RockStation

Ahren Stringer úgy tűnik, végleg távozott a The Amity Affliction-ből

2025. január 29. - Sweet Melancholy

Ahren Stringer, az ausztrál The Amity Affliction énekes - basszusgitárosa már jó ideje feszült kapcsolatban állt zenésztársaival. A problémák tavaly májusban kerültek napvilágra, amikor a banda bejelentette, hogy Stringer kihagyja az észak-amerikai turnét, hogy a mentális egészségére és a függőséggel való küzdelmére koncentrálhasson. Bár a zenekar ezt közös döntésként próbálta tálalni, Stringer közösségi médiában tett kijelentései egy teljesen más képet festettek.

A történet szeptemberben új fordulatot vett, hiszen akkor arról szóltak a hírek, hogy az őszi, ausztrál turnén Stringer még részt vesz és csak 2025-ben tart szünetet a zenéléstől, hogy a személyes fejlődésére és a szeretteire fókuszáljon. Ez idő tájt úgy tűnt, a konfliktusokat sikerült rendezni, és oda-vissza működik a támogatás. 

Vasárnap azonban újabb fejlemény érkezett. Stringer Instagram-bejegyzésében megosztotta legfrissebb tetkó terveit, amelyeket a rajongók számára készített, és a posztban megjegyezte: „Ezek lesznek az utolsó Amity-rajzaim, szóval szerezzétek be, amíg lehet.

Egy rajongó konkrét kérdésére, miszerint valóban elhagyta-e a zenekart, Stringer rövid, de sokatmondó választ adott: „Nem az én választásom volt.” 

Ez a kijelentés egyértelműen arra utal, hogy a zenekarral való kapcsolata végleg megfeneklett. A The Amity Affliction egyelőre nem adott ki hivatalos nyilatkozatot a basszusgitáros jelenlegi státuszáról, így várjuk, mikor és hogyan reagálnak Stringer kijelentéseire.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/18784266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum