Kanada thrash vonalon már a hőskorban is kitermelt néhány klasszikust. Elég csak az Annihilator, a Voivod, a Sacrifice, a speed úttörőként is számon tartott Exciter vagy a Razor irányába mutogatnom. Az észak-amerikaiak manapság is élik a műfajt. A léptékek nyilvánvalóan jóval kisebbek, mint három és fél-négy évtizede voltak, de napjainkban is akadnak arrafelé olyanok, akikre érdemes egy szűk háromnegyed órát szánnunk.

A Calgary-ben alapított Hazzerd a szaksajtóval a második lemeze, a még a vírus-korszak előtt megjelent Delirium révén vétette észre magát. Január közepén, napra és percre pontosan öt év elteltével érkezett a folytatás az egykor még sorsfordítónak számító harmadik lemez, a The 3rd Dimension képében.

Az Ed Repka-lightos képi világ most is ugyanaz, mint a Delirium vagy akár a debüt idején volt, de a zene sem sokat változott. Szerencsére. A kanadai négyes legutóbb ugyanis azt a vékony vonalat tudta elkapni, amelyen haladva a thrash metal úgy képes dallamos és egyúttal technikás lenni, hogy a zsáner agresszív és zsigeri éle sem szenved csorbát. Ugyanez a helyzet most is. A tankönyvi, negyvenegy perces terjedelmű lemez szerzeményeinek két véglete a nyúlfarknyi TTT és a közel tíz perces nagyeposz, az A Fell Omen.

A további tételek is a terjedelmüknek megfelelően változatos darabok. Az összehasonlítás elkerülhetetlen, így a nagyok sorából elsőként a Megadeth és az Anthrax neveit dobnám be a közösbe, a kortársak közül meg az ismertebb nevek közül a Havok járt ezen a környéken, nagyjából a 2010-es évek elején. Ja, egy különlegesség a végére, a már emlegetett Exciter-höz hasonlóan a Hazzerd soraiban is a dobos énekel.

Elsősorban mégsem a kissé formabontó személyi összetétel miatt érdemes megjegyezni a kanadai kvartett nevét, inkább azért, mert a technikai bemutató nem megy náluk a dalok, és a lendület rovására. Szóval maga Jeff Waters is megpaskolhatja a srácok vállát. Azt azért még tegyük hozzá – bár ki ne tudná –, hogy reveláció-szerű élményt nem ezen a környéken kell keresgélni.