A dél-amerikai thrash/black hordákra fokozottan jellemző a barbár megközelítés, ami egyébként alaphangon is az irányzat sajátja. Ezen attitűd mellett/mögött azonban sok esetben másodlagos maga a zene. A 2011-ben hangszereket ragadott Demoniac egy üdítő kivétel, a chilei négyes esetében ugyanis fordított a sorrend.

Anélkül hogy belemennék a ’80-as évekbeli sarokkövekhez való felesleges hasonlítgatásokba, most – viszonyítási alapként – a déli féltekénél maradva csak egyetlen kortárs nevét hívnám segítségül. A zeneileg hasonló mezsgyén mozgolódó ausztrál Deströyer 666 áll hasonlóan a dalszerzéshez. A valparasoi alakulatnál is magukon a dalokon, egyben az ötleteken van a hangsúly, úgy, hogy az attitűd sem szenved csorbát.

Az irányzat képviselőinek dolgozataihoz képest a Demoniac a Nube Negra dalaiban kristálytisztán szólal meg. Riffjeikkel pedig nem az ősi germán thrash témákon kérődznek. Progresszívnek semmiképp sem nevezném a Demoniac-féle blackened thrash metalt, átgondoltnak azonban mindenképp. Féktelenek, de mégis kifinomultak. A spanyol nyelvű szövegek és a gitáros/vokalista Javier Ortiz rekesztése révén az érdekeltek számára, miheztartás végett még egy nevet meg kell említenem, a chilei Dekapited személyében. 2023-ban Koblenz irányából ugyan hiába vártam a következő Desaster lemezt, a Churches Without Saints kvázi folytatása számomra Chiléből érkezett.