RockStation

MOLTO x HÉT JEL: ENGEDJ EL

2024. július 05. - rockstation

moltohetjel_kozosfotos.jpgA debreceni MOLTO harmadik lemeze 2022. november 25-én jelent meg Napok halottja címmel és pozitív visszajelzéseket kapott mind a zenei sajtó, mint a közönség részéről. Ezen az albumon kapott helyet egy dal, amelyet a zenekar a Hét Jel atyjával, Pócsi Pistivel együtt készített el. A dal címe Engedj el és a július 5-én megjelenő második Hét Jel album, a Vérrel írva tiszteletére készült ehhez a szerzeményhez egy vizuál videó. Az alkotók szerint ez a dal az a bónusz felvétel, a Vérrel írva c. Hét Jel lemezhez, amely nem került fel rá. 

Pócsi Pisti: – Az első lemez megjelenését követően rengeteg dal ötletem volt, amiken el is kezdtem dolgozni. Voltak olyanok, amik elhaltak, meg olyanok is, amiket egyértelműen éreztem, hogy a HÉT JEL soraiba kell beállítanom. Ez a szösszenet igazából poénnak indult. Egy kedves barátommal húztuk egymást, vagy inkább Ő engem, hogy nem mered disco alapra, meg hangszínekre hentelős gitártémákat írni. Mertem, és azzal együtt, hogy az alap ötletet is szerettem, még sem éreztem, hogy ez egy igazi HÉT JEL dal lehetne.

Fiókba került, míg egyszer Szilágyi Pistivel a sok szakmázás mellett beszéltünk erről az ötletről. Mivel tudtam, hogy Karesz más ötleteit nem szívesen gitározza el, így az esélytelenek nyugalmával elküldtem az első, férc változatot. Legnagyobb meglepetésemre az a válasz jött a MOLTO legénységétől, hogy csináljuk! 

A felvételek a Napok halottja című Molto lemez stúdiómunkái közben készültek el nagyon laza, kötetlen hangulatban a debreceni MMP Hangstúdióban. 

Pócsi Pisti: – Az alap szöveg-, és énektéma ötlet tőlem származik, de Petinek is meghagytuk, hogy bátran túrjon bele. Mindkettőnk komfortosan tud így mozogni, saját szájízek találkoztak.Következő találkozáskor felénekeltem a végleges változatot, vokálokat. Az ezt követő közösködésünk egy budapesti buliban volt, ahol legjobb emlékezetem szerint nagyon elhajlott a társaság.

A dal szövege a hamis retorikára, hibás kommunikációra épülő világról szól. Itt ne is elsősorban politikai nyelvezetre gondoljunk. Sokkal inkább a szűk közegünket érintő hibás kommunikációra reflektál. 

A dalhoz készült vizuált Pócsi Pisti készítette és 2024. július 3-án 18.00 órától látható a Molto YouTube csatornáján. 

A MOLTO kiadványait digitálisan itt találod meg: 

https://songwhip.com/molto 

 

A MOLTO korábbi videói a csapat YouTube csatornáján:
https://www.youtube.com/@MoltoBandHU 

 

Közösségi oldalak: 

Facebook.com/moltoband

Instagram.com/moltobandhc

Tiktok.com/moltobandhc

 

YouTube feliratkozás:
https://www.youtube.com/channel/UCEQYFZ1ufv3aIM8kiBkqFmA?sub_confirmation=1

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4118440971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum