RockStation

Saviour címen itt a Mhorai új dala

2025. november 14. - theshattered

240921_promo5_b_1.jpgKiadta a következő albumának első előzetesdalát a Mhorai. A Saviour alább hallgatható meg, a teljes album részletei a későbbiekben érkeznek majd, de azért egy-két infómorzsát már most meg tudunk osztani.

Tovább

Búcsút int a színpadnak David Coverdale

davidcoverdaleretirenov2025_638.jpg

David Coverdale, a Whitesnake legendás frontembere hivatalosan bejelentette visszavonulását. A 74 éves énekes több mint ötven év után érzi úgy, hogy egészségi állapota már nem teszi lehetővé a színpadi jelenlétet. Az elmúlt években súlyos légúti fertőzésekkel, arcüreggyulladással, valamint mindkét vállát érintő sérülésekkel küzdött, amelyek miatt többször is le kellett fújni a Whitesnake búcsúturnéjának állomásait.

Tovább

Kiadta a második lemezelőzetes dalát a Megadeth, itt az I Don't Care

megadeth_2025_2.jpgJanuár 23-án megjelenik a Megadeth utolsó, a zenekar nevét címül viselő nagylemez. Dave Mustaine-ék ezt követően egy átfogó búcsúturnéra indulnak majd, de ennek állomásai még nem ismertek. Viszont amíg minden infó a helyére kerül, addig itt az albumról a Tipping Point után a második előzetes, az I Don't Care! A  dalhoz ma később egy videó is érkezik majd.

Tovább

Negyvenéves jubileumi F.O. System koncert az Akvárium Klubban

dddsc_4421.JPG

Jövőre negyven éve lesz annak, hogy az F.O. System tagjai először álltak ki dalaikkal a nagyérdemű elé. A különleges jubileum apropóján azonban most egy minden eddiginél nagyobb szabású koncertre készülnek 2026. november 13-án az Akvárium Klubban, ahol felcsendül a zenekar összes dala és egyéb meglepetésekkel is készülnek. /Fotó: Polgár Péter/

Tovább

MMA038 - Újabb nehéz pillanatok...

mma038.jpg

Az évad nem indult erősen, de erre az epizódra is jutott bőven pár olyan lemez, amivel kínlódtam, birkóztam. De ettől függetlenül legalább a színvonal emelkedésnek indult. A Road szinte tökéletes lemeze, a Red Swamp sivatagi málházása és az Omega Diatribe űrgroove-olása volt az epizód csúcsa, de a szélsőségek természetesen most sem maradtak el: Vile Disgust, Apoptosis vagy Rumproof pofozott rendesen.

Tovább

Előkerült Chuck Schuldiner eddig ismeretlen feldolgozása Madonna Frozen című dalából

chuck-madonna-1536x960.jpg

A Death és a Control Denied alapítója, Chuck Schuldiner 1999 májusában tudta meg, hogy pontine gliomában, egy agresszív agydaganatban szenved, majd 2001. december 13-án elhunyt. Bár utolsó hivatalos munkája a Control Denied 1999-es The Fragile Art Of Existence albuma volt, a zenész haláláig dolgozott új ötleteken – köztük egy instrumentális feldolgozáson Madonna 1998-as Frozen című dalából.

Tovább

ROSE TATTOO: az ausztrál hard rock legenda először és utoljára Magyarországon!

50 ÉV ROCK’N’ROLL – AZ UTOLSÓ EURÓPAI TURNÉ!

unnamed_2025-11-12t175222_977.jpgAz ausztrál rock’n’roll fenegyerekei, a Rose Tattoo, karrierjük utolsó fejezetét írják: öt évtizednyi megállíthatatlan rock’n’roll után az Angry Anderson vezette zenekar bejelentette utolsó európai turnéját, amelyre 2026-ban kerül sor.

Tovább

Megjelent a Necessary Evil

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

the_trousers_2025.jpg

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napokban adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a Necessary Evil-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel.

