Intenzíven dolgozik a Rammstein az új nagylemezén, amely előreláthatólag valamikor jövőre meg is fog jelenni. Ezt megpromotálandó egy jó nagy kanyart is illik majd lejtenie a németeknek, hiszen igény az lenne, de még mekkora! Az Élményem.hu szerint csiripelik a madarak, hogy mindezt egy nyári, talán őszre is átnyúló Európa-turnéval kezdik majd meg, bár erről egyelőre semmi konkrétat nem lehet tudni. Mindenesetre mi azért reménykedünk.


Tudjuk, hogy szeretitek a listákat. Szinte ölni tudnátok érte (vagy miatta), úgyhogy kaptok most egy újabbat! A legfrissebb egy ismételten bicskanyitogató vállalkozás lett, melyben az angol Metal Hammer az ötven legjobb metal riffet próbálta összeszedni és természetesen rangsorolni azokat. Persze szabtak az egésznek pár előfeltételt is, tehát ténylegesen riffnek kell lennie a kiszemeltnek, egy banda csak egyszer szerepelhet, valamint annak tényleg, valóban súlyosnak kell lennie, így aztán könnyebb lett összedobni, de így is lesz olyan, ahol valaki nem fog egyetérteni, miért pont az a dal lett kikapva a bandától, vagy a másik miért nincs ott, esetleg az miért de. De hogy mire is jutottak az illetékesek? Most megtudhatjátok!
Mai dalmegosztásunkban megint kemények leszünk, mint a cementtúltengéses beton. Death metal, tökös HC, death/thrash, metalcore és grindcore a felhozatalban, úgyhogy kösse fel mindenki, amije van!
November 16-án szólóalbumot ad ki a többek között Alice Cooper mellől ismert Nita Strauss. A gitároshölgy Controlled Chaos címre keresztelt korongjáról a szokásos infók, tehát a borító, a dalok címei és egy előzetes dal, az Our Most Desperate Hour lentebb már csekkolhatók.
November végén, egészen pontosan harmincadikán érkezik a többek között a Dimmu Borgir énekese, Shagrath (itt ugyebár gitározik) által fémjelzett Chrome Division legújabb nagylemeze, a One Last Ride. A négy évvel ezelőtti Infernal Rock Eternal utódjáról a címadó már el is érhető, ezt lentebb találjátok meg.
Most már elmondhatjuk, hogy a Kornt sem kell félteni, ha nem hagyományos merch cuccokról van szó. Nem mintha eddig nem lett volna egy-két fura húzásuk, de most már mindenki meg is ihatja reggelre a zenekar saját kávéját, melyet találó módon Korn Koffeenak neveztek el. A bejelentés videóját lentebb találjátok.
Már csak két hét és megjelenik az Uncle Acid & The Deadbeats legújabb nagylemeze, a Wasteland. A csapat nyolcdalos, negyvenhét perces albumáról most a Shockwave City lett kiadva, ez egy látványos retro hatású videót is kapott.
Tegnap hivatalosan is megjelent a Revocation új nagylemeze, a The Outer Ones, amely egy jó, combos kis cséphadarás lett. Hogy tudjátok, mennyire, mehet is a reggeli kávé, cigi, egyéb alá. Csak vigyázzatok, ha epilepsziás Cirmi cica: a blastbeatektől megpusztulhat kicsit!
Egy új, kétszámos kislemezt adott ki a vasárnap Budapestre érkező Primal Fear. A Crucify Me egy limitált, csak ezer darabra szűkített kiadású korongon kap majd helyet, melynek a B-oldalán a Nuclear Fire található. A csapat ezzel a Nuclear Blasthez való visszatérését ünnepeli meg.
Új videóval jelentkezett a Powerwolf társaságában
Egy újabb dalt adott ki az Extinction(s) nagylemezről az Unearth. A
Újabb klippel gazdagodott a Tremonti legutóbbi nagylemeze, a júniusban megjelent A Dying Machine. A koncertvideókat és a dalszöveges videók jellemzőit vegyítő filmecske a Trust című dalra készült, ez az alábbiakban csekkolható le.
Négy hét múlva egy b-oldalas dalokat és ritkaságokat tartalmazó csomagot fog kiadni a Chevelle. A dalcsokor a 12 Bloody Spies címre fog hallgatni, ennek a borítója, beltartalma és persze egy előzetes dal, a Sleep Walking Elite lentebb csekkolható.