízelítőt az alábbi videóra kattintva hallgathattok meg, az első teljes dal Triskaideka címmel január 20-án érkezik. Hogy a mindössze négy lemezből álló katalógus fog-e bővülni egy ötödikkel is, remélhetőleg hamarosan megtudjuk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4418286809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum