A Yawning Man és a Fu Manchu zenekarok közötti baráti viszony az idők folyamán két oldalhajtást is kitermelt már: elsőként a Big Scenic Nowhere került felszínre, melynek stílusa az anyazenekarok egyfajta fúziójaként is definiálható, majd pedig a Yawning Balch állt össze, amely viszont a Yawning Man elszállósabb, pszichedelikusabb irányvonalán mozog.

Mindkét oldalhajtás közös jammelésekből született, annyi különbséggel, hogy míg a Big Scenic Nowhere énekkel felszerelt, addig a Yawning Balch instrumentális formában ölt testet. Utóbbinak február 21-én jelenik meg a harmadik nagylemeze Volume Three címmel a Heavy Psych Sounds gondozásában, melyen mindössze kettő darab szerzemény foglal helyet.

A maratoni hosszúságú darabok (The Taos Hum és Winter Widow) az előző kettő albummal már kitaposott úton menetelnek, tulajdonképpen zéró újdonsággal a tarisznyában. Ezek a sivatagi jammelések amellett, hogy azonnal a fülbe ragadnak, a monotonitásba átcsapó basszusfutamok ismétlődésével és az ezzel együtt hullámzó dobjáték elegyével viszonylag hamar andalítóvá válnak és álomba ringatják a hallgatót.

Gary Arce és Bob Balch gitárpedál-bűvölései jókora pszichedeliával festik meg a többiek által megrajzolt alapot, öröm hallgatni a játékukat. Az ilyen jellegű jammeléseket jómagam akkor szoktam élvezni igazán, ha fejhallgatóval kagylózom őket, viszont ebben az esetben még inkább megnő az esély arra, hogy akarva-akaratlanul, de le-lecsukódnak a szemeim. A Winter Widow-t ráadásul még egy kis téliesen borongós melankóliával is meghintették a srácok, amely szintén nem a felpezsdülés gyújtózsinórjaként szolgál.

Remélem, senkinek a kedvét nem vettem el a Yawning Balch örömzenéjétől, nem is állt szándékomban, ugyanis magas fokon művelik ezt a dolgot, az meg legyen az én bajom, hogy olykor-olykor álomba zuhanok a srácok sivatagi missziója során.