Az instrumentális gitárzene a huszonegyedik század harmadik évtizedében ugyan nem tekinthető underground irányzatnak, azonban bizonyos szempontból mégis az. Amennyiben belföldön maradunk, akkor lényegében nincs is olyan szempont, ami az irányzatot kiemelné, kiemelhetné az undergroundból. Még nemzetközi léptékben gondolkodva Steve Vai és Joe Satriani révén manapság is nevesíthető az első vonal - majd egy légüres tér után következnek az undergroundba visszaszorult egykori gitárhősök, és az oda végleg beragadt később érkezők - addig itthon ebben a műfajban nehézkes lenne bármilyen népszerűségi sorrendet felállítani.

Idejét sem tudom, hogy legutóbb mikor tűnt fel olyan fiatal magyar gitárhős, aki a szakmán túl a közönség figyelmét is képes volt megragadni. Példaként rövid gondolkodást követően csak Jónás Tamás, Kállai János és Király István nevét tudnám említeni. Persze az utóbbi fél évtizedben a hazai mezőnyben is készültek remek gitárlemezek, de ezek szerzői, így Alapi István, Bodor Máté, Kékkői Zalán, Maróthy Zoltán, Szekeres Tamás vagy Szíjártó Zsolt semmilyen szín alatt sem vádolhatók azzal, hogy névtelen muzsikusok lennének. Mindannyian évtizedek óta, és elsősorban zenekari háttérrel alkotnak, a szólópálya az életműveken belül többnyire csak egy-egy leágazás.

Ha van olyan friss név a mai Magyarországon, aki ebben a sokak szerint csak a szakmának szóló műfajban érdemes a közönség, vagyis a mezei zenehallgatók figyelmére is, az Jurisits Tamás. Ezt nem csak én gondolom így, hiszen Tamás megnyerte az „Új gitáros 2022” tehetségkutatót, melynek folyományaként a Szarka József nevéhez köthető Keytracks gondozásában Connect The Dots címmel jelenhetett meg első szólólemeze. A Kőbányai Zenei Stúdió gitár-tanszakának egykori növendéke tehát a nehezebb utat választotta; a záró szerzemény kivételével nem énekes lemezben gondolkodott, hanem dalaiban kizárólag a hangszerparkra támaszkodott.

A színvilágával, betűtípusával és egyáltalán, a komplett design-jával a synthwave irányzat képviselőinek lemezeire emlékeztető borító mögött felsorakoztatott dalok a békebeli gitárlemezek emlékeit idézik. Azaz az origo a ’80-as évek közepe, illetve második fele, vagyis az az időszak, amikor a Mike Varney nevéhez köthető Shrapnel istállóhoz leigazolt tengerentúli guitarhero-k a mainstream környékén muzsikáltak.

A nyitó Do Not Disturb! első hangjairól a Liquid Tension Experiment korai dolgai ugrottak be, ami önmagában is jó ajánlólevél. Azaz van hangszeres varázslás, de vannak nem zenész fülek számára is befogadható, mi több, megjegyezhető dallamok, melódiák is. Távolról sem csak gitárbemutatóról van szó, hanem már a nyitó dalban is elcsíphetünk egy dobszólót – a későbbiekben persze az összes hangszeres megkapja a maga szólóit. A folytatásban érkező Why Not? pedig épp az a szerzemény, amivel Tamás megnyerte az emlegetett tehetségkutatót. Ez a tétel ügyesen gyúrja össze a bluest, a rockot és a jazzt, a mix pedig határozottan emészthető.

A This Moment a maga határozottan blues-os jellegével jobban rámegy a hangulatteremtésre, a Riders’ Club első fele meg a lehető legpozitívabb értelemben véve full Satriani. A jazzrockos A Happy Hamster’s Perfect Night inkább már a szakmának szól, játékossága ellenére a Scooby Snacks is egy nehezebb, körmönfontabb darab, ahogy a Too Much Broccoli is kb. olyan agyament, amilyen a címe, és akkor a Who Farted? című nótát még nem is említettem… Szubjektív alapon kiemelném még az előzményekhez képest kifejezetten szellős If I Stay-t, ami egy érett, letisztult téma, a fúvós hangszerrel megtámogatott See Now?-t és az egyetlen énekes darabot, a Dombai Csilla közreműködésével készült Knock, Knock!-ot is.

Olyannyira közhely, hogy már kínosnak érzem az ismételgetését, mégis idekívánkozik, hogy revelációról manapság már ebben a műfajban sem lehet szó. Tamás az első lemezével természetesen nem téved az elődök által járatlan ösvényekre, de ez a CD egy olyan névjegykártya, amivel a kezében a megfelelő ajtókon határainkon túl is érdemes lenne kopogtatnia.

A gitárlemezek hívei számára kihagyhatatlan a Connect The Dots, de a Special Providence vagy az European Mantra hallgatói is megszólítva érezhetik magát. Én pedig 2024 első öt pontját épp egy előttem eddig ismeretlen előadó 2023-as lemezére kell, hogy megadjam. Fenntartások nélkül, örömmel teszem.