Tovább

Újra aktív az Aljas Kúszóbab

571283133_1110963884357591_7605335909229938747_n.jpg

Akik a kétezres években voltak tinik, azok biztos emlékeznek az Aljas kúszóbab nevű punk formációra, akik olyan klasszikusokat szállítottak anno, mint a Bringa Király, Itt Jön A Yeti, Buzi Horgász ésatöbbi. Nos, az a helyzet, hogy hosszú hallgatás után újra kúszni kezdenek a babok. Itt egy új szám, Traktor Festi A Szivárványt.

Tovább

Így ünneplik a barátai a „magyar világsztárt”

Németh Gábor életmű koncert

nemeth_gabor_dinamit.jpg

„Akár egy lemezborítón olvasod vagy egy koncerten, a zenekar bemutatásakor hallod: a doboknál: Németh Gábor, biztos lehetsz abban, hogy páratlan élményben lesz részed! Közénk született zseni, akit, ha hagynak szabadon utazni, amikor még nem volt alapjog az útlevél, ma világsztár.. Velünk maradt és lemezek százain kápráztat el játékával. A tökéletesség határait túlfeszítő technikai tudása olyan eleganciával és azonnal felismerhető, csak rá jellemző, egyéni stílussal párosul, ami egyedivé teszi és kiemeli a dobos társadalom krémjéből. Játékát hallva kollégái is elismerően csettintenek: ez igen! Valódi példakép, aki tudását nem őrzi titokként, tanítványai ma a hazai élvonal sikeres dobosai. Én is miatta fogtam dobverőt tini koromban.

Tovább

KATAKLYSM: headliner turnéval és masszív vendégekkel érkeznek márciusban

unnamed_2025-11-12t051737_866.jpg2026-ban a Kataklysm visszatér Európába egy hatalmas, 32 várost érintő headliner turnéval. A zenekarhoz a Vader és a Blood Red Throne csatlakozik, így a rajongók a legütősebb, legpusztítóbb extreme metal esték egyikére számíthatnak. Budapestre március 8-án gördül be a konvoj.

Tovább

Új Svoid-anyag az underground mélyéről: koncertlemez kazettán

svoid_band_photo.jpgA Svoid az underground fénykorát idéző, új anyaggal jelentkezett. A post-punk és black metal műfajokat ötvöző zenekar október 31-én 50 példányos, limitált kiadásban jelentette meg koncertfelvételét 'Ye Lunar Serpent, Devour the Sun' címmel. A kiadást a Spiritside Productions végezte. A felvétel azt az estét örökítette meg, mikor 2023 decemberében előadták 'Storming Voices of Inner Devotion' című lemezüket, teljes egészében. A Junkies jelenlegi tagságát is erősítő S. és Gravel tagok vendégzenészek közreműködésével adták elő az anyagot.

Tovább

Blake Ibanez megerősítette, hogy új Power Trip anyag érkezik

power-trip-2024_1.jpg

A Power Trip 2023. december 1-jén, az austini Mohawk klubban tért vissza a színpadra, először azóta, hogy 2020-ban tragikusan elhunyt énekesük, Riley Gale. A zenekar jelenleg Seth Gilmore (Fugitive) vezetésével működik, és azóta számos koncertet adott. A rajongókban felmerült a kérdés: lesz-e új lemez Gilmore-ral? Blake Ibanez gitáros szerint a válasz egyértelműen igen.

Tovább

Öt dallal megtoldva érkezik a Dropkick Murphys legutóbbi lemezének extra kiadása

dropkick_murphys_2025.jpgExtra újrakiadást kap a július 4-én megjelent Dropkick Murphys lemez, a For The People. Na, mielőtt még káromkodni kezdenek a fizikai példányok hívei, nem kell félni, ez a csomag csak digitálisan lesz elérhető. A plusz számok közül a 9/11-es hős, Welles Crowther előtt tisztelgő A Hero Among Many került bemutatásra, ezt lentebb már csekkolhatjátok is.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum