A szarkasztikus című Beethoven Was Deaf koncertlemezt pedig a harmadik albuma turnéjának két állomásán rögzített felvételekből rakták össze. Tehát nem egy mai anyagról van szó. Olyannyira nem, hogy az a bizonyos turné 1992 végén zajlott. A címben szereplő felvétel eredetileg egy másik borítóval a rá következő év tavaszán jelent meg.
Hogy kerek évforduló és egyéb aktualitás hiányában mégis most írunk róla, annak egy szimpla oka van, nevezetesen, hogy a Parlophone a közelmúltban váratlanul újra megjelentette ezt a Morrissey-féle első élő albumot. Új tehát a borító, illetve a lemez kapott egy félrevezető alcímet is – Live in Paris. A koncertanyag ugyanis a máig hivatalos infók szerint a turné két egymást követő állomásán rögzült, részben a francia, részben pedig az angol fővárosban. Ha mégsem így van, és a felfrissített borítón olvasható alcím a helyes, akkor évtizedeken át én voltam tévedésben.
A lényeg, hogy Morrissey zenekarában ebben az időszakban a szerzőtárs Alain Gordon Whyte és a máig vele muzsikáló Martin James Boorer gitároztak, a négyhúrost a rockabilly irányából érkezett Gary Edward William Day kezelte parádésan, a dobos pedig Spencer Cobrin volt. A Beethoven Was Deaf dallistáján felesleges The Smiths szerzemények után kutakodni. Moz mester szólóban csak az akkori közelmúltjára és a jelenére koncentrált. Azóta klasszikussá ért slágerek így is szép számmal akadnak. Kapásból itt van az épp aktuális harmadik szólólemez két kislemezes darabja, a You're the One For Me, Fatty és a Certain People I Know. A záró Glamorous Glue - We Hate It When Our Friends Become Successful párossal karöltve, ezzel a négy dallal fel is vonultatják a Your Arsenal korong összes európai single-jét.
Koncertanyagról lévén szó, talán felesleges is külön megjegyezni, hogy ezek az élő verziók némiképp karcosabbak, mint a korabeli stúdiófelvételeik. A Your Arsenal mondjuk amúgy is elmozdulás volt a rockosabb irányba. Jó példák erre a karcosságra a kakofóniába fulladó The National Front Disco és a November Spawned A Monster new wave-es, korai U2-t, The Missiont idéző gitárjai; az előbbiben az alapvetően a háttérbe húzódó Gary Day is remek dolgokat muzsikál össze. Ellenben a személyes favorit, Seasick, Yet Still Docked cure-os melankóliája végképp nem egy tipikus koncertnóta, ebben a rockos közegben emiatt csak egy közjáték szerepét töltheti be.
Morrissey köztudottan maga a klasszikus értelemben vett előadóművész, mely még így, képi háttér nélkül is átjön. A dalaiban, a hangjában és az egész karakterében meglévő elegancia tehát ebben a közegben is maradéktalanul működik. Lemezbemutató turné lenyomatáról lévén szó, a tracklist az épp aktuális harmadik korong irányába fejnehéz. A záró Tomorrow kivételével minden dal felkerült az élő anyagra, többek között az az I Know It's Gonna Happen Someday is, melyet később az egykori példakép, David Bowie is feldolgozott.
A brit alternatív vonal előadóira azokban az években nem volt jellemző máig hivatkozott élő lemezek megjelentetése. A párizsi (- londoni?) Beethoven Was Deaf egy jól elkapott pillanatkép a ’90-es évek elejéről, egyben egy később érkezettnek jó kiindulópont lehet a szólópálya korai szakaszával való ismerkedéshez.
