
Szombaton különleges koncertet az Akváriumban a Strong Deformity

A Magma Rise nem a leghangosabb zenekar, de azért időnként megmozgatja a hallójáratainkat. Holdampf Gábor bejelentette, hogy az ősszel érkezik egy nyolc számos új lemezük, ami a Neither Land Nor Sea címet viseli majd. Addig pedig a legutóbbi, 2021-ben megjelent To Earth To Ashes To Dust lemezt tudjuk mostantól vinyl formátumban is begyűjteni.
Az már egy kisebb csoda, hogy a Pantera két egymást követő estén is fellép Budapesten a jövő héten. A zenekar úgy döntött, hogy hazai bandák melegítsék be a közönséget. Az első este, május 30-án a Live Life Hard, a második este, 31-én pedig a Teeth Marks fogja felkészíteni a közönséget a legendára.
Ráadásul november elsején nem is akárkivel érkezik hazánkba Peter Tägtgren által vezetett Pain I AM elnevezésű turnéja. A bandát az Ensiferum kíséri a turné folyamán. Arról, hogy lesz-e még valamilyen extra banda nincs hírünk, de érdemes figyelni az eseményt a Facebook-on.
Szűkszavúan közölte a rajongókkal Zakk Wylde, hogy friss albumon ügyködik a Black Label Society. A jelenleg a Panterával turnézó, hamarosan Budapestre látogató gitáros és csapata legutóbb 2021-ben adott ki nagylemezt, ez a Doom Crew Inc. volt.
Amikor meghallottam, hogy Rick Rubin gondolatai könyv formájában testet öltenek és elérhetőek lesznek idehaza is, iszonyatosan izgatott voltam. Nagyon sok érdekességet hallunk erről a különös formáról. Hol pozitív, hol negatív visszhangja van a munkájának, az azonban egyértelmű, hogy amihez nyúl az többségében mestermű lesz. Na, de milyen is ez a kreatív folyamat?
Lassan kezdem azt érezni, hogy ezekkel a RockNuggets cikkek írása után készítenem kell egy európai stoner/psy-spacerock/doom térképet, hogy hova érdemes elindulni nyaralni. Az év fő úti célja egyértelműen Olaszország lenne, azonban most másfelé kalauzollak titeket, hogy megismerkedjünk az Apex Ten zenekarral.
Travis Foster 2003-2005 között, illetve 2008 óta volt tagja a legendás amerikai doom csapatnak, a Mike Scheidt által vezetett YOB-nak. A zenekar azonban a hétfőn a Facebook oldalukon hozta nyilvánosságra, hogy a dobosukkal nem tudtak zöld ágra vergődni, így nemes egyszerűséggel kitették a szűrét a zenekarból. Foster már tavaly sem tartott a zenekarral a turné során, így várható volt, hogy sorsa meg lesz pecsételve. Pedig a zenekarnak egészen izgalmas éve van.
Visszatér a kalifornai harcore-punk brigád, az IGNITE Budapestre, ráadásul ezúttal csupán 999 forintos áron is meg lehet nézni a zenekart. Ehhez nincsen más teendő, mint a rendezvény napján 19 óráig belépni.