A rockopera kifejezés a hazai közönségnek a közelmúltban jubilált István, a királyt jelenti. A történelemben legalább felszínesen járatosak az 1552-es évhez az egri diadalt kötik. A magyar nyelvű thrash metal rajongói számára Róm Gábriel a borsodi alapítású Remorse – egykori – énekese. A felvidéki Palást település neve pedig a többségnek semmit sem mond. Március végétől azonban a fenti műfaj, évszám, név és helyszín egy mondaton belül is emlegethető.
Az ózdi thrasherek frontembere ugyanis egy régi álmát, több mint egy évtizede dédelgetett tervét valósította meg történelmünk egyik alig ismert epizódjának fiktív elemekkel kiszínezett megzenésítésével. Gábriel személyesen is kötődik a településhez, ahol a csata a fenti év augusztusában két napon keresztül folyt, melyet a szembenálló felek egyes források szerint összesítve több, mint tízezer fős veszteséggel fejeztek be.
Mint tudjuk, a történelmet a győztesek írják, így 1552-ből az egri győzelemre emlékszünk, nem pedig az egyesített keresztény erők vereségével végződő palásti csatára. Ahogy üzenetváltásunk során maga a szerző is írta, ez nem egy lemez, hanem egy történet. Azt viszont gyorsan hozzá is teszem, hogy a zene nem lett feláldozva a történet oltárán. Rockoperáról lévén szó, a koncepció eleve meghatározza a kereteket, melyeket tartalommal számos vendégzenész és énekes tölti ki - ezt az egészet levezényelni pedig egy logisztikai rémálom lehetett.
A közreműködők között a dobos, Oláh Kálmán kivételével ott találjuk a Remorse folyton változó hangszereseit, Gábrielt velük együtt több, mint féltucatnyi gitáros tisztelte meg a közreműködésével. Csak a hangszeres szekció kitesz egy kisebb osztályközösségnyi létszámot, és akkor a közel másfél tucatnyi énekesről, illetve további szereplőről még említést sem tettem. A harminc fő feletti szereplőgárda felsorolását, egyesek kiemelését most mellőzném, a lényeg, hogy a hazai rock/metal színtér jól ismert alakjai épp úgy megtalálhatók közöttük, mint külsősök, azaz népzenészek, sőt Gábriel családtagjai is.
Különösebb jelentősége ugyan nincs, de a végeredmény szempontjából abszolút pozitív, hogy eltúlzott mondani akarásról szó sincs, a történet szinte percre pontosan egy órányi. A komolyzenei Nyitány méltóságteljesen kezdi az utazást, A mező című instrumentális darabban pedig szinte észrevétlenül lépnek be a történetbe a rockzenei hangszerek is. A zenei oldalra általánosságban a progresszív, a folk és kivételesen a jazz rock elemei jellemzőek, a szövegek mellett egyébként a zenei rész is közel azonos súllyal esik latba.
A romantikus Ajkad ajkamon a progresszív, a felvonulás-szerűen hömpölygő, meglepő ritmizálású betéteket kapott Tinódi krónikája pedig a folk rock vonalra fűzhető fel. Az Ágoston prédikációja és a Hajdu vívódása az ősrockos témáikkal a ’70-es évek elejének mindenki által ismert angol zenekarait juttatták eszembe. Az Anyácska, anyácska a magyar népzenei örökséget idézi, ahogy a Török vonulása képében a szembenálló fél népzenéje is szerephez jut.
Egy efféle kiadvány esetében kevésbé helyénvaló az egyes tételek elemzése, de ahogy a fenti mondatokból kiderül, Gábriel egy változatos és sokszínű zenei anyagban gondolkodott, a dalszerzés során semmilyen korlátot sem állított maga köré. Amennyiben pedig önálló dalokként próbálunk tekinteni az egyes szerzeményekre, ki kell még emelnem a progresszív metalos témákat a folk rockkal keverő Búcsútáncot, illetve annak hangulati ellenpárját, a sejtelmes Hajnali búcsút.
Ha a kiadvány felhívja a történelem iránt érdeklődő hallgatók figyelmét a török idők ezen kevésbé ismert epizódjára, a szerző már el is érte a célját. A ráhangolódást és az eligazodást pedig a Master-Lab Comics csapata által jegyzett, a CD megjelenéséhez időzített képregény segítheti, de már maga a borítókép is megragadja a lényeget. Végül a magam részéről még annyit tennék hozzá, hogy „Ha lesz még folytatás”, remélem, Gábriel ismét visszatér a Remorse frontjára.
