RockStation

Megjelent a The Trousers új videoklipje, a My Kind Of Business

2021. november 22. - sunthatneversets

pbn_1000v.jpg

A klip a zenekar jövőre megjelenő hatodik nagylemezének a beharangozója, amit az énekes-gitáros Kőváry Zoltán unokaöccse, Kőváry Dániel rendezett. Nem ez az első közös produkciójuk, hiszen korábban Dani rendezte a Drowning In Numbers és a You Got Me Rollin’ videót is. A szándékosan kezdetleges videotechnikával készült és roncsolt képminőségű klip a 70-es évek Amerikájának hangulatát idézi, amelynek zenei és képi világa fontos inspiráció az együttes számára.

Tovább

Az izoláltság ihlette Sting új albumát – megérkezett a The Bridge

era_sting2021_054_1.jpgAz énekes minden reggelt egy kiadós úszással kezd: számára olyan ez, mint egy vallási rituálé. „Maga az album is vízfolyam-szerű, a rajta szereplő dalokat pedig különböző világokban élő emberek kötik össze – mintha sok-sok híd lenne közöttük” – mondta november 19-én megjelenő, The Bridge („A híd”) című lemezéről.

Tovább

A New Found Rain - Itt a Nick Hipa-féle Mire új dala

mire-2021.jpgMegmutatta a december 17-én megjelenő nagylemezének, az A New Found Rainnek a címadó dalát a Mire. Az As I Lay Dyingból nemrég kilépett Nick Hipa zenekara egy hangulatos, hóban zenélős klipet készített a nem kevésbé jól sikerült dalhoz. Ha szeretitek a középtempós, tonnás, mégis ügyes riffekkel telített dalokat (mondjuk olyan könnyedebb Gojira-módra), már cuppanhattok is rá!

Tovább

A Rammstein gitárosa szerint már letelt a stadionzenekarok ideje

emigrate_solo.jpgRichard Kruspe úgy gondolja, már nem lesznek nagy stadionzenekarok (nem, nem aréna, stadion!). A jövőre friss lemezt kiadó Rammstein gitárosának véleménye szerint a nagy öregek után már senki sem fogja átvenni a stafétát, még az éppen most nagyon futó Ghostot sem rakná a leendő nagyok közé.

Tovább

Bővült a Mastodon?

mastodon-october-2021-promo.jpg

A Mastodon jelenleg az Opeth társaságában mutatja be Amerika szerte az új lemezét. Nem restek a srácok, több tételt is elővesznek a dupla lemezről. Azonban feltűnt egy érdekesség a koncerteken. A négy tagú zenekar, kiegészült egy sampleres/billentyűs kollégával. Olvastunk olyan híreket, hogy a Crack The Skye-on is feltűnő Rich Morris nyomul a zenekarral, de ez hivatalosan nem került megerősítésre. Azt nem tudjuk, hogy teljes értékű tag lesz-e a jövőben, de csekkoljatok pár koncertfelvételt addig is, amíg kiderül!

Tovább

Karácsonyi sztorikban Justin Chancellor és Daney Carey

tool_2022.jpgÖtletes videóban promózza az új wah-pedálját a jövőre Budapestre látogató Tool basszusgitárosa, Justin Chancellor. A karácsonyi témájú filmben ő maga játszik egy kivételével minden szerepet, extraként feltűnik benne a szintén toolos Daney Carey is. De minden spoiler nélkül mutatnánk a filmet. Nem csak rajongóknak!

Tovább

Beszól a hópihéknek Kid Rock

kidrock_1_1.jpg

Négy év kihagyás után új dallal és videóval jelentkezett Kid Rock. A rap rocker a Don't Tell Me How To Live-ben a mai mindenen megsértődő, hópihe társadalomnak és a mainstream médiának szól be egy picit, csak úgy az íze miatt. A dalban a kanadai Monster Truck legénysége viszi a hangszeres részeket, ha már egyszer az ő 2015-ös, hasonló című számuk alapjaira épül a szerzemény. Az egyébként elég tökösre sikerült nóta az alábbiakban látható, hallható.

Tovább

Szólólemezre készül Corpsegrinder

georgecorpsegrinder.jpgÚj irányból mutatkozik be a Cannibal Corpse énekese, a cukormackó George "Corpsegrinder" Fisher. A február 4-én megjelenő, egyszerűen csak Corpsegrinder címre keresztelt anyagon keveredik majd a death, a thrash és a hardcore, ízelítőnek egy félperces részletet mutatott Jamey Jasta - az ő kiadóján keresztül jön majd ki a cucc.

Tovább

Megjelent az Exodus lemeze a Persona Non Grata, klipet kapott a Prescribing Horror

exodus_2021.jpgVégre-valahára mindenki számára elérhető lett az Exodus albuma, a Persona Non Grata. A Gary Holt slayeres kalandozásai miatt hét év kihagyás után megjelent korongról a Prescribing Horror című dal egy külön klipet kapott a megjelenés alkalmából, ami egyébként Holt Úr személyes kedvence az anyagról. A klip és a teljes csomag az alábbiakban nézhető, hallgatható meg.

Tovább

Új zenei projektet röffentett az In Flames énekese

ifanythingsuspicious.pngHa már nagyon nincsenek koncertek, sőt a Nagy Leállás alatt sem foglalkozott semmivel az In Flames, Anders Fridén egy saját zenei projektben éli ki vágyait. Az If Anything, Suspicious, ami december 3-án hozza ki az Offair: Lullabies For The Damned című korongot, nem a hangos riffjeiről lesz híres, de hogy tudjátok nagyjából miről is van szó, itt van két előzetes tétel. Ezek a Farewell és a Nodes Of Yesod címre hallgatnak.

Tovább

Meghalt Hank Von Hell a Turbonegro volt énekese

hank-von-helvete.jpg

Pénteken reggel 49 éves korában elhunyt Hans-Erik Dyvik Husby, vagy ahogy mindenki ismerte Hank Von Hell a norvég Turbonegro volt énekese. A hírt a közösségi médiában a zenész Facebook oldala és volt zenekara is bejelentette. Hank Von Hell 1993 és 2009 között volt a Turbonegro énekese, a zenekarból történő kilépése után szólóban zenélt tovább. A halál okát nem hozták nyilvánosságra. Nyugodjék Békében!

Tovább

Don Broco - Amazing Things (SharpTone Records, 2021)

Stílusturmix és a műanyagdinó kalandjai avagy szerelem első hallásra

https_images_genius_com_d11722936d9f950d9ddddb3a2216632e_1000x1000x1.jpg

Ha valaki belehallgatna a zenei lejátszási listáimba, akkor hamar a fejét fogva menekülne, hogy ez nem normális, ugyanis a stílusok megállás nélkül váltogatják egymást bennük. Amikor már magam is azon gondolkoztam, hogy ezen változtatni kellene akkor jött a Don Broco az új lemezzel az Amazing Thingsszel és rá kellett döbbennem, hogy ez teljesen jól van így. Ugyanis ez a lemez nem más mint egy igazi stíluskavalkád, szóval nem vagyok egyedül. Na, de kik ők és mit hoztak nekünk az ősszel?

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum