
Nem régen megírtuk már, hogy a Nagyúr új EP-je, ami a NEM címre hallgat mennyire király. Most pedig A Rendőrök Igazsága című alkotás kapott vizuális anyagot. Elő a gumibotot és készülj! Ha kíváncsi az új anyagra élőben is, akkor április 20-án a Gólyában tudod elcsípni a zenekar!

Több, mint egy évtizedes közös munka után kilépett a Dance Gavin Dance-ből a zenekar énekese, Tilian Pearson. A szétválás állítólag kreatív különbségek miatt történt (milyen szép általános indok), de ne felejtsük: Pearsont tavalyelőtt szexuális bántalmazással vádolták, ekkor ki is került a DGD-ből, igaz azután a zenekar visszafogadta őt. Az új énekes kiléte egyelőre nem ismert.
Új nótát adott ki a
Első klipjével jelentkezett a szigetvári, svéd metálzenén szocializálódott Jackhammer. A Kompakt város című dalhoz készült videót részben a zenekar próbatermében forgatta a Hanczik Dávid (ének, gitár), Jancsula Gergő (basszusgitár) és Varga Gary (dob) felállású trió.


2011-ben adta ki a legutóbbi korongját a Thursday, azóta pedig kétszer feloszlottak, majd újra összeálltak. Nos, a zenekar végre lassan tervezi a következő nagylemezét, kiadtak egy új dalt, ami az Application For Release From The Dream címet kapta. A jövőben várható a folytatás is, de hogy mikor, milyen formában, az egyelőre még titok.
Új nóta jött a Municipal Waste tagjainak oldalhajtásától, a Bat-től. A Streetbanger az urak második nagylemezén, az Under The Crooked Claw-on fog majd ott figyelni, ami 
Finisben az AWS májusban érkező új lemeze. Itt a harmadik és egyben utolsó felvezető dal az ‘Innen szép nyerni’ albumról, a videóklip pedig Sáfrány Levente nevéhez köthető aki többek között olyan hollywoodi produkciókban dolgozott korábban mint az Oscar díjas “Poor Things” a “Witcher” vagy a “Constellation”. Elindult a lemez előrendelés is, amiből megtudhatjuk, rendhagyó módon társasjátékkal készült a kiadvány.
Új dalokkal a tarsolyában érkezik a kiváló blues rock gitáros, aki immár hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba saját turnéival. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az Analog Music Hall koncerttermében kerül sor.
Heavenly Down címmel június 28-án a Hammerheart Records gondozásában érkezik a Sear Bliss kilencedik nagylemeze. A nyolc dalos albumról új dalt is tudunk mutatni The Upper World címmel.

Tizenöt dalos szettel nyitotta a frissen kiadott szólólemezének, a The Mandrake Project-nek a turnéját az Iron Maiden énekese. Bruce Dickinson, aki 2002 óta nem lépett fel szólóban (hacsak a könyvelőadásait és a Concerto for Group and Orchestra előadásokat nem számoljuk) egy sor érdekességet játszott a megjelenteknek (az első két este dallistája
Könnyed, táncolható számot adott ki David Lee Roth. A már szinte pofátlanul feelinges Scotch and Sofa lentebb figyel, de előtte vegyétek fel a lakkcipőket, lehet nem árt.
Friss dalt és videót szállított az I Am című albumához a Pain. A Push The Pusher című szám klipje egy anime sztorit göngyölít fel annak minden kötelező elemével, az eredmény lentebb látható, hallható. A nagylemez 