A Darkthrone tudatta a nagyvilággal: készült a legújabb nagylemez, a 2016-os Arctic Thunder kistestvére. Ha hihetünk az ígéreteknek, a három kész dal alapján a szokásos jó öreg, primitív metallal lesz majd dolgunk. Cserébe Fenriz még a régi, de még mindig használt riffgyártó gitárját is megosztotta a kíváncsi rajongókkal, melyen a húrok is idősebbek, mint néhány Darkthrone-fan.



A folyamatosan aktív Joey Vera hovatovább visszatérő „vendég” (azaz interjúalany) nálunk. A Fates Warning tagjaként eddig két alkalommal nyilatkozott nekünk az éppen aktuális lemezmegjelenés, illetve budapesti fellépés kapcsán. Ezúttal eredeti csapata, az Armored Saint képviseletében tette annak apropójából, hogy idén egyik csúcsalkotása, a Symbol of Salvation album anyagával koncertezik a zenekar, mellyel 

Rob Scallon, aki egyébként egy nagyon jó gitáros, szereti a dalokat kifacsarni egyéb hangszerekre. A millió ukulelés átirat mellé most bepakolta a Slayer egyik klasszikusát, a koncerteken mostanában méltatlanul mellőzött Bloodlinet, ráadásul női segítséggel, Sarah Longfield vendéghangjával.
Épp, hogy megszáradt a festék a Gatecreeperrel közös kislemezen a festék,
A múlt héten jelent meg a Stone Sour legutóbbi albumának, a Hydrogradnak a speckó kétlemezes kiadása, melynek második korongján kiadatlan dalok mellett feldolgozások, akusztikus dalok és koncertfelvételek is pihennek. A csendes verziók közül a Mercy kapott is egy stúdiózós videót, ezt pedig a következő.
Pár napja jelentette be a Candlemass, hogy meneszti Mats Levén énekest, a helyére pedig azt a Johan Längqvistet hozza vissza, aki a csapatban legutóbb az első albumon, az Epicus Doomicus Metallicuson rezgette meg a hangszálait. Az, hogy mégis hogyan mutat a régi-új énekes a fronton, arról egy rövid próbatermi videóban tájékozódhattok, alatta pedig a csapat cserével kapcsolatos rövid indoklását találjátok.
A hétvégén már keverés alatt állt Serj Tankian új szólóalbuma, kislemeze (majd kiderül, mi lesz), mely mint korábbról ismert, a meg nem valósult System Of A Down album dalaiból is tartalmazni fog párat. Erről az Instagramon számolt be az énekes, viszont a megjelenés egyelőre nem ismert.



Pénteken jön az új Krisiun album, a Scourge Of The Enthroned. A nyolcdalos pusztításról most az A Thousand Graves lett elhintve, amire alapból is legalább a brutális pusztítás megnevezés illik a legjobban. De hát ugye ezt már eleve megszoktuk a lassan három évtizedes csapattól...
A majd' két évvel ezelőtti feloszlást követően két koncert erejéig visszatér a Blind Myself. A két novemberi buli a Budapest-Pécs tengelyen lesz megtartva Emlékeztető Szuri címszó alatt. A jegyek mától kaphatók! Aki lemarad, kimarad! Ott tali